Időnként leszakad a lábuk… – Interjú Spiegl Annával és Krisztik Csabával

A Budapest Bábszínház és a Szkéné művészeivel a 6. Színházak Éjszakája alkalmából beszélgettünk
Egy bábszínésszel és egy táncos-színésszel beszélgettünk testi és lelki kihívásokról, alkotófolyamatokról, technikákról, felnőtt és gyerekelőadásokról.
Csaba, alapvetően prózai színésznek tanultál, hogy jött számodra a kortárstánc, a mozgásszínház és a Forte Társulat? 
 
Krisztik Csaba: Már az egyetemen erőteljes mozgásképzést kaptam, ami nagyon meghatározó volt számomra. Az onnan hozott legfontosabb tudás az volt, hogy a testnek milyen ereje van, és hogyan lehet általa kifejezni dolgokat: érzeteket, kontúrokat megfogalmazni, pontokat, felkiáltójeleket tenni egy „mondat” végére. Amikor megéreztem ennek a fajta testtudatnak az erejét, akkor kezdett el ötvöződni bennem a próza és a tánc. A debreceni Csokonai Színházban találkoztam Csabával (Horváth Csaba, koreográfus-rendező – a szerk.), akivel elkészült A tavasz ébredése című előadásunk, majd egy Debrecenben töltött év után Csaba megalapította a Forte Társulatot.  
 
Anna, te viszont bábszínész-színész szakra jártál, viszont mostanában egyre többet látunk olyan darabokban, ahol nincsenek, vagy színészekkel vegyesen vannak bábok. Miért lettél bábos? 
 
Spiegl Anna: Mindig is érdekelt a színház, de amikor elkezdtem azon gondolkozni, hogy mi legyek, eleve kizártam azt, hogy belőlem színész lehet. Ők sírnak, ugrálnak meg kiabálnak a színpadon, én pedig azt nem tudok. Szerintem nem voltam hozzá elég bátor, hogy prózára jelentkezzem. Most a legjobban azokat az előadásokat élvezem, amiben emberek és bábok is vannak. Nagyon izgalmas, hogy a kettő hogy tud egymáshoz viszonyulni, és milyen pluszjelentést képes hozzáadni egy élőszereplős előadáshoz a bábjáték.  
 
Felnőtt és gyerekdarabokban is játszol. Van kedvenced? 
 
S.A.: Mindig a legújabbat szeretem a legjobban, most a Holle anyót, ami egy marionett-előadás. A marionett nagyon különleges technika, amit ritkán használnak egész előadásokban. Egy másfél méter hosszú kötelet rángatunk, közben a felhők mögé vagyunk elrejtve, és mivel mindent fölülről mozgatunk, ha beleakadsz valamibe, akkor véged van. Illetve nem, mert valahogy meg kell oldanod a helyzetet. 
 
Gyakran vannak ilyen váratlan helyzetek? 
 
S.A.: Mivel a bábozásban sok a technika, és mint tudjuk, ami elromolhat, az el is romlik, előfordulnak ilyen helyzetek. A leggyakoribb például a báboknál, ami emberekkel viszonylag ritkán fordul elő, hogy leszakad a lábuk.  
 
K.CS.: Velem, mondjuk, előfordult már, hogy úgy éreztem, mindjárt leszakad a lábam. (nevet) 
 
Anna, különböző technikákkal és mindig másmilyen bábokkal dolgoztok. Van olyan báb, amit különösen szeretsz? 
 
S.A.: Van, amit azért szeretek, mert szép, és van, amit azért, mert könnyű mozgatni. A Hajnali csillag pereménben rizzsel megtöltött rongymacikat használunk, amiket könnyen le lehet tenni, viszont már akkor is csinálnak valamit, ha fél kézzel rázod őket. A képzelt betegben van egy szilikonfejű kesztyűs bábom, amit direkt úgy készítettek, hogy lehessen ütni-vágni, belemártani különböző dolgokba – mindent kibír. A Kabaréban ugyanannak a bábnak két verziója volt, egy textillel bevont, a másik pedig plexiből készült. A mostani marionettet is nagyon szeretem, a gonosz, szeplős, nagyorrú mostohakislányt. Egy hónapot próbálunk a bábokkal, az ember óhatatlanul elkezd kötődni hozzájuk. Van olyan kollégám, aki nem is hagyja, hogy rajta és a kellékesen kívül más is hozzányúljon a bábjához. A legviccesebb mégis az, amikor az ember magára ismer a bábjában. Mivel a tervezők és a készítők általában tudják, hogy ki fogja használni a bábot, előfordul, hogy úgy csinálják meg, hogy hasonlít a színészre, aki használni fogja. 
 
Csaba, nálatok személyre szabottak a szerepek? 
 
K.Cs.: Egyértelműen. Ha van valamilyen koreografikus elem, Csaba azt általában mindig addig alakítja, míg azt nem mondja, hogy „ez most már a tied”. 
 
Hogy születik meg nálatok egy előadás? 
 
K.Cs.: Rengeteg kísérletezéssel és gyakorlással. Előfordul, hogy nagyon precízen begyakorlunk valamit, ami később mégsem működik. Amikor elkészül az előadás íve, akkor derül ki, hogy a különböző elemek szolgálják-e az előadást vagy épp ellenkezőleg, nem illeszkednek bele.  
 
Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban is együtt dolgoztok Horváth Csabával, annak a közönségnek másmilyen darabokat készítetek? 
 
K.Cs.: Székesfehérváron a bérletesek közel kétharmada diák. Ezért érdemes olyan formákat is megmutatni nekik, amik tágíthatják a gondolkodásmódjukat. 
 
Anna, a Bábszínházban vannak gyerek-, ifjúsági és felnőtt darabok. Mi a különbség a különböző korosztályok számára készült előadások között? 
 
S.A.: Mindegyiket másként játszod, és az átállás időnként érdekes kihívás, de azt vettem észre, hogy ezek a dolgok segítik egymást. Mivel egy kicsit mindig is bátortalan voltam, és nehezen hiszem el, ha valahol sírnom vagy kiabálnom kéne, ezért inkább finom eszközökkel dolgozom. Viszont a gyerekelőadásoknál meg kellett tanulnom, hogy szélesebb ecsetvonásokkal lehet csak felvinni a gonosz mostohát és a jó lányt. Mostanában kezdem elhinni, hogy lehet bátrabbnak lenni, és már nem csak a gyerekdarabokban merem kiszélesíteni a dolgokat, de a felnőtt előadásokban is könnyebben mennek. 
 
Csaba, te Bozsik Yvette két gyerekdarabjában tapasztalhattad meg a gyerekközönséget. 
 
K.Cs.: Igen, a Rozsda Lovag Fehérváron ment, a Pöttyös Pannit – amit nagyon szeretek – a mai napig játsszuk a Thália Színházban. Számomra iszonyú felvillanyozó, amikor elsötétül a nézőtér, és meghallom a gyerekek sikítását. Nagyon viccesnek találom, hogy még nem csináltál semmit, de már megvan az alaphangulat. 
 
S.A.: Egy kollégámmal beszélgettünk arról, hogy mennyire jó lenne, ha egyszer egy felnőtt darab előtt is úgy mehetnénk fel a színpadra, hogy a közönség azt skandálja, hogy „kezdődjön, kezdődjön!”. 
 
K.Cs.: Én azt is nagyon bírom, hogy a gyerekek bekiabálnak. A Pöttyös Panniban van egy konfliktus a fiú és a lány között, ami általában a kislányokban erős érzelmi reakció vált ki, és nagyon mérgesen tudják azt mondani, „nem igaz, az nem úgy van!” 
 
S.A.: Nekem A csillagszemű juhászban van egy jelenet, amikor a kaszásverembe be kéne lökni a juhászt, de nem akarják belökni, és egyszer egy kisfiú bekiabálta, hogy „lökd már be”, mire az összes kislány rátámadt, hogy: „ne, ne, ne!” Előadás közben megvitatták a nézőtéren, hogy mit is kéne csinálni. Persze van, ami szándékos, és direkt arra játszunk rá, hogy bekiabáljanak, ami nagyon jó játék szerintem. 
 
Máshogy készültök egy gyerekelőadásra, mint egy felnőtt előadásra? 
 
K.Cs: Nekem ugyan nincs akkora tapasztalatom, de az az érzésem, hogy a gyerekszínház akkor működik, ha komolyan veszed őket. Ugyanannyira ott kell lenned és oda kell tenned magad, mint egy felnőtt előadás esetében. Amit nehéz volt megszoknom, az a reggel 10 órás kezdés, főleg, amikor duplákat játszik az ember. A Pöttyös Panni nagyon kemény fizikai munka, amire rá kell készülni, és ez teljesen független attól, hogy ez gyerekelőadás. Annyiból talán más, hogy egy olyan előadást végigvinni, mint mondjuk A nagy füzet, az pszichésen teljesen mást jelent, mint egy rosszcsont fiút alakítani.  
 
S.A.: Igen, de azért függ attól is, hogy az adott előadás, lehet az gyerek vagy felnőtt, egy mókás, könnyebb darab vagy komolyabb. A Hókirálynőben én voltam Gerda, aki elindul a gonosszá vált testvére után, és a végén van egy nagyon érzelmes monológ a szeretetről, amit eléggé nehezen fogadtam be. Szóval a gyerekelőadások között is van olyan, ami mély és súlyos. 
 
Anna, mi a helyzet az ifjúsági előadásokkal? Mennyire könnyű a Bábszínházba behozni ezt a korosztályt? 
 
S.A.: Szerintem ez addig nehéz, amíg bejönnek. A Semmi című előadás előtt az volt az első reakciójuk, amikor meglátták a bábokat, hogy „most végig ez lesz?”. Aztán az első öt perc után éreztük, hogy elkapta őket a darab. Szerintem ezt a pici gátat kell lerombolni, amihez azt tudjuk adni, hogy olyan előadásokat csinálunk, ami bejön ennek a korosztálynak. A másik pedig, hogy kötelező olvasmányokat vagy a tananyagban szereplő darabokat adunk elő.  
 
Csaba, független társulatként ti hogy tudjátok behozni a nézőket? 
 
K.Cs.: Nyilván rengeteg nehézsége van a független társulati létnek és annak, hogy nincs múlt, csak jelen, és amit csinálunk, az válik idővel múlttá. Tisztában vagyunk vele, hogy egy bizonyos réteg jár a Szkénébe, és mi őket igyekszünk megfogni. Lesz a Trafóban is egy bemutatónk, az Olasz férfi, de ennek még nincs meg az időpontja. 
 
A Bábszínházban milyen bemutatók lesznek? 
 
S.A.: Lesz egy bábos-táncos előadás Ország Lili kapcsán, amit Gergye Krisztián koreográfus rendez, készül a Bambi a nagyszínpadon, ezenkívül felújítják a Háry Jánost, de abban nem vagyok benne. 
Molnár Ágnes
2017.09.15
|


Belvárosi Színház, 2018. augusztus 31., péntek

Majd, ha az eső eláll

Hatszín Teátrum, 2018. augusztus 10., péntek

Hozott lélek

Szkéné Színház, 2018. szeptember 12., szerda

Varsói melódia

Hatszín Teátrum, 2018. szeptember 14., péntek

Caligula helytartója

Nemzeti Színház, 2018. szeptember 21., péntek

Pöttöm Panna 4+

Újszínház, 2018. október 3., szerda

Pöttyös Panni az iskolában 4+

Thália Színház, 2018. október 6., szombat

A királylány bajusza 4+

Újszínház, 2018. október 14., vasárnap

Hamupipőke 3-6

Karinthy Színház, 2018. október 28., vasárnap
Ahol a héten érdemes...
Budapest, A38 Hajó, június 4. - szeptember 3.
 
 
 
Székesfehérvár, Nemzeti Emlékhely, augusztus 18., 19., 21h
 
Játék
A világhírű mexikói festőnő képei először láthatók Budapesten!
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.