A messzi dél vadjai

est.hu:
9/10
|
olvasói
7/10 (21)
Azt bevezetőként nem árt tudni, hogy ez a tavalyi év talán legfelkapottabb (művész)filmje, és a már hatéves korában rövidfilmet forgató Benh Zeitlin első egészestés alkotása, amely a Sundance Filmfesztivál fődíja után Cannes-ból négy trófeát hozott el...
...és azóta is csak tarol minden filmes seregszemlén, illetve főszereplőjét, az alig hatéves Quvenzhané Wallist is szokás az egekig magasztalni. Ilyenkor rendszerint az elvárások is igen magasak.
 
Kezdjük azzal, hogy A messzi dél vadjai gyönyörű film szinte minden mozzanatában, talán túl gyönyörű is. A Mississippi deltavidékén járunk, valahol New Orleans tőszomszédságában – bár konkrét helynevek nem hangzanak el –, egy mocsárvidéken. Csontszegény, de örökké vidám emberek élnek itt: javarészt feketék, illetve az egykori louisianai francia telepesek leszármazottjai, akik mind dallamos hangon beszélnek, és akiknek a jelek szerint kezükhöz ragasztották a piásüveget. Itt él pokróc természetű édesapjával a kis Hushpuppy, aki szentül hisz abban, hogy az univerzum minden részletének pontosan kell passzolnia a másikhoz, különben minden szétesik – és szét is esik a Katrina hurrikán pusztítása után. Hushpuppy szerint – mert mindent az ő szemén keresztül látunk – az elemek munkáját mitológiai szörnyek végzik el, és az ő dolga a kibillent egyensúlyt helyreállítani. A magára maradt gyerek fantáziavilága sok szempontból a Terry Gilliam rendezte, de ennél nagyságrendekkel nyomasztóbb Tideland alapmotívumát idézi fel, itt azonban nem hal meg a remény, és talán újra kisüt a nap is. 
 
Vízer
2013.01.07
|
Beasts of the Southern Wild
amerikai filmdráma, 93 perc, 2012
A hatéves Hushpuppy története, aki a New Orleans környéki mocsaras vidéken nő fel alkoholista, de szerető apjával egy furcsa közösségben. Aztán jön a nagy vihar...
Rendező:

Benh Zeitlin

Színész:

Quvenzhané Wallis
(Hushpuppy)

Dwight Henry
(Wink)

Gina Montana
(Miss Bathsheba)

Forgalmazza: Mozinet
Bemutató: 2013. január 10.
(12 kép)


Film premierek

Robin Hood

amerikai kalandfilm, 116 perc, 2018

Lengemesék 2. - Tél a Nádtengeren

magyar animációs film, 90 perc, 2018

BÚÉK

magyar vígdráma, 114 perc, 2018

Bergman 100

norvég-svéd dokumentumfilm, 117 perc, 2018

Amikor lehunyod a szemed

angol horror, 98 perc, 2018

A Grincs

amerikai animációs film, 86 perc, 2018
Játék
Az ŰrDongó a Transformers-franchise megújítására vállalkozik, a film a címszereplő robot eredettörténetét meséli el.
Filmek a TV-ben
18:05
Egy veszedelmes elme vallomásai
amerikai filmdráma, 2002
18:15
Szólíts a neveden
olasz romantikus film, 2017
18:20
A tehetség
amerikai filmdráma, 2017
18:30
Vírus
amerikai akciófilm, 1995
18:40
Változások kora
amerikai-angol filmdráma, 1995
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.