Nem volt még ilyen kigyúrt Tarzan a filmtörténelemben

„Svédek közt magas vagyok. Hollywoodban óriás” – mondta nemrég egy újságírónak, pedig nem felvágós. Alexander Skarsgård valóban hat centi híján két méteres, és most már elképesztően izmos is. A Tarzan legendája (hazai bemutató: július 7.) kedvéért ugyanis meghökkentően kigyúrta magát.
A színész megküzdött az alakjáért. A forgatás kezdete előtt négy hónapon át heti hét nap hajnali 4:30-kor kelt, és szinte az egész napot edzéssel töltötte. Kénytelen volt, hiszen a film nagy részében egy szál ágyékkötőben játszik. 
 
Nem találkoztam sem a családtagjaimmal, sem a barátaimmal – számolt be a szigorú edzésprogramról a színész, aki súlyemeléssel és kizárólag csirkét tartalmazó étrenddel érte el a szemkápráztató eredményt. – Közben lehet, hogy nem ezt mondtam volna, de utólag már úgy látom: bármilyen kemény volt, megérte. 
 
Nemcsak azért érte meg, mert valószínűleg nem volt még ilyen kigyúrt Tarzan a filmtörténelemben, hanem azért is, mert elriasztotta a versenytársakat. David Yates rendező korábban azt tervezte, hogy a sokszoros olimpiai- és világbajnok úszó, Michael Phelps kapja Tarzan szerepét. 
 
A napokban új előzetes is kijött a filmhez, ami ugyanolyan látványos, mint az előző:
 

 
IC Press
2016.03.18
|


Film premierek

Erdei boszorkány - Tűzpróba

cseh-dán-magyar-norvég fantasy, 90 perc, 2018

Undipofik

amerikai-kínai animációs film, 87 perc, 2019

John Wick: 3. felvonás - Parabellum

amerikai akciófilm, 130 perc, 2019

Szívek királynője

dán-svéd filmdráma, 127 perc, 2019

Éter

lengyel-litván-magyar-olasz-ukrán történelmi dráma, 118 perc, 2018
Játék
Egy nap Maggie, a tinédzser megkéri Sue Annt, a magányos nőt, hogy vegyen neki és pár barátjának piát, és Sue Ann kapva kap az esélyen, hogy szert tegyen pár gyanútlan, ám nála fiatalabb barátra.
Filmek a TV-ben
18:10
18:30
Rocky
amerikai filmdráma, 1976
18:35
Pókember
amerikai akciófilm, 2002
18:40
A szentfazék
amerikai életrajzi film, 1998
18:50
Teheráni tabuk
námet-osztrák animációs film, 2017
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.