A bosszúállók: Ultron kora

est.hu:
8/10
|
olvasói
3/10 (167)
Komolyan érdekel, hol lesz az a pont, amikor a világ besokall a mindent elárasztó szuperhősös filmektől, de abban biztosak lehetünk, hogy ez az esemény még nem az Ultron kora kapcsán következik be.
Amíg a Marvel a színvonalat ezen a szinten tudja tartani, nincs igazi félnivalója, bár félő, hogy miután a rengeteg karakter mozgatásában jártas Joss Whedon lelép (ezt már hivatalosan bejelentette), találnak-e olyan rendezőt, aki át tudja venni tőle a stafétát. Mindenesetre enerváltságnak az új filmben nyoma sincs. 
 
Rögtön egy gigászi akció közepén találjuk magunkat, ahol egy titkos bázison a Hydra szervezet Loki varázsbotjával végez kísérleteket, hőseink pedig rajtuk ütnek, hogy visszaszerezzék Thor tesójának artifactját. A film már itt megmutatja igazi arcát: a csillió dolláros költségvetést a Marvel arra használta, hogy fullra felpumpálja a filmet akciójelenetekkel, melyek között csak azért van egy-egy ötperces dialógközpontú szcéna, hogy meg lehessen őket különböztetni egymástól. 
 
Csak kapkodtam a fejem, miközben Hulk és a Tony Stark által kifejlesztett Hulk-megállító szuperpáncél, a Hulkbuster összecsapott egymással, és ugyanúgy szemet gyönyörködtetőek voltak a hipergyors Quicksilver parádézásai, és szerencsére a Tony Stark által életre keltett robot, Ultron is elég izgalmas főellenfél ahhoz, hogy a néző izgalmai kitartsanak közel két és fél órán keresztül. Talán csak én vagyok konzervatív, de hiába élveztem a végeláthatatlan akciójelenetek hömpölygését, egy kicsit több nyugalom és több normális interakció a karakterek között jobban az ínyemre lett volna, hiszen a film egyik legerősebb jelenete pont az, amikor hőseink civilben, Stark házibuliján próbálják poénból felemelni Thor kalapácsát.  
Tulu
2015.04.30
|
Avengers: Age of Ultron
amerikai akció-sci-fi, 142 perc, 2015
A Bosszúállók csapatának ezúttal Tony Stark rettegett teremtményével, Ultronnal kell szembeszállniuk, hogy megakadályozzák gonosz tervének megvalósítását.
Rendező:

Joss Whedon

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2015. május 7.
(22 kép)


Film premierek

Judy

angol életrajzi dráma, 118 perc, 2019

Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk

amerikai akcióvígjáték, 123 perc, 2020

Amanda

francia filmdráma, 107 perc, 2018

A bőrömben

angol filmdráma, 101 perc, 2018

Dolittle

amerikai családi film, 106 perc, 2020
Játék
Átfogó tárlat Farkas István az első világháború utáni magyar modernizmus egyik legeredetibb alkotójának műveiből.
Filmek a TV-ben
H
13
K
14
Sze
15
Cs
16
18:05
Szex és New York
amerikai romantikus vígjáték, 2008
18:10
Marilyn Monroe titkos élete 1.
amerikai életrajzi filmdráma, 2015
18:15
Zarafa
francia-belga animációs film, 2012
18:15
Beépített szépség
amerikai akcióvígjáték, 2000
18:15
Kalandorok
magyar vígjáték, 2008
Már kint a lelőhelyeken a BIDF-címlapos PESTI EST, ne feledjétek! A legjobb budapesti programokkal, keressétek és szeressétek! #PESTIESTLES játékuknk folytatódik, ha bárhol látod, fotózkodj vele, használd a #pestiestles hashtaget és mi belépőket adunk! #programajanlo #jatek #instajatek #nyeremenyjatek #nyereményjáték
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.