Kortárs műveknek ad majd helyet a világ első kör alakú múzeuma

Francois Pinault francia üzletember, műgyűjtő Ando Tadao japán építésszel összefogva fogja felújítani és kortárs művészeti múzeummá átalakítani a párizsi árutőzsde egykori 19. századi épületét.
Francois Pinault francia milliárdos „a világ első teljesen kör alakú múzeumát akarja a világnak adni" - hangoztatta a tervek hétfői párizsi bemutatóján Ando Tadao, aki elkészítette az épület átalakításának terveit. A 108 millió euró költségvetéssel épülő új múzeumban Pinault páratlan műgyűjteménye kap helyet, az intézmény megnyitását 2019 elejére tervezik - adta hírül a The Art Newspaper honlapja. 
 
A francia főváros szívében, a Louvre múzeuma és a Les Halles felújított bevásárlóközpont között, a Pompidou központ közelében lévő területen elhelyezkedő épület Franciaország első kör alakú épülete volt, kezdetben búzát tároltak benne, majd itt működött az árutőzsde. Ando Takeo azt tervezi, hogy egy hatalmas betonhengert helyez a kupolával fedett páratlan kör alakú épület központi részébe, amely egészen az első emeletig fog érni. Ezáltal egy háromezer négyzetméteres kiállítási terület jön létre. Az épület alatt egy 300 fő befogadására alkalmas auditóriumot alakítanak ki, egy óriás előtérrel és egy színházteremmel. 
 
„Az új múzeum létrehozásával kulturális projektem következő fejezetét írom, amelynek célja, hogy a lehető legszélesebb közönséggel megosszam a kortárs művészetek iránti szenvedélyemet. A történet Velencében kezdődött több mint 10 éve, amikor megnyitottuk a Grassi-palotát, majd a régi vámházat, a Punta della Dognát. Ez a két kiállítóhely szoros és állandó kapcsolatban lesz párizsi testvérével" – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Pinault, aki Christie's aukciósház tulajdonosa is.  
 
(MTI) 
2017.06.28
|


Marcela Trujillo illusztrációi.
Budapest, Cervantes Intézet, 2019. szeptember 25. - 2020. január 17.

Tünékeny valóság.
Szentendre, ÚjMűhely Galéria, szeptember 19. - október 20.

Borsi Flóra: "Imagine".
Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, szeptember 19. - október 23.

Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Mától a mozikban az Ad Astra, ennek apropóján exkluzív interjunk a Pesti Estben és az est.hu-n. Link bióban, kedvcsináló sztoriban! #bradpitt #adastramovie #bradpittinterju
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.