2014 a színésznők éve volt az imdb szerint

2014 a nők éve volt. A színésznőké. A legnagyobb internetes filmes oldal, az imdb.com történetében először esett meg, hogy évi rendes – és nagy izgalommal várt – listáján, melyre 2014 legfontosabb színészei kerülnek fel, kizárólag nők szerepelnek!
Az oldal havi 200 millió látogatója által végzett keresések összesítésének segítségével összeállított lista első helyét Shailene Woodley érdemelte ki. A 23 éves színésznő tavaly még a 64. helyen bújt meg, de az idén a mozikba került két egymástól nagyon különböző, de egyformán nagy sikert arató filmje, a Csillagainkban a hiba és A beavatott is. És hogy a következő év se legyen kevésbé sikeres számára: márciusban folytatódik A beavatott-sorozat. A lázadó (12E) hőse, Tris tovább harcol különleges, jövőbeli világában az alávetett kasztok szabadságáért. 
 
Az IMDB’s Top 10 Stars of 2014 azt a jóslatot is beváltani látszik, hogy Woodley Jennifer Lawrence utódja lehet a fiatal sztárok sorában – 2013-ban ugyanis az utóbbié volt a lista első helye: ő most a második lett.  
 
A legsikeresebb férfi a 11. helyen áll: ő Leonardo DiCaprio
2014.12.12
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
19:50
Sámson
amerikai-dél-afrikai filmdráma, 2018
19:50
Non-stop
amerikai-francia-angol akciófilm, 2014
20:00
Pókember - Irány a Pókverzum
amerikai animációs film, 2018
20:00
Hölgyek feketében
ausztrál vígdráma, 2018
20:00
Mondvacsinált hős
amerikai vígjáték, 1992
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.