200 éve tekerünk!

Ugye, milyen szuper dolog reggel a melóba bringával érkezni, vagy éppenséggel körbetekerni a Balatont hétvégén? Aligha létezik királyabb és persze egészségesebb közlekedési eszköz a bicónál!

Tudtad?

 

A kerékpár szó eredete:

 

Kerékpár szavunkat az első magyar sportlapalapító és első Balaton-átúszó Szekrényessy Kálmánnak köszönhetjük, aki egyben a legelső magyar bicajos is lett!

Ma pedig már minden sarkon van egy Mol Bubi-állomás vagy egy kerékpárkölcsönző, és szerelőt is öt perc alatt lelsz a városban. Ráadásul lassan akárhova el tudsz jutni két keréken. Ez persze nem volt mindig így. Tudtad, hogy 200 éve tekerünk? 
 
Röpke biciklitörténelem 
 
Bicikli őskor – 1817 
 
Az ősbringa Karl von Drais von Sauerbronn báró favázas futógépe volt, még jócskán a modern kényelmi felszerelések, sőt pedál nélkül. Ez a kétkerekű szerkentyű így jobban hasonlított a mai lábbal hajtós gyerekmotorra, mint a bringára, de egyvalami tuti, elindított egy folyamatot… 
 
Helló, pedál! – 1840 
 
Úgy húsz évvel később pedig már a pedál is felkerült a drótszamárra, úgyhogy valóban gyorsan, vagy legalábbis gyorsabban lehetett vele haladni, mint gyalogosan. A találmány meglepő módon egy apró skót városkában született, ahol egy helyi kovácsmesteré, Kirkpatrick Macmillané a dicsőség. Persze még nem a mai szerkezetről van szó: ekkor még a pedált és az első kereket a gőzmozdonyhoz hasonlóan rudak tartották mozgásban. 
 
A csodás velocipéd – 1861 
 
Pierre Michaux masinája egyre inkább kezd a mai kerékpárokra hasonlítani, legalábbis ami a pedál általi közvetlen hajtást illeti. S bár ekkor még csak úri muri lehetett a tekerés, a velocipéd konkrétan az anyagi összeomlástól mentett meg egy kisvárost, hiszen a bicikligyártás munkát adott a munkanélkülieknek. 
 
Megállni ki fog? – 1885 
 
Ahogy a bicaj egyre népszerűbb lett, annál sürgetőbbé vált a fék feltalálása is, hiszen a pedált megálmodó kovácsmester gyorsan összehozta az első kerékpárbalesetet is, elütött egy kisfiút, mivel nem tudott idejében megállni. Ezt a problémát oldotta meg John Kemp Starley az első biztonsági kerékpár feltalálásával, amin már szerencsére fék is volt. 
 
Városiasodás – 1900 
 
Az új évszázad elejére már szupersztár lett a bicikli, hiszen az alsóbb néprétegek is meg tudták fizetni maguknak a kétkerekű csodát. Az úri réteg pedig kerékpáriskolába járt, hogy tökéletesen elsajátíthassa a bonyolult szerkezet használatát. A ’20-as években így már szinte mindenki bringával járt, még a rendőrök is lecserélték a lovaikat… 
 
Pesti Est-tipp 
 
Nézz meg néhány korabeli filmet, mindegyikben csaknem főszereplő a bicikli. A mi kedvencünk Vittorio De Sica egy kicsit későbbi mozija, a Biciklitolvajok
 
A háborúk után – 1950 
 
A világháború sajnos érthető okok miatt nagyban visszavette a sportolástól az emberek kedvét, így ez idő alatt a bicikli népszerűsége is erősen csökkent. A kedv azonban hamar visszatért a viszonylagos békeidőkben, a világégés után. Az ötvenes évekre pedig már teljesen úgy látszott, hogy összeszedte magát a kerékpáripar is, újra tömegek hobbija lett a cangázás. 
 
A hegyekbe fel! – 1970 
 
A hetvenes évekre olyannyira népszerű lett ismét a bringa, hogy érdemes volt speciálisabb darabokat is kifejleszteni: ekkor született meg a BMX, vagy a városi kerékpárnál erősebb, robosztusabb, a hegyi tekergésre is kiválóan alkalmas mountain bike. Innentől meg persze már ismerjük a sztorit, nem volt megállás… 
 
Kurcz Orsi
2017.09.19
|


Játék
Brian King és David Prowse zenekarában egyszerre van jelen a Hüsker Dü punkos zajossága és Bruce Springsteen slágeressége.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.