Magyar és külföldi diákok szavalják el közösen Arany János versét a magyar nyelv napján

A reformáció hatása a magyar nyelvre és Arany János munkássága a magyar nyelv napja idei központi témái, amelynek kiemelkedő debreceni és nagyszalontai eseménye lesz, amikor a Református Kollégium Oratóriumában, illetve a nagyszalontai Csonkatorony mellett több száz diák együtt szavalja el Arany János A legszebb virág című versét.
A debreceni diákokkal együtt szavalják majd el Arany János A legszebb virág című versét a nagyszalontai gimnázium tanulói is, az óvodások pedig egy budapesti intézmény óvodásaival egy időben mondanak el közösen agy Arany-verset november 13-án, a magyar nyelv napján.
 
Nagyszalonta mellett Balatonfüred is kapcsolódik a debreceni eseményekhez: a Balaton-parti városban versmondó versenyt rendeznek, ahol határon túli fiatalok mellett számos hazai település diákjai, köztük debreceni fiatalok is részt vesznek. A közös versmondáshoz a Balassi Intézet külföldi diákoknak meghirdetetett budapesti szavalóversenyének döntősei is csatlakoznak.

A magyar nyelv napja debreceni programjaihoz számos helyi intézmény is kapcsolódik. Érdekes programokkal várják a fiatalokat és az érdeklődőket a Csokonai Színházban, a Déri Múzeum irodalom házában, a helyi közösségi házakban, könyvtárakban, a Kölcsey központban és az egyetemi közösségi térben, a nagyerdei víztoronyban.

Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává annak emlékére, hogy 1844-ben ezen a napon tette hivatalos nyelvvé a magyart a reformkori országgyűlés.    

(MTI) 
2017.11.09
|


Játék
A Honeybeast közel hetven zenésszel ontja majd az édesbús slágereket az Aréna színpadján.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.