3D vetítések

Dunkirk

est.hu:
10/10
|
olvasói
7/10 (82)
Christopher Nolan azon ritka hollywoodi rendezők egyike, aki bármelyik álmát megfilmesítheti, a hollywoodi stúdiók sorban állnak azért, hogy fizethessék a cechet. Most épp a II. világháborúról álmodott.
A Dunkirk nemcsak azért különleges, mert valójában egy vesztes csata, egy visszavonulás történetét meséli el – a szövetségesek négyszázezer katonát menekítettek át Angliába 1940-ben az őket körbevevő németek elől menekülve –, hanem azért is, mert Christopher Nolan blockbusterekre jellemző pénzből készített egy akár kísérletinek is nevezhető filmet. A Dunkirknek ugyanis kapásból nincs elmesélhető története, vagy akár olyan főszereplője, akivel könnyen azonosulni lehetne, sőt Nolan a dialógusokat se viszi túlzásba: nem csoda, hogy a film készítése előtt rengeteg némafilmet tanulmányozott.
 
A sötét lovag-trilógiával sztárstátuszba került rendező egyszerűen a háború poklát szerette volna bemutatni nekünk minél hitelesebben és átélhetőbben, ezért három szemszögből, földön, vízen és levegőben is elborzadhatunk az akkori történéseken, mely során több mint harmincezer szövetséges katona vesztette életét. Az egyik szálon a menekítést fedezni kívánó pilóták, egy másik szálon a segíteni igyekvő hajósok, a harmadikon pedig a tengerparton rekedt katonák történetét követhetjük, és ezúttal Nolan nem ragaszkodott a rá olyannyira jellemző két és félórás játékidőhöz, hanem belepréselte a mondanivalóját laza 106 percbe. Mindezt 70 mm-es, lenyűgöző vizualitású kamerákkal vette fel, szóval lesz okunk ámuldozni a moziban ülve.
Tulu
2017.07.13
|
Dunkirk
amerikai-angol-francia-holland háborús film, 106 perc, 2017
A szövetséges katonák vesztes helyzetbe kerülnek a németek elleni fronton. Négyszázezer embert kell kimenekíteni Dunkirknél, mielőtt a német csapatok lemészárolnák őket.
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2017. július 20.
(19 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
22:00
Szuperapu
német film, 2015
22:00
Rec 2
spanyol horror, 2009
22:05
A talaj a lábam alatt
osztrák film, 2019
22:10
A szürke ötven árnyalata
amerikai romantikus filmdráma, 2015
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.