Élesítve

est.hu:
5/10
|
olvasói:
7/10 (7)
Michael Apted rendező egyike az előző évezred megbízható iparosainak, aki fénykorában még James Bond-filmet (A világ nem elég) is rendezhetett. Most a 24 című sorozat hangulatát megidézve egy Londonban dolgozó amerikai ügynök (Noomi Rapace) a főhőse,
A nő azt a feladatot kapja, hogy megakadályozza egy biológiai fegyver bevetését a brit főváros közepén. Apted mintha tényleg leragadt volna két évtizeddel ezelőtt: az Élesítve ügynökös-terroristás mozikban tucatnyiszor látott kliséket hasznosít újra, és igen, a csúcspontján egy visszaszámoló időzítőn kell időben megnyomni a stop gombot, hogy a világ biztonságban legyen. Persze sablonokból is lehet jó filmet építeni, de itt a rendező inkább csak felmondja a leckét, és az unott profizmusa nagyjából annyi lelkesedést vált ki a nézőből, mint egy tetszőleges Cobra 11-epizód megnézése a tévében.
Tulu
2017.06.19
|
Unlocked
angol akcióthriller, 98 perc, 2017
Egy CIA kihallgatótiszt információ szerint Londonban rövidesen biológiai fegyvert vethetnek be terroristák, és mindent be kell dobniuk, hogy ezt megakadályozzák.
Rendező:

Michael Apted

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2017. június 22.


Film premierek

Az igazi törődés

norvég filmdráma, 102 perc, 2017

Űrvihar

amerikai katasztrófafilm, 109 perc, 2017

Nyírjuk ki Gunthert!

amerikai akcióvígjáték, 90 perc, 2017

Négyen a bank ellen

német krimivígjáték, 96 perc, 2016

Aurora Borealis - Északi fény

magyar filmdráma, 104 perc, 2017

anyám!

amerikai horror, 115 perc, 2017

A kis vámpír

angol-dán-német animációs film, 90 perc, 2017
Játék
A Dzsungel egy elképesztő túlélőkaland története, amiben az a legmegdöbbentőbb, hogy valóban megtörtént. Emellett pedig bónuszként az egykori Harry Potter, azaz Daniel Radcliffe legnagyobb színészi átváltozását is megcsodálhatjuk.
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
Cs
19
P
20
19:30
Vásott szülők
amerikai családi vígjáték, 1989
19:30
A visszatérő
amerikai kalandfilm, 2015
19:45
Képlet
ausztrál akcióthriller, 2009
20:00
Julieta
spanyol romantikus filmdráma, 2016
20:00
Poirot: Lord Edgware halála
angol-amerikai krimi, 2000
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.