Kicsinyítés

est.hu:
6/10
|
olvasói
7/10 (29)
A túlnépesedés már most is komoly problémát jelent, és az okos sci-fik egyik ismérve, hogy a mai társadalmi problémákkal foglalkozik úgy, hogy egy alternatív jövőbe helyezi őket. A Kicsinyítés egy okos sci-fi.
Sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy a kis költségvetésű, emberi drámákat egyedi humorral bemutató Alexander Payne valaha is nagyszabású science fictiont forgasson, most mégis megtörtént. A Kicsinyítésben a túlnépesedésre érdekes ellenszert fejlesztett ki az emberiség: ha apróra tudjuk töpöríttetni magunkat, sokkal többen férünk el a bolygón, sokkal kevesebb erőforrásra van szükségünk és a korábbi javaink sokkal többet érnek. Persze a dolog önkéntes jellegű, és sokan félnek tőle. Végül az anyagi problémákkal küzdő átlag amerikai Paul Safranek (Matt Damon) is beadja a derekát feleségével (Kristen Wiig), de a csábító új világ egyáltalán nem indul fényesen hősünk számára. 
 
A korábban hibátlan életművel rendelkező Payne ezúttal karakterépítés helyett inkább a főhőst körülvevő világot próbálja bemutatni nekünk, csakhogy ez maximum a film feléig marad érdekes. Aztán váratlanul megérkezik a cselekménybe a Hong Chau alakította Ngoc Lan Tran, aki minden idők egyik legegyedibb, ugyanakkor legirritálóbb filmes karaktere, aki olyan irányba viszi el a cselekményt, hogy nem is értjük, hogyan következik mindez a korábbi egy órából. A Kicsinyítés egy ötletekben dúskáló, lenyűgöző világképet felvázoló mozi, amiből azonban félúton kifogy a kraft, hogy a végére teljes jelentéktelenségbe és unalomba süllyedjen. 
Tulu
2018.01.08
|
Downsizing
amerikai-norvég sci-fi vígjáték, 135 perc, 2017
A jövőben lehetővé válik, hogy az ember kicsinyítve önmagát környezetbarátabb életet éljen. Paul és felesége úgy döntenek, alávetik magukat a kicsinyítő eljárásnak.
Rendező:

Alexander Payne

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2018. január 11.

Műsoron a TV-ben

HBO
 2019.07.22., hétfő, 03:40
 2019.07.28., vasárnap, 10:30
HBO 2
 2019.07.25., csütörtök, 21:40
HBO 3
 2019.08.02., péntek, 00:15

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(14 kép)


Film premierek

Übergáz

amerikai akcióvígjáték, 93 perc, 2019

Együtt megyünk

francia vígdráma, 132 perc, 2019

Szerelem második látásra

francia vígjáték, 117 perc, 2019

Szupercella 3.: Az Ördögverem

amerikai akciófilm, 97 perc, 2019
Játék
Kitűnő budapesti indie-rock zenekar, amely Európát is készül meghódítani.
Filmek a TV-ben
19:10
Tisztítótűz
amerikai akciófilm, 1996
19:10
A kalandor
amerikai akciófilm, 1996
20:00
A partiállat
amerikai vígjáték, 2018
20:00
Szelíd motorosok
amerikai filmdráma, 1969
20:00
Szerelem más körülmények között
német romantikus vígjáték, 2009
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.