Jimmy Kimmel lesz a 90. Oscar-gála házigazdája is

Jövőre is Jimmy Kimmel lesz az Oscar-gála házigazdája, és a műsor idei producerei is visszatérnek a 90. díjátadóra - jelentette be kedden az amerikai filmakadémia.
„Ha úgy gondolják, hogy jól elszúrtuk az idei évet, várják csak meg, mit tervezünk a 90. évfordulóra!" - viccelődött Kimmel. A népszerű késő esti talkshow-házigazda az idei Oscar-gála kaotikus befejezésére célzott, amikor a legjobb film díját tévedésből először a Kaliforniai álomnak adták át a valódi díjazott Holdfény helyett. 
 
Billy Crystal 1997-98-as Oscar-műsorvezetése óta még senki sem vezette a gálát egymást követő két évben. Kimmel visszatérését kedden az amerikai filmakadémia elnöke, Cheryl Boone Isaacs közölte, hangsúlyozva, hogy a házigazda a műsor elejétől egészen a fináléig kitűnő munkát végzett. Isaacs „az Oscar-történelem egyik legjobb házigazdájának nevezte" Kimmelt. 
 
Egyúttal bejelentette, hogy a 90. gála műsorát is a Michael De Luca és Jennifer Todd-producerpárosra bízza a filmakadémia, mivel idén is "gyönyörű" és "vizuálisan lenyűgöző" produkciót hoztak létre.  
 
A 90. Oscar-díjátadó ceremóniát 2018. március 4-én rendezik meg Hollywoodban. 
 
(MTI) 
2017.05.17
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:10
Pomádé
amerikai zenés film, 1978
18:10
Dr. Hope: Egy asszony nem adja fel 2.
német életrajzi filmdráma, 2009
18:20
Millió dolláros bébi
amerikai filmdráma, 2004
18:40
Pokolfajzat
amerikai akciófilm, 2004
18:45
Cliffhanger - Függő játszma
amerikai akciófilm, 1993
Ma meg holnap látogatható még a World Press Photo kiállítás. Nézzetek meg mindent a világról! #worldpressphoto2019 #kiallitas #foto #fotokiallitas #kiallitasajanlo #nemaradjle
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.