„A gyerekközönség előtt még komolyabban veszem a munkám” - Stohl András

Stohl András az egyik legsokoldalúbb színészünk, aki tavaly decemberben a nagyszabású, zenés darab, A Játékkészítő címszerepét játszotta el. Az előadás felvétele mozikba kerül, ez alkalomból ültünk le beszélgetni – stílusosan a Pesti Színház nézőterén.

49 éves.

 

A Vígszínház társulatának tagja.

 

Jászai Mari-díjas színész.

Alföldi Róbert kért fel, hogy A Játékkészítő címszerepét vállald el helyette, miután ő kilépett? 
 
Alföldi Szöulban tartózkodott a próbafolyamat és az előadások idején, szóval muszáj volt valakit keresniük helyette. Illés Gabi producer leült Robival beszélgetni, és mind kettejüknek én jutottam eszébe. Aztán jött a Gabi, és felkért rá. 
 
Ha egy ennyire új munkába fogsz bele, mint ez a zenés stadionszínház, körbekérdezősködsz a kollégák között, akik dolgoztak benne? Láttad az előző évi darabot? 
 
Nem láttam, és kicsit fenntartásaim is voltak vele. Jellemző módon én is úgy alkottam véleményt, hogy nem láttam a produkciót, csak hallomásból jutott el hozzám, hogy drágák voltak a jegyek, és hogyan állt össze az előadás, miközben ezeknek legalább a fele nem volt igaz. Megnéztem a felvételt a korábbi előadásról, és az alkotógárda nekem garanciát jelentett. Illés Gabi elmondta, hogy ez egy teljesen új előadás lesz az előző évihez képest, és valóban így történt. 
 
Mikor volt az első alkalom, amikor ilyen óriási közönség előtt játszottál? 
 
Az első ilyen nekem Szegeden volt a Csárdáskirálynő, ahol négyezer embernek játszottam. Négyezer ember csöndjének, vagy négyezer ember tapsának elképesztő ereje van. Akkoriban a vidéki közönség még inkább műsorvezetőként, mint színészként ismert, szóval színészként is el kellett fogadtatnom magam. Hála istennek sikerült. Szoktunk viccelni azzal, hogy a Szegedi Szabadtérin minden megszólalás előtt fel kell tenni a kezed, hogy rád figyeljenek. (nevet)  
 
Egy ekkora térben nem veszik el a színészi játék ereje? 
 
Ha az ember jó színész, és igazul játszik, akkor nem. Például Bodrogi kijött a Csárdáskirálynő második felvonásának elején a tök üres színpadra hátulról a nézők felé, és négyezer ember figyelmét úgy fogta meg, és olyan csend lett egy pillanat alatt… Pedig csak egy pici ember jött előre. 
 
Másképpen játszol, ha tudod, hogy gyerekközönség előtt lépsz fel? 
 
A gyerekközönség előtt még komolyabban veszem a munkám, mert a gyerekek hihetetlenül kritikusak. Egy felnőtt van annyira illedelmes, hogy nem köpköd, ha valaki szar. A gyerek ezzel nem törődik: ő elkezd zörögni, csörögni, mással beszélgetni… Sokkal őszintébb közönség. 
 
Eléggé eltűntél az erős sminked alatt, sokan a plakátokon sem ismertek fel… 
 
Egy jó maszk mindig segít, és én nagyon bírtam a sminkem. Egy olyan maszk, mint ez, vagy amit az Őrült nők ketrecében és a Mephistóban viseltem, nagyon megkönnyítette a munkám. Leveszi a súlyt Stohl Andrásról, és a szerep kezd kidomborodni általa. Szeretem, ha nem lehet engem felismerni a smink alatt, mert azt akarom, hogy inkább a szereppel foglalkozzanak helyettem. 
 
Szereted a zenés színházat? Jársz például Londonba musicaleket nézni? 
 
Egyáltalán nem járok, pedig a zene sokkal könnyebben befogadhatóvá teszi a történeteket. A Játékkészítőnek például nagyon jó zenéje van, és ezt egyáltalán nem PR-ból mondom. Rendszeresen hallgatjuk a kocsiban a gyerekekkel. 
 
Naponta háromszor játszottátok a darabot decemberben. Hogy bírtad ezt a maratont? 
 
Bementünk reggel, és éjszaka jöttünk el. A bent töltött idő persze mindenkinek ugyanannyi volt, de Szabó Győzőnek és a kisfiúnak volt igazán nehéz, mert nekik végig, minden felvonásban ott kellett lenniük. Nekem az volt nehéz, hogy ki kellett várnom, mikor kerülök újra sorra, és hiába volt szünetem, a sminkem miatt nem mehettem sehova.  
2016.05.23
|
(20 kép)


Film premierek

Men in Black: Sötét zsaruk a Föld körül

amerikai sci-fi vígjáték, 115 perc, 2019

Három egyforma idegen

angol dokumentumfilm, 96 perc, 2018

Csillagok határán

amerikai-angol-francia-lengyel-német sci-fi, 110 perc, 2018
Játék
AZ A BAAAJ... …hogy Kiki nem szeret kirándulni. És hogy anya mindig sokat dolgozik. És hogy a nagyi háza teli van pókokkal. És még annyi minden más is!
Filmek a TV-ben
18:15
Zoe
amerikai sci-fi, 2018
18:15
Lassú vágta
amerikai romantikus dráma, 2018
18:25
Az admirális
holland történelmi kalandfilm, 2015
18:25
A bombák földjén
amerikai akciófilm, 2008
18:30
Scooby-Doo! Hold szörnyes őrület
amerikai animációs film, 2015
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.