Tom Cruise megerősítette: készül a Top Gun 2

A múmia premierje kapcsán Tom Cruise megkezdte az ilyenkor szokásos sajtóturnéját, és egy ausztrál reggeli tévéműsorban rögtön megkapta a kérdést, hogy készül-e folytatás a pilótás sikerfilmjéhez? Emberünk válaszolt.
Bár Cruise már évek óta folytat tárgyalásokat Jerry Bruckheimer producerrel a Top Gun folytatásáról – régebben Tony Scott rendezővel is tárgyaltak, csakhogy ő azóta tragikus módon öngyilkos lett –, korábban sosem erősítette meg biztosan, hogy lesz folytatás. Most azonban egy ausztrál tévéműsor vendégeként nemcsak azt mondta el, hogy valóban lesz Top Gun 2., hanem azt is elmondta, hogy minden bizonnyal jövőre kezdhetik a forgatást. Ezenfelül nem szolgált sok információval, így mindezt csak azzal tudjuk kiegészíteni, hogy nemrég Val Kilmer is elmondta, hogy amennyiben lesz második rész, ő örömmel csatlakozik majd.  
 
(theguardian.com) 
2017.05.24
|


Film premierek

Deadpool 2.

amerikai akciófilm, 118 perc, 2018

Viktoria

bolgár-román filmdráma, 155 perc, 2014

Sosem voltál itt

amerikai-angol-francia akciófilm, 90 perc, 2017

Igaz történet alapján

francia vígdráma, 100 perc, 2017
Játék
A darab írója, a nemrégiben elhunyt Anat Gov hazájában, Izraelben igen népszerű szerző volt, Magyarországon azonban csak mostanában kezdik felfedezni.
Filmek a TV-ben
21:00
21:00
Pitch Black - 22 évente sötétség
amerikai fantasztikus thriller, 2000
21:00
Szemfényvesztők
francia-amerikai akciófilm, 2013
21:00
Anaconda
amerikai thriller, horror, 1997
21:00
Törvényszéki héják
amerikai vígjáték, 1986
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.