Pintér Béla interjú

Decemberben ünnepli 15. születésnapját a hazai alternatív színjátszás zászlóshajójaként aposztrofált Pintér Béla és Társulata, aminek keretében, a szeptemberben bemutatott Titkaink mellett a társulat 15 korábbi előadását nézhetik újra azok, akik időben észbe kaptak és jegyet váltottak.
Pintér Bélával a társulat alapítójával beszélgettünk az elmúlt 15 évről és a darabokról. 
 
A szeptemberben bemutatott Titkaink című előadásotokat a kritikusok egyöntetűen méltatták, sőt vannak, akik a pályafutásotok csúcsának tartják, de azért korábban is volt már jó pár kimagasló darabotok. Számodra melyek voltak a legfontosabbak? 
 
Rögtön az első, a Népi rablét, amely a nézőket és a kritikusokat egyaránt megosztotta ugyan, de nagyon bátor, erős előadásnak számított, rengeteg díjat is nyertünk vele. Aztán jött a Kórház-Bakony, amit azok is szerettek, akik az előbbit nem, A sehova kapuja narratívája időkezelése egyszerű, de a mai napig működik a humora, a meséje, a helyszínváltások a szektás világ és az erdélyi falucska szembeállítása. Szóval az első három előadásunk zsinórban mind jelentős volt.
Aztán az Öl, butít bukása után nagyon fontos volt a Parasztopera - az önbecsülésünk szempontjából és egyáltalán -, de mindenképpen ki kell emelnem A sütemények királynőjét, és a Gyévuskát is, bár az utóbbi nem tartozik az áttörések közé. Fontos volt az Anyám orra, amivel 2006-ban megnyertük a POSzT-ot, illetve a Szutyok, ami a Párhuzamos óra bukása után jött. Akkor egy nagy kérdés előtt álltunk, el kellett döntenünk, hogy hogyan tovább, hogy inkább a formát erősítsük, és felejtsük el a szöveget vagy fordítva. Valójában azzal dőlt el ez a kérdés, hogy a Szutyok története - vagyis, hogy egy árvaházból kivesznek két gyereket, akik közül az egyiket jobban szeretik, és az, amelyiket kevésbé, abból gárdista lesz - nagyon erősen megjelent a fejemben. Tulajdonképpen innen datálom, hogy szövegcentrikusak lettek az előadásaink. (Ez persze ellentmond annak, hogy közvetlen a Szutyok után, a Tündöklő középszerben nagyon is a forma dominál. Mégis elindult egy folyamat. Ez utóbbiban a szöveg érdekessége a rímbe szedett sorokban van.) Nekem nagyon fontos volt a Kaisers TV, Ungarn is, aztán A 42. hét sem csak Csákányi Eszter miatt jó előadás, azt is nagyon szeretem, és most ugye a Titkaink, amiről viszont nem gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz, de ha ez van, akkor ez van... 
 
Az előbb felsorolt darabok közül, a Népi rablétet ugyan nem játsszátok, de gyakorlatilag időrendi sorrendben végig lehet nézni 15 év munkáiból 16-ot egy hónap alatt. 
 
Igen, akár kronológiai sorrendben is megnézheti valaki az előadásokat. A Népi rablétet - ami az autentikus és a giccs keveredéséről, illetve valamiféle általános elátkozott párkapcsolati lehetetlenségről, a tékozló férfisorsról szólt - a 10 éves évforduló alkalmával levettük, mert akkor úgy éreztem, hogy ezt már nem kell játszanunk. 
 
Hogy viszonyulsz a 10-15 évvel korábbi darabokhoz, hiszen azóta változott a stílusod, a társulat és nyilván te magad is. 
 
Például A sehova kapuja esetében most úgy érzem, hogy lehet, hogy jobban ki kellett volna bontani néhány szálat, mert bár a lényeg meg van oldva, de mégis mostanság máshogy írok, máshogy állítjuk színpadra a darabokat, de ettől függetlenül a mai napig nagyon szeretem, szeretjük ezeket a régi munkákat. Látjuk, hogy fejődtünk, hogy elmélyültebbek lettek a munkáink. Bár az is igaz, hogy sokan meg pont azt a fajta nyersséget hiányolják belőlük, amik a régiekben nagyon is megvoltak. 
 
Mi a helyzet azokkal a formai elemekkel, mint például az énekbeszéd vagy a tánc, amik korábban annyira jellemzők voltak? 
 
A mai napig jónak tartom őket, és ki tudja, lehet, hogy úgy fordul a társulat élete, hogy két év múlva megint érdekelnek majd ezek a formai dolgok. Azokat a darabokat, amiket nem szerettem, amiket nem tartottam érvényesnek, azokat le is vettük, és nincsenek benne ebben a 15 éves sorozatban, de azért hozzá kell tennem, hogy ez talán az utolsó alkalom, hogy így egyhuzamban meg lehet nézni ezeket a darabokat. 
 
Az elmúlt 15 évben 19 darabot írtál, amiből 8 idén egy kötetben is megjelent. Hogyan találod ki, hogy miről fogsz írni? 
 
Mindig megjelenik egy erős motívum, amivel elkezdek foglalkozni, közben pedig figyelembe kell venni olyan tényezőket, hogy kik azok a színészek, akikkel be fogom mutatni a darabot, hány figurának kell, lehetőség szerint minél erősebb, minél jobb, szerepet írni. Például A 42. hét esetében a lopás volt az alap, és azután jött, hogy mi legyen a foglalkozása a főhősnek, legyen orvos, aztán, hogy legyen nőgyógyász, mert azt éjjel-nappal hívhatják. Aztán, hogy legyen egy jó kismama, meg egy rossz kismama, és mondjuk a mese szabályaival ellentétben, a jó kismama sorsa forduljon tragédiába, és a rossz kismamának pedig legyen egy ilyen megjavulástörténete. Ezek mind szépen lassan rakódnak egymásra, egy folyamatos figyelem és keresgélés eredményeként. 
 
Van már ötleted a következő darabodra? 
 
Persze, van. Valami olyasmi lesz a történet, hogy van egy idősödő férfi, akit megkörnyékez egy fiatalabb nő, akiről egy idő után kiderül, hogy a bolondját járatja vele. Szóval a férfiban van egyfajta rajongás a nő iránt, másrészt viszont ott van az édesanyja, aki szép lassan valamifajta demencia következtében kezd egyre beszámíthatatlanabb lenni. Ezt nem tolerálja a férfi, és miközben a szerelméért egyre csak epekedik, az anyjával egyre durvább. Valami ilyesmin gondolkozom, és lehet, hogy az lesz a címe, hogy Nőnap
2013.12.18
|


Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.