„A szülők zenélnek, a gyermek táncol” - Góbi Rita és Tóth Mónika

Október 7-én mutatja be a Nemzeti Táncszínház a Góbi Rita Társulat Szemünk fénye című új produkcióját, amelyben a barokk zene sajátos interpretációban kel életre. Egy táncos és két zenész szerepel benne, de az alkotók inkább háromszereplős darabnak hívják, mert már a próbafolyamat alatt egy sajátos viszonyrendszer alakult ki közöttük.
A bemutató kapcsán ültünk le beszélgetni az előadás két alkotójával: Góbi Rita táncművész-koreográfussal és Tóth Mónika barokk hegedűművésszel. 
 
Azért a témaválasztás, mert nehéz volt a gyermekkorotok? 
 
G. R.: Ellenkezőleg. Pont azért merült fel ez a téma, mert nagyon is jó volt. Ösztönösen jött, adódott a szituáció abból, ahogy a két zenész, Tóth Móni és Gyulai Csaba jelen vannak a színpadon velem, a táncossal. 
 
T. M.: Ez főképp Rita ötlete volt, mivel az elején inkább kísérleteztünk. Az én kiindulópontom inkább az volt, hogy fogalmazzunk meg jó karaktereket és gesztusokat nem csak zenével. Bár önmagában ez a zenei felállás is különleges, mivel a barokk zenében csembaló vagy lant adja a basso continuonak nevezett kíséretet általában, most viszont ütőhangszerek és gadulka lesz a continuo szólam. Ekkor Ritának bevillant, hogy ez a szimbolikus hármasság a színpadon visszavezethető a szülő-gyerek kapcsolatra. Ahogyan elkezdtük egyre jobban kidolgozni a részleteket, az affektusok is megszülettek, csak egy másfajta tematika szerint. A szülők zenélnek, a gyermek táncol. 
 
G. R.: Móni a zenei tételeket gondosan elemezte, körülírta. Amikor kidolgoztuk egy-egy zene hangulatát és kontextusát, én hozzátettem a karaktert, azt hogy miképpen lehet ezt a mozgással közvetíteni, és milyen ott az alapállapotom. Ezután megvoltak a mozaikok, amelyekből kialakult az összkép. 
 
Hogyan találkoztatok? 
 
T. M.: Miszlán, ahol a régi zene nyári egyetemet szervezem a Nemeskéry kastélyban, kaptam egy felkérést, hogy alkossak meg egy hegedű-tánc duettet. Gyulai Csaba, akit régóta ismerek, ajánlotta Ritát, és elmentem őt megnézni az Érintésekben. Annyira megfogott, hogy az előadás közben csak rá és a szuggesztív táncmódjára tudtam figyelni. Aztán a duett helyett trió lett. Rita az első próbáinkon csak a sarokban ült, míg én zenéltem, és onnan ismerkedett a világommal. 
 
G. R.: Igazából nagyon hosszú ideig csak hallgatni tudtam ezt a világot. Meg akartam érteni, hogy én hol vagyok ebben. 
 
T. M.: Kicsit furcsa is volt, mert úgy éreztem magam, mint aki vizsgázik: órákig hegedültem, és Rita csak ült, és ráadásul Csaba sem tudta még, hogy mit doboljon a barokk zenémre. Éreztem, hogy ezért a bizalomért meg kell dolgoznom. Eközben látszott Ritán, hogy mindenféle képeket gyűjt magában, vizionál, ezért bizakodtam. 
 
Lehetséges, hogy a zene és a tánc teljesen egyenrangúan jelenjen meg a színpadon? 
 
T. M.: Miért ne lehetne egyenrangú? Ha nem lenne egyenrangú, akkor aszimmetria alakulna ki. Ha egy mozdulat másképp ér véget, mint a próbákon, akkor mi is másképp tudunk reagálni rá, hiszen jelen vagyunk. Mindhárman szerves részei vagyunk a játéknak. 
 
Mit láttok kihívásnak az előadásban? 
 
T. M.: Azt szeretnénk, hogy megszólítsa az emberek szívét. 
 
Ki tudnál emelni néhány zenedarabot, amit hallhatunk majd? 
 
T. M.: Próbáltam olyan darabokat választani, amelyek erős karizmával rendelkeznek. Játszunk ismert barokk zeneszerzők műveiből, mint J. S. Bach, A. Vivaldi, A. Corelli, C. Monteverdi, G. F. Handel vagy F. Couperin, de lesznek kevésbé ismert szerzők is, mint Matteis, Playford, Pandolfi Mealli vagy Biber. 
 
Rita, neked milyen volt a barokk zenére táncolni? 
 
G. R.: Nagyon precíz zene, ezt imádom. Ha ilyen cizellált, akkor nekem is adott a feladat, hogy kidolgozzam a mozgást úgy, hogy az szabad is legyen, de mégis nagyon pontos. Lehet, hogy azért is született meg a Szemünk fénye, mert a múltamra utalt valamilyen szempontból. Amikor utaztam vissza gondolatban, akkor értettem meg, hogy ez a gyerekkor, amihez egy bizonyos táncstílus kapcsolódik. A zene folyamán pedig különböző táncstílusok fognak megjelenni, amelyek különböző életszakaszokat szimbolizálnak. 
 
T. M.: Fontos elmondani, hogy a historikus barokk tánc nem volt cél a darabban, annak ellenére, hogy én autentikus barokk hegedűn játszom a zenét. Igaz, hogy rengeteg korhű, rendkívül kidolgozott táncleírás maradt ránk, mégsem akartunk táncokat rekonstruálni. Az előadás egy olyan utazás, ami arról szól, ami mindig aktuális: milyenek is vagyunk mi, emberek. A három szereplő pedig szimbolikus egységet képvisel számomra: tánc, dallam, ritmus. Mint egy tökéletes forma, a háromszög. 
 
G. R.: Mindegyik erősen érzelmi kifejeződésű. A táncot úgy tapasztalom, hogy az érzelmekre hat, nem a gondolati síkot támadja meg. 
 
Bakk Ágnes
2014.09.29
|


Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.