„Egyszer gyűlöltem a srácokat, máskor meg imádtam őket” - Josh Brolin

Bár Kaliforniában született, Josh Brolin rendszeresen alakít texasi fickókat, és ez a háttér még az Everest című hegymászós mozi forgatásán sem kerülhette el. Az extrém forgatási körülményekről volt mit mesélnie.

47 éves

 

A Milk című filmjéért Oscar-díjra jelölték

 

Az apja James Brolin, szintén elismert színész

Milyen volt részt venni az Everestben? 
 
Hát, nagyjából olyan, mint végignézni, csak sokkal tovább tartott. Nagyon tetszik, hogy az emberek nagyon őszintén, zsigerből reagálnak a látottakra, mivel nekem is ilyen volt az első reakcióm, amikor elolvastam John Krakauer verzióját erről a történetről, aztán persze később a többit is. Amikor felkértek a szerepre, felhívtam egy jó barátomat, Dean Poultert - aki a hegymászó-közösség elismert tagjai, és aki néhány hónapja sajnos meghalt -, hogy mit szól a dologhoz. Ő azonnal rávágta, hogy meg kell csinálnom. Rögtön elkezdett azon agyalni, hogy miket kéne csinálnom felkészülésként a filmhez. Persze később a valóság nem egyezett a tervekkel. Az egész élmény iszonyatosan zsigeri volt, ráadásul a stábot is rendkívüli módon összekovácsolta. Egyszer gyűlöltem a srácokat, máskor meg imádtam őket, de az biztos, hogy soha, egy percig sem bántam, hogy részt vettem ebben, és mindig örömmel fogok visszaemlékezni rá. 
 
Színészként zsigerből közelítetted meg a szerepet? 
 
Utólagos bölcsességgel azt mondanám, hogy igen, de rákészülve ezt még nem tudhattam. Balt (Baltasar Kormákur rendező – a fordító) azonban végig igyekezett bennünket ebbe az irányba terelni. Általában erősen túlromantizálják a filmforgatásokat, pedig nagyrészt arról van szó, hogy mindenki teszi a dolgát, aztán meg bemegy a hotelszobájába vagy a lakókocsijába, és ott várakozik egy csomót, amíg újra a kamerák elé hívják. Sokszor előfordul, hogy alig töltünk együtt némi időt. Balt ezt mindenképp el akarta kerülni, ezért úgy alakította az eseményeket, hogy egy csapattá kovácsoljon bennünket, és ez a forgatás egy igazi közösségi élménnyé váljon. 
 
Volt erre valami spéci technikája? 
 
Nem volt túl nehéz dolga, mivel a forgatási helyszínen semmi mást nem tudtunk csinálni. Amikor Val Cenartisban dolgoztunk, minden nap felbattyogtunk a forgatási helyszínre, és a nap további részét együtt töltöttük. Napi tizenkét órákat forgattunk együtt, aztán lementünk a falubéli szállásunkra, ahol szintén együtt lógtunk, mert ott sem tudtunk semmi mást csinálni. Lepihentem, átugrottam a templomba, aztán mentem is vissza lógni a srácokkal. Ez volt a program napról napra. 
 
Mesélnél a filmbéli karakteredről, Beckről? Úgy tudom, találkoztál az igazi Beckkel és sok időt töltöttetek együtt. 
 
Ő egy csodás fickó. A legszebb dolog vele kapcsolatban, hogy ugyan elvesztette az ujjait és a fél karját, valamint elvesztette az orrát is, és a bőre sok helyen súlyosan sérült, megtanulta a leckét, és többet nem megy fel hegyekre. Ehelyett inkább rákattant arra, hogy megtanuljon repülőgépet vezetni. Egyszerűen ő egy olyan fickó, akinek szüksége van a veszélyérzetre. Ha jól tudom, mára abbahagyta a repülővezetést, de nem tudom, miért. Próbáltam megfejteni, hogy mi motiválja őt, de nincs erre biztos válaszom. Beszélgettünk depresszióról, meg mindenféle dologról, de nem biztos, hogy a válasz ott keresendő. Ott van például a színésztársam, John Hawkes, aki eleinte nagyon félt az egész hegymászás dologról, aztán rájött, hogy tehetsége van hozzá, és elkezdte baromira élvezni az egészet. Ha valamihez tehetséged van, miért ne akarnál azzal foglalkozni? 
 
És te ráéreztél az ízére? Van arra válaszod, hogy a hegymászók miért teszik ki magukat mindennek? 
 
Azt hiszem, ez egy olyan kérdés, ami mindenkit foglalkoztat, és nekem sincs rá egyértelmű válaszom. Hallottam persze különféle anekdotákat, meg magyarázatféléket, de erre nincs egyszerű magyarázat. Ha megkérdezel más hegymászókat, hogy miért csinálják, a legtöbbször a válasz az, hogy azért, mert egy csodálatos dolog. Már másfél év eltelt a forgatás óta, de nekem is rendszeresen eszembe jut, hogy milyen csodás és különleges élményt jelentett az Everest. Számos ember van, aki fél ettől, mert egyszerűen félnek a kudarctól, azonban akadnak páran, akik úgy érzik, hogy mielőtt meghalnak, egyszer valahogy fel kell jutniuk oda. 
 

Tulu/UIP-Duna Film
2015.09.14
|


Film premierek

Tel-Avivban minden megtörténhet

belga-francia-izraeli-luxemburgi vígdráma, 100 perc, 2018

Seveled

magyar romantikus vígjáték, 95 perc, 2019

Sarkvidéki akció

amerikai-angol-dél-koreai-indiai-japán-kanadai-kínai animációs film, 90 perc, 2019

Pamacs, a Mikulás kis rénszarvasa

kanadai animációs film, 89 perc, 2018

Léghajósok

amerikai-angol kalandfilm, 100 perc, 2019

Élősködők

dél-koreai thriller, 132 perc, 2019

Akik már nem öregszenek meg

angol-új-zélandi dokumentumfilm, 99 perc, 2018
Játék
A Die Krupps legutóbb a Front Line Assembly vendégeként járt nálunk, most azonban headlinerként érkezik a Hajóra.
Filmek a TV-ben
H
2
K
3
Sze
4
Cs
5
P
6
Szo
7
18:50
CBGB
amerikai filmdráma, 2013
18:50
Nagyfiúk
amerikai vígjáték, 2010
18:50
Kutyám, Jerry Lee
amerikai akcióvígjáték, 1989
18:55
Bérgyilkos a szomszédom
amerikai vígjáték, 2000
18:55
X-Men - A kívülállók
amerikai sci-fi akciófilm, 2000
Pózolj Stonehenge-dzsel! 100 éve kezdődtek a stonehenge kutatások. Ebből az alkalomból gyűjtöttek össze a Stonehenge -nél készültturistafotókat, böngésszétek őket, csodásak! #stonehenge100 #regifotok #photohistory #stonehengehistory#tourists #stonehengetourist
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.