Demóna

olvasói
6/10 (30)
Ötvenöt év telt el azóta, hogy a Walt Disney először nyúlt Csipkerózsika történetéhez, és varázsolt könnyed, színes-szagos, éneklős rajzfilmet az eredetileg igen sötét tündérmeséből, ami a Grimm testvérek verziójában hódította meg a világot az 1800-as években.
A produkciós cég ezúttal élőszereplős mozival rukkolt elő, a mindenki által jól ismert sztori újraértelmezésével pedig az idősebb korosztályt célozta meg. Az alkotók – a Demóna Robert Stromberg rendezői debütálása, aki közel száz hollywoodi filmet jegyez látványtervezőként –nem csupán leporolták a mesét, hanem felkutatták, illetve kitalálták annak lehetséges előzményeit is. Így került a történet fókuszába az újszülött kislányt a keresztelőjén megátkozó tizenharmadik tündér, vagyis Demóna, akinek a bőrébe a lassan minden női nemi jellegétől megszabaduló és átlátszóvá fogyó Angelina Jolie bújt.
zsinora
2014.05.30
|
Maleficent
amerikai fantasy, 97 perc, 2014
Demóna, a kőszívűvé vált nő elátkozza a király újszülött lányát, Aurorát. Később azonban megbánja tettét, saját boldogsága és a birodalom békéje is függ a lánytól.
Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2014. június 5.

Műsoron a TV-ben

HBO 2
 2019.11.20., szerda, 13:50

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(17 kép)


Film premierek

Az aszfalt királyai

amerikai életrajzi dráma, 152 perc, 2019

Időtlen szerelem

olasz musical, 105 perc, 2019

Cseng mester konyhája

finn-kínai filmdráma, 114 perc, 2019

Szép csendben

magyar filmdráma, 80 perc, 2019

Ragadozók

olasz gengszterfilm, 105 perc, 2019

Amundsen

cseh-norvég-svéd filmdráma, 125 perc, 2019
Játék
A kis kedvencek titkos élete 2.-ben folytatódnak Max, Gigi, Hógolyó és a többiek kalandjai.
Filmek a TV-ben
18:15
Star Wars: Baljós árnyak
amerikai sci-fi, 1999
18:15
Öldöklő randevú
amerikai thriller, 2018
18:25
A szavak ereje
angol vígjáték, 2018
18:25
A szent és a farkas
olasz film, 2018
18:40
Egyiptom istenei
amerikai akciófilm, 2016
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.