Született gengszterek - Stand Up Guys

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (15)
Ami azt illeti, én már nagyjából leírtam Al Pacinót, aki az elmúlt jó pár filmjében mást se csinált, csak ripacskodva hadonászott, kacsintgatott, és reszelős hangon játszott rá bronxi kiejtésére, de úgy tűnik, végre újra formába jött.
A másik főszereplő, Christopher Walken. Nos, ő tökéletes, mint mindig, akármit is játszik. Pacino és Walken két kiöregedett gengsztert alakít, és innen nagyon nehéz lenne elrontani. Előbbi a sittről majd’ 30 év után szabadult Val, utóbbi egykori társa, az öregecskén éldegélő Doc, a csavar pedig az, hogy bár ők ketten a legjobb cimborák, Docnak másnap reggelig végeznie kell régi barátjával, különben őt ölik meg, amit nem is tud sokáig titkolni. Vagyis egy éjszaka történetét követhetjük nyomon, amibe belefér egy marok Viagra – kihagyhatatlan filmes poén –, több látogatás egy bordélyházban, majd egy kórházban, némi erőszak, egy régi barát megszöktetése a nyugdíjasotthonból és pár egyéb huncutság. 
 
Fisher Stevens nem kockáztat sokat, tulajdonképpen A bakancslista tömörített gengszterverzióját rendezte meg számos kopottas klisével, a végét csúnyán összecsapva és pár sarkot levágva, amitől a film akár gyenge is lehetne, de ugye ott van Pacino és Walken. Egyikük sem szakadt bele az alakításába, hozzák azt, amit szoktak, de az összjátékuk remek, és szerencsére mentes az érzelgősségtől is. Látszik, hogy Pacino csak akkor igazán jó, ha vele egykaliberű színésszel kerül össze, fiatal kezdők mellett ellustul, és csak rutinból játszik. 
Vízer
2013.03.04
|
Stand Up Guys
amerikai akcióvígjáték, 95 perc, 2012
Egy börtönből szabadult öreg bűnöző el akar tölteni egy utolsó kellemes estét a legjobb barátjával, mielőtt az átküldené őt a másvilágra.
rendező:

Fisher Stevens

Forgalmazza: ADS Service
Bemutató: 2013. március 7.
(15 kép)


Film premierek

Jetikölyök

amerikai-kínai animációs film, 92 perc, 2019

Lázadók

francia vígjáték, 87 perc, 2019

Halálod appja

amerikai horror, 90 perc, 2019

Az angyal

argentin-spanyol krimi, 118 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:15
Tranzit
német film, 2018
18:30
Államérdek
amerikai akciófilm, 1997
18:45
Lara Croft: Tomb Raider 2. - Az élet bölcsője
amerikai-német-japán-angol akció-kalandfilm, 2003
18:55
A párizsi vonat
amerikai film, 2018
18:55
Kegyetlen játékok
amerikai dráma, 1999
Ma ingyenes a belépés a múzeumokba! A szentendrei Skanzenban ?56 falun című kiállítást nézhetitek meg! @szentendreiskanzen #56falun #oktober23 #nemzetiunnep
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.