127 óra

est.hu:
9/10
|
olvasói
8/10 (8)
Néhány túrázón már akkor is úrrá lesz a halálfélelem, ha az alufóliába tekert szalonna eltűnik a hátizsákjából. Ha pedig kétpercenként nem lát turistajelzést, rögtön a Blair Witch Project egyik szereplőjének érzi magát.
Aron Ralston ezzel szemben az a fajta kiránduló, aki az életbiztosítással üzérkedő ügynököktől biztos távolságban tudhatja magát. Tudniillik, emberünk gondolkodás nélkül vág neki kietlen kanyonoknak, mászik meg instabil hegyoldalakat, mindemellett pedig vigyorogva tolná be a szalmonellás Turista szalámit. 
 
A sors egy napon azonban megdorgálja felelőtlenségéért: zuhanás közben ugyanis karja egy sziklavájatba szorul, és ütvefúró azonban nem tartozik hegymászókellékei közé. Helyzetét súlyosbítja, hogy szeretteivel még egy tetves konyhai cetlin sem közölte, hova is távozott tulajdonképpen. Így hát hiába is reménykedik abban, hogy valaki elküldi neki a Stayin’ Alive-ot a délutáni kívánságműsorban. De ennek dacára sem adja fel. 
kirsch
2013.01.29
|
127 Hours
amerikai-angol filmdráma, 94 perc, 2010
Egy hegymászó az útja során beragad egy kanyonba, ahonnan csak egy drasztikus döntés után szabadulhat. Meg meri lépni?
Rendező:

Danny Boyle

Színész:

James Franco
(Aron Ralston)

Kate Mara
(Kristi)

Amber Tamblyn
(Megan)

Sean Bott
(Aron barátja)

Treat Williams
(Aron apja)

Clémence Poésy
(Rana)

Kate Burton
(Aron anyja)

Lizzy Caplan
(Sonja Ralston)

Pieter Jan Brugge
(Eric Meijer)

Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2011. március 3.

Műsoron a TV-ben

Paramount Channel
 2019.11.01., péntek, 21:00

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(8 kép)


Filmek a TV-ben
18:10
18:20
A férfi mögött
amerikai film, 2017
18:40
Tripla kilences
amerikai akciófilm, 2016
18:45
A rodeós
amerikai film, 2018
18:50
Farkangyal
amerikai vígjáték, 1991
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
05:25
Gumball csodálatos világa
2011, III. évad, 481. rész: A Pató Pálok
05:25
Mr. Bean
2002, I. évad, 232. rész: A gólya
05:28
Pingu
II. évad, 18. rész
05:30
Umizoomi csapat - II. évad
amerikai animációs filmsorozat, Egy nap a múzeumban, 2011
05:30
Lassie és barátai
I. évad, 17. rész
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Már játsszák a mozik a FOMO - Megosztod és uralkodsz című filmet egy durvára sikerült buli következményeiről. @fomo.amozifilm #moziajanlo #moziajánló #fomo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.