„Az érzékelésnek nincsen története vagy jelentése” - Hiroaki Umeda

A japán avantgárd művészet egyik legkiemelkedőbb alakjaként számon tartott, táncos, koreográfus, multidiszciplináris Hiroaki Umeda január 30-án és 31-én, második alkalommal lép fel a Trafó Kortárs Művészetek Házában.
Budapesti fellépése előtt kérdeztük a művészt az érzékekre elemi erővel ható darabjairól, de már az interjú közben rájöttünk, Umeda műveiről nehéz beszélni – látni, hallani, érzékelni kell őket! 
 
Ha jól tudom, először fotósnak tanultál, és csak a húszas éveid elején kezdtél el tánccal foglalkozni. Hogy jött a tánc? 
 
Tinédzserkoromban fociztam, gondolom, egyebek mellett ezért sem érdekelt akkor még a tánc. Aztán mielőtt egyetemre mentem, elkezdett érdekelni a képzőművészet, így művészeti egyetemre jelentkeztem, és azért fotó szakra, mert az édesapám korábban sajtófotós volt, így volt egy csomó fényképezőgép otthon. De miközben fényképészetet tanultam, elkezdtem más művészeti stílusokat is felfedezni, mert rájöttem, az én művészetemnek más megnyilvánulási formát kell találnom. Rengeteg művészeti ágban kipróbáltam magam, és végül arra jutottam, hogy a tánc a megfelelő számomra, mert a tánc lehetőséget ad arra, hogy egy valós időben hozzak létre egy műalkotást. 
 
Volt olyan táncos, koreográfus, aki különösen nagy hatással volt rád? 
 
Azt hiszem, hogy a vizuális művészetek terén sokkal több alkotó hatott rám, mint koreográfus. 
 
Darabjaidat leginkább a minimalista jelzővel illetik, sosincs bennük történet vagy üzenet, leginkább talán egy ötletre, koncepcióra épülnek. Miért? 
 
Amit én a közönségemnek át szeretnék adni, az a fizikális érzékelés, vagyis az, amit a testünk, érzékszerveink érzékelnek. Az érzékelésnek nincsen története vagy jelentése. Amennyire csak lehetséges, megpróbálok minden olyan dolgot kizárni, amit összefüggésbe lehet hozni a jelentéssel. Talán ezért hívják az emberek a darabjaimat minimalistának. 
 
Experimentálisnak is nevezhetjük őket, mert mindig egyfajta kísérletek; kísérletek a fény és a hang, a dinamikus és a statikus vagy két erő kölcsönhatása között vagy akár, hogy mennyi ingert bír elviselni a néző. 
 
Bár nem ez a célja a daraboknak, de igen, azt hiszem, szükséges, hogy erős ingerek érjék a közönséget, hogy a fizikális érzékelés működjön. Ahhoz, hogy a művészi érzékelést képes legyek átvinni a közönség számára, szükséges, hogy megszabaduljanak az érzékeiket óvó összes testi és lelki védőpajzstól. 
 
2012-ben a Haptic és a 2. repulsion című darabokat láthattuk a Trafóban, most a 2007-es Accumulated Layout és a 2011-es Holistic Strata című szólóelőadásokat. Mondanál néhány szót erről a két darabról? 
 
A művészi megközelítésemben két irányvonal dominál. Az Accumulated Layoutban a fénydizájnt próbáltam meg a koreográfia részévé tenni, és ebben a darabban sokkal inkább jelenik meg a táncos vonal. Ehhez képest a Holistic Strata sokkal inkább a vizuális vonal, amiben a technológiai és vizuális oldalt igyekeztem felfedezni a tánc által. Ebben az összeállításban a nézők láthatják a „táncos” és a „vizuális” megközelítést is. 
 
Azt olvastam, hogy a Holistic Stratában saját magad irányítod a pixelek mozgását egy a testedre szerelt berendezéssel. Egészen pontosan hogy? Elárulnád, mi is történik valójában? 
 
Ezt nem szeretném elmondani, mert nem ez a darab lényege. 
 
Az Accumulated Layout nyolc éve született, ami a technológiában hosszú idő. Változtattál valamit az eredeti darabon az elmúlt években? 
 
Ez számomra nem egy technológiai darab, szóval azon a részén nem változtattam, a táncon viszont igen. 
 
Amikor elkezdesz egy új darabot, hogyan fogsz hozzá? A vizuális effektekből, a táncból, a mozdulatokból vagy egy koncepcióból indulsz ki? 
 
Leginkább egy koncepcióból, vagy még inkább bizonyos anyagokból, amik valami miatt érdekesek számomra. Például, ha valamilyen mozdulatokat érdekesnek találok, megpróbálom megérteni az elvet, ahogy működnek, és felteszem magamnak a kérdést, hogy miért érdekes ez számomra. És az elv lesz a darab koncepciója, ebből pedig kifejlesztem a darabot. 
 
Néhány éve installációkat is készítesz, amik vagy a darabokból keletkeztek, vagy azok alapanyagául szolgálnak. Tulajdonképpen mi a különbség az azonos című installációk és a darabok között? 
 
Mint mondtam, számomra az az érdekes a művészetemben, hogy hogyan tudom átvinni a test fizikális érzékeléseit a néző számára, és ebben az értelemben mindkét művészeti formátumban ugyanazt csinálom. A különbség pedig az, ahogy a néző testét megközelítem. 
M. A.
2015.01.19
|


Játék
A pekingi táncos előadás három jó barátról szól, és megismerteti a nézőket a hagyományos kínai operával.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.