Ezeket a filmeket nézzük majd idén nyáron

A Wrap csokorba gyűjtötte azokat az idén nyáron bemutatásra kerülő filmeket, amelyektől a legtöbbet várhatunk. A lista hosszú, 17 filmet tartalmaz, a Bosszúállók: Ultron korától a Mad Max: A harag útján át a Fantasztikus négyesig.
Nálunk az amerikai premier után egy héttel, május 7-én érkezik a mozikba a Bosszúállók: Ultron kora című újabb Marvel/Disney-mozi, amelyben kedvenc szuperhőseink a Tony Stark (Robert Downey Jr.) által kreált gonosz robot, Ultron ellen veszik fel a küzdelmet, a cél természetesen a világ megmentése.  
 

 
Szintén májusban, 21-én kerül a hazai mozikba a Tökéletes hang 2. című film többek között Anna Kendrickkel és Rebel Wilsonnal a főszerepben, akik egy iskolai acapella kórusban bontakoztatják ki tehetségüket. Aki látta az első részt, tudja, mit várhat, aki nem, az nézze meg a film előzetesét! A készítők mindenesetre biztos sikerre számítanak, hiszen nemrég bejelentették, hogy már készül a harmadik rész is. 
 

 
A világvége után a Föld egy hatalmas sivataggá változik, az emberek egykori dicsősége már a múltté. Az életben maradtak gyilkosokká váltak. Maxnek (Tom Hardy) és Furiosának (Charlize Theron) is folyamatosan menekülnie kell, de még van rá esély, hogy rendbehozzák a dolgokat. A 2015-ös Mad Max - A harag útját ugyanaz a George Miller rendezi, aki az első, 1979-es Mad Max-mozit is készítette, és aki sztárt csinált a film főszereplőjéből, Mel Gibsonból. 
 

 
Holnapolisz magyar címmel érkezik május 28-án a mozikba a Tomorrowland (nem, nem az elektronikus zenei fesztivál), George Clooney legújabb mozija, amelynek története igazán érdekesnek ígérkezik. Clooney-t egy zseni feltaláló szerepében láthatjuk a Disney nagyszabású sci-fijében, melynek rendezője Brad Bird. A női főszereplő egy tinilány, akit Britt Robertson játszik. A lány abba a szerencsés helyzetbe kerül, hogy eljut egy futurisztikus világba, a tudományok paradicsomába. A filmben mindenki Dr. House-a, Hugh Laurie is szerepel. 
 

 
A magyarországi bemutató valamikor május vége, június eleje körül lesz, ám annyi bizonyos, hogy az InterCom forgalmazza az Aloha című filmet, melyben napjaink talán két legfelkapottabb színésze, az ismét katonaruhát öltő Bradley Cooper és Emma Stone mellett Rachel McAdams, Bill Murray és Alec Baldwin is szerepet kapott. A produkció bizonyára nem Cameron Crowe előző filmje, a csúfosan nagyot bukó Az igazi kaland miatt került fel a listára, sokkal inkább a már említett szereplőgárda és a hawaii helyszín miatt. Szerelem, érzelmek, dráma, igazi romantikus mozira számíthatunk. 
 

 
A Jurassic World is bekerült a nagyon várós filmek közé (hazai bemutató: június 11.), amely ezúttal Spinosaurusszal riogatja a nézőket. Ha valaki nem ismerné ezt a fajt, nézze vissza a harmadik részt, amiben már feltűnt a különös őslény, és lezúzott egy T-Rexet. Dínórajongóknak kötelező mozi, a női nézőket pedig a főhős, Chris Pratt személye csábíthatja be a vetítésekre. 
 

 
Az egyelőre magyar cím nélküli, a felnőtté válásról szóló film, a Dope főhőse egy Malcom nevű, Los Angeles-i stréber srác, aki egy kemény környéken próbál túlélni. Geekek, hiphop, poénok, ígéretes fiatal szereplőgárda – ha csak néhány szóval akarnánk összefogalni a filmet, ezek lennének azok. 
 

 
A Sundance fesztiválon a zsűri és a közönség is díjazta a Me and Earl and the Dying Girl című mozit, melynek amerikai bemutatója június 12-én lesz. Főhősünk, egy gimnazista, aki összebartákozik az osztálytársával, egy leukémiás lánnyal, majd a lánnyal és egy barátjával közösen filmkészítésbe kezdenek. 
 

 
Szintén idén nyáron kerül a mozikba a nagy sikerű, 2012-es Magic Mike folytatása Magic Mike XXL címmel. A Channing Tatum főszereplésével készült filmben Mike már visszavonulna a színpadról, és a fiúkkal épp a búcsúshow-ra készül, ám nem is olyan könnyű lezárni a múltat, hisz még mindig érzi a késztetést, hogy a színpadon táncoljon és vetkőzzön. És hát ennek a késztetésnek nehéz ellenállni… Csajok, készüljetek! 
 

 
Viccesnek ígérkezik a Trainwreck című, nyár közepén mozikba kerülő film is, melynek az MTV Movie Awards idei házigazdája, Amy Schumer a főszereplője, aki egy újságírót alakít. A lányt apja mindig arra nevelte, hogy ne higgyen a monogámiában, ám ahogy ez lenni szokott, egyszer csak találkozik egy sráccal, és minden megváltozik… 
 

 
Paul Rudd arcát bizonyára mindenki ismeri, még akkor is, ha a nevét nem tudják. Rudd számtalan vígjátékban játszott már kezdve az olyan korai „klasszikusokkal”, mint a Spinédzserek, folytatva az Éjszaka a múzeumban-nal, a Lepattintvával, a Felkoppintvával a Példátlan példaképekkel vagy a Jennifer Anistonnal közös filmjével, a Hippi-túrával, továbbá rengeteg sorozatban is szerepelt, ám Marvel-hősként eddig még nem láthattuk. Idén nyáron viszont ebben is részünk lehet, ő alakítja ugyanis az Ant-man (Hangya) címszerepét. Rudd mellett, aki a sztori szerint képes pici, de szupererős hangyává változni és így természetesen a világot is megmenteni, a legutóbb A hobbit második és harmadik részében szereplő, amúgy meg a Lostból ismert Evangeline Lilly is játszik a filmben. 
 

 
Egy újabb Emma Stone-film is felkerült a válogatáslistára, amelyben napjaink egyik legrajongottabb színésznője Joaquin Phoenix filmbéli partnere lesz. Phoenix egy professzort alakít a filmben, aki beleszeret egyik tanítványába (Stone). Ez eddig elég elcsépelten hangzik, ám a filmet Woody Allen rendezi, és ez talán nyom valamennyit a latban, főleg, hogy Scarlett Johansson után most Stone lett Allen új múzsája. Az Irrational Man bemutatója július körényékén várható. Ehhez a filmhez egyelőre még nincs előzetes.
 
Az extravagáns személyiséggel bíró, vastag szemöldökű szupermodell, Cara Delevingne játssza a főszerepet a szintén nyáron debütáló Paper Townsban, és már csak ezért is érdekesnek tűnik a készülő produkció, ami ráadásul egy John Greene-bestseller adaptációja. Delevingne egy olyan lányt alakít, aki szereti a rejtélyeket, ám végül maga is azzá válik, mikor hirtelen eltűnik, és csak néhány ködös nyomot hagy maga után, amit a barátai próbálnak megfejteni, hogy a nyomára bukanhassanak. 
 

 
A Pixelsről már ezen az oldalon is olvashattatok, Adam Sandler készülő mozijáról van szó, amelyben 8 bites, idegen bolygóról származó ellenségekkel veszi fel a harcot a Sandler vezette geek csipet-csapat, amelynek tagjai közt Kevin James és Peter Dinklage is szerepel. 
 

 
Hugh Jackman, Amanda Seyfried, Rooney Mara és Cara Delevingne is játszik a Disney 1953-as, eredeti Pán Péterét feldolgozó Pán című filmben. A látványosnak ígérkező produkció témája megunhatatlan örök klasszikus, így joggal került be a film ebbe a válogatásba. 
 

 
A Fantasztikus négyes amerikai bemutatója agusztusra esik, és mivel a Marvel-klasszikust nem is olyan rég (10 éve) már láthattuk filmvásznon, nagyjából tudjuk, mire számíthatunk. A főbb szerepeket Miles Teller, Kata Mara, Jamie Bell és Michael B. Jordan alakítják. 
 

 
És végül, de nem utolsósorban jöjjön egy zenés fim, a Straight Outta Compton, amely a hiphoptörténelem egyik meghatározó formációja, az N.W.A. meteorszerű tündöklését és bukását mutatja be, a csapat 1988-as albumának címét kölcsönvéve. Dr. Dre és Ice Cube is ebben a zenekarban zenélt, akiket a filmben Corey Hawkins és O’Shea Jackson formál meg. Bemutató augusztusban. Snoop Dogg szerepében Keith Stanfield látható. 
 

 
Van tehát mit várni bőven, és remélhetőleg az ígéretesnek tűnő alkotások között valóban lesz néhány igazán jó film is. 
 
(The Wrap)
 
2015.04.17
|


Film premierek

Rambo V. – Utolsó vér

amerikai akciófilm, 89 perc, 2019

Folyékony arany

magyar dokumentumfilm, 77 perc, 2019

Az Aranypinty

amerikai filmdráma, 149 perc, 2019

Ad Astra – Út a csillagokba

amerikai-brazil sci-fi, 122 perc, 2019

János vitéz

magyar animációs film, 70 perc, 1973
Filmek a TV-ben
20:00
Kamaszkor
amerikai romantikus film, 2018
20:00
Tökös szerelem
amerikai-kanadai Komédia, 2015
20:25
Horrorra akadva 3.
amerikai vígjáték, 2003
20:30
Közelebb
amerikai filmdráma, 2004
21:00
Városi vadász
amerikai-hongkongi akcióvígjáték, 1992
Magic Sword: idahoi synthwave a Dürer Kertben ma este. @magicswordmusic @a38ship @durer_kert #synthwave #magicswordmusic #magicsword #zeneajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.