Nyerj páros jegyet a 3. Sztárkarácsonyra!

December 18-án harmadik alkalommal lépnek fel a legismertebb hazai előadók a Kongresszusi Központban, hogy a közönséggel együtt ünnepeljenek.
A karácsony elképzelhetetlen lenne azok nélkül a tradicionális és modern ünnepi dalok nélkül, melyeket a legnépszerűbb énekesek közvetítésével egy csokorba szed nekünk a Sztárkarácsony koncert. Idén a fellépők között lesznek többek között: Dolly, Kálmán György, Luigi, Majsai Gábor, Oláh Ibolya, Varga Miklós és lánya, Varga Vivien, Varga Viktor valamint Vikidál Gyula… Az előadókat pedig a Stúdió 11 Ensemble zenekar kíséri. 
 
Az Ave Mariát és Lennon Christmas című dalát Dolly tolmácsolásában hallgathatjuk meg, de megelevenednek a Betlehemi királyok is Kálmán György, Varga Miklós és Vikidál Gyula szereplésével. Mindemellett olyan modern kori klasszikusok is előkerülnek, mint Zorán Ünnep című szerzeménye Oláh Ibolya előadásában, és természetesen nem marad ki a palettából a Fehér Karácsony, a Christmas Time, a Legyen ünnep és még sok-sok más karácsonyi örökzöld sem. 
 
Helyszín: Kongresszusi Központ  
 
Időpont: 2017. december 18. hétfő, 19 óra 
 
Ha szeretnél jegyet nyerni a koncertre, nincs más dolgod, mint válaszolni az alábbi kérdésre! 
 
A határidő lejárt, már nem lehet tippelni!
Ahol a héten érdemes...
Budapest, Postamúzeum, május 4. - december 31.
 
Budapest, Akvárium Klub, december 16. 20:00
 
Budapest, Vígszínház, december 16. 19:30
 
Budapest, Hatszín Teátrum, december 16. 11:00
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.