Vetítések

Verdák 3.

est.hu:
7/10
|
olvasói:
3/10 (27)
Minőség szempontjából a Pixar történetének egyetlen látványos kudarcát éppen a Verdák második része jelenti, ezért most az volt a kérdés, hogy a lejtmenet után lehet-e még felfelé kapaszkodni. Lehet.
Egy sokadik résztől persze nem várjuk, hogy lepipálja az első epizódot, de pont a Pixar Toy Story 3.-ja a példa arra, hogy még ez is lehetséges. A Verdák 3. esetében ez a csoda nem történik meg, de a második rész szintjét ezúttal lazán megugorják. Ennek az egyik titka az, hogy ezúttal nem kezdtek kísérletezni – anno a folytatást teljesen feleslegesen vitték el kémes irányba –, és megmaradtak az autóversenyzésnél. Kissé azért hiányzik az első rész poros kisvárosa, ami most csak néhányszor jelenik, cserébe azonban az edző–tanítvány viszony kerül középpontba, egyfajta autós Rockyvá változtatva a cselekményt. Bizarr módon a sztori a Taplógáz című Will Ferrell-mozival mutatja a legtöbb rokonságot, csak míg mindez ott paródiaként jelent meg, itt véresen komoly mindaz, amit látunk.  
 
Brian Fee rendező egy teljesen korrekt sportfilmet pakolt össze animált autók segítségével, ám ezen túl semmi pluszt nem próbált hozzápakolni, és a poénokat is csak óvatosan adagolja. A film 109 percének nagy része edzések bemutatásával telik, amik között akad jobb (roncsderbi) és rosszabb (traktorok előzgetése) is. Végső soron a Verdák 3. egy teljesen korrekt folytatás, üdítő pontja az eddig harmatgyenge nyári moziszezonnak, viszont a Pixartól egy kicsit minden film csalódás, ami nem egészen szuper. Vagy telhetetlenek lennénk? 
 
Tulu
2017.06.12
|
Cars 3
amerikai animációs film, 109 perc, 2017
Villám McQueen-nek új generációs versenyjárgányok ellen kell bebizonyítania, hogy még mindig ő a leggyorsabb a világon.
Rendező:

Brian Fee

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2017. június 15.


Film premierek

Hóember

amerikai-angol-svéd krimi, 119 perc, 2017

My Little Pony: A film

amerikai-kanadai animációs film, 99 perc, 2017

HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják

amerikai-angol-belga-francia háborús film, 120 perc, 2017

Happy End

francia-német-osztrák filmdráma, 107 perc, 2017
Játék
Egy komplett univerzum, a Naphoz Holddaltól a Semmi Konferenciáig.
Filmek a TV-ben
18:10
Mennyei csodák
amerikai filmdráma, 2016
18:25
Anomalisa
amerikai animációs film, 2015
18:35
Flúgos futam
amerikai-hongkongi akcióvígjáték, 1976
18:45
Veszélyes vizeken
amerikai akciófilm, 1994
18:50
Az igazság védője
amerikai akciófilm, 2014
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.