Hangya

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (26)
A Marvel végre gondolt a kicsikre is, vagyis a képregényekben Bosszúállók-alapítótag Hangya is megkapta a saját filmjét, ami már csak a méretei okán is sokkal kisebb és emberközelibb lett a többi hősük kalandjánál.
Peyton Reed mozija elsősorban egymókás heist movie, vagyis rablómozi, amiben a játékidő nagy része azzal telik, hogy bemutatják a főhősöket és kitervelik az akciót, amit aztán az utolsó fél órában megvalósítanak. A film ügyesen csinál viccet a miniatürizált akciójelenetekből(amikor egy modellvasúton folyik a bunyó és Thomas, a gőzmozdony óriásivá válik, az valami fergeteges), Paul Rudd ritka szerethető a főszerepben, ráadásul a film leginkább az első Vasemberhangulatára emlékeztetett, amit még nem nyomtak agyon világmegváltó hősparádéval. A Marvel továbbra is tartja a jó formáját: a Hangya egy nagyon szerethető nyári blockbuster, ami tökéletesen belepasszol az épülő franchise-ba.
Tulu
2015.07.20
|
Ant-Man
amerikai akció-sci-fi, 117 perc, 2015
Scott Lang egy szuperpáncélnak köszönhetően hangyányivá tud zsugorodni, közben azonban az ereje még növekszik is. Mestere segítségével egy csavaros betörést kell véghezvinnie, amivel megmentheti a világot.
Rendező:

Peyton Reed

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2015. július 23.
(9 kép)


Film premierek

Családi bunyó

amerikai-angol vígjáték, 108 perc, 2019

Itt járt Britt-Marie

svéd filmdráma, 94 perc, 2019

Apró mesék

magyar thriller, 112 perc, 2019

Szabadúszók

francia vígdráma, 122 perc, 2018

A királynő kutyája

belga animációs film, 92 perc, 2019
Játék
A western műfajt már sokszor temették, de időről időre mindig akad egy alkotó, aki megmutatja, hogy van még kraft a pisztolyforgató cowboyokban.
Filmek a TV-ben
18:10
Az inas és a hercegnő
német vígjáték, 2007
18:45
Bűnvadászok
olasz akcióvígjáték, 1977
18:55
Benny és Joon
amerikai vígjáték, 1993
19:00
Egy ágyban az ellenséggel
amerikai thriller, 1991
19:00
Anakonda 2. - A véres orchidea
amerikai akció-thriller, 2004
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.