A Universal régi álma volt, hogy Tom Cruise-t múmiák üldözzék

Bár a testét mélyen eldugták a sivatag homokja alatt, évezredekkel később egy ősi egyiptomi hercegnő feltámad poraiból, és nagy hatalmú élőhalottként a jelenkor emberiségén áll bosszút az egykor őt ért sérelmekért.
Az idén nyáron a mozikba kerülő A múmia című film sztorija nagyvonalakban ennyi, főszereplője pedig az a Tom Cruise, akit a Universal stúdiónál már az 1999-es A múmia filmhez is meg akartak szerezni főszereplőnek, ám Stephen Sommers végül Brendan Fraserre szavazott. 
 
18 évvel később azonban teljesült a stúdió álma ebben a jelenkorba helyezett fantasy/kalandtörténetben, aminek elsődleges célja, hogy a filmstúdió klasszikus szörnyetegeiből egy moziuniverzumot teremtsen a Marvel nyomdokain haladva. Volt már ilyen próbálkozás Az ismeretlen Drakula esetében is, csakhogy az a mozi méreteset bukott, így most megint a startvonalról indulnak. Ennek a törekvésnek köszönhetjük, hogy A múmiában feltűnik Russell Crowe is Dr. Jekyll szerepében, előkészítve ezzel egy későbbi, önálló filmes kalandot. 
 
A készítők törekedtek az újra, ami a jelenkorba helyezett sztori mellett leginkább abban jelenik meg, hogy a figura története során a múmiát most először játszhatja színésznő a Kingsmanből ismert Sofia Boutella képében. Mivel Tom Cruise a főszereplő, rengeteg látványos akciójelenetre számítunk: a trailerben bemutatott repülőgépes jelenete egy részét például egy zéró gravitációs repcsi fedélzetén vették fel. 
 
(Hazai bemutató: június 8.)
2017.03.13
|


Film premierek

Élesítve

angol akcióthriller, 98 perc, 2017

Vuk

magyar animációs film, 76 perc, 1981

Transformers: Az utolsó lovag

amerikai sci-fi, 151 perc, 2017
Játék
Először érkezik Magyarországra a világszerte óriási sikerrel turnézó dél-afrikai Soweto Gospel Choir.
Filmek a TV-ben
19:10
Aranygyermek
amerikai vígjáték, 1986
19:20
Az árnyékvadász
amerikai akciófilm, 2010
19:30
Életünk apával
amerikai romantikus vígjáték, 2014
19:30
A béranya
amerikai filmdráma, 2016
20:00
Darabokban
amerikai filmdráma, 2015
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.