„Nagyjából 200 digitális képeffektus felvétel van a Thelmában, ami egy európai film esetében óriási mennyiség” - Joachim Trier

A Pesti Est exkluzív interjúja
Norvégia sztárrendezője eddig drámákban utazott, de a Thelma című filmjével nagy lépést tett Hollywood felé. Ez a mozi egyszerre szuperhősös sztori, romantikus történet, coming of age mozi és Stephen King inspirálta horror. Erről a furcsa mixről a rendezővel telefonon beszélgettem.

43 éves.

 

Távoli rokona Lars von Triernek.

 

A Hétköznapi titkaink című filmje versenyben volt Cannes-ban az Arany Pálmáért.

A Thelma nagyon elüt a korábbi munkáidtól. Nehéz volt finanszírozókat találni egy olyan filmhez, ami ennyire eltér azoktól, amiken korábban dolgoztál? 
 
Abban igazad van, hogy a Thelma új terep számomra, de a finanszírozók pont hogy örültek ennek. A felszínen ez egy zsánerfilm, egy természetfölötti thriller, ami bizonyos szempontból még a szuperhősös filmekkel is rokon, ugyanakkor a felszín alatt számos olyan témát érint, amivel a korábbi munkáimban is foglalkoztam. Identitás, magány, család… Ez mind benne van. Szerencsére a finanszírozók azonnal meglátták benne a lehetőséget, vagyis ez nem jelentett kihívást. A kihívás inkább az volt, hogy ez a film technikailag sokkal bonyolultabb mindennél, amit korábban csináltam. Nagyjából 200 digitális képeffektus felvétel van a Thelmában, ami egy európai film esetében óriási mennyiség. Mutatunk egy lángra kapó embert, teremtünk kígyókat, összetörő üveget és egy csomó mindent. Ez borzasztó drága műfaj. 
 
Úgy tudom, jó sok klasszikus horrorfilmet néztél – Argentót, Romerót, Polanskit… –felkészülésként. A többi filmednél is végeztél hasonló előtanulmányokat, vagy a Thelma ebből a szempontból kivételes esetnek számít? 
 
Ez az életem. Folyton filmeket nézek, hatalmas filmrajongó vagyok. A Thelma ezen csak annyit változtatott, hogy abban az időszakban a szokásosnál több horrorfilmet néztem. Régóta nagy rajongója vagyok a horrornak, szóval nem esett nehezemre. Persze csak a legjobbaknak, azoknak, amik az emberi lélekkel foglalkoznak és mondanak valamit az életünkről. Mindig izgatott a horrorok tündérmese-metaforája. A Rosemary gyermeke csodálatos, Stephen King írásai fantasztikusak… Mind csodás tanmesék, amiket rokonságba tudunk állítani a saját életünkkel. Olyan korban élünk, hogy mindenki szuperhősös, vagy legalábbis természetfelettivel foglalkozó történeteket forgat, amiknek a többsége annyira heroikus és annyira sablonok mentén működik, hogy nem érzem azt, hogy bármit is visszaadnának abból a kultúrából, amiben itt Európában élünk. A Thelma is ezekkel a divatos témákkal foglalkozik, de egészen más az esztétikája, és a környezet, ahol játszódik, sokkal ismerősebb számunkra. Norvégiában a szuperhőstörténeteknek nincs hagyománya, de a tündérmeséknek annál inkább. Több száz éve mesélünk a város és az erdő kapcsolatáról, a férfi-nő csábításról, a kísértésről, a jó és a gonosz harcáról. Ezek a folklór részei. A Thelmával csak ezekhez tértem vissza, és megpróbáltam modern köntösbe bújtatva bemutatni egy ilyen történetet.  
 
Mindig ugyanazzal a stábbal dolgozol a filmjeiden. Nincs szükséged arra, hogy új energiákat kapj új emberektől? 
 
Kisebb változtatásokat azért végre szoktam hajtani, de igazad van, kicsit tényleg olyanok vagyunk, mint egy rockbanda, akik már évek óta együtt turnéznak. Ha van az embernek egy jó dobosa, gitárosa és basszerosa, akkor miért akarjon változtatni? Nem az embereken kell változtatni, hanem a témákon, amiken dolgozunk. Egy zenekar is belefásul, ha mindig ugyanazokat a dalokat játssza, vagy újra meg újra ugyanolyan számokat ír. Persze erről nincs szerződésünk, ha bárkinek bármi más munkája akad, senki sem fog megsértődni. Úgy hiszem, hogy a legjobb emberekkel dolgozhatom együtt, akiket a világ legkülönbözőbb helyeire hívnak dolgozni egészen kiváló rendezők. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy ennek ellenére újra meg újra visszatérnek hozzám. Általában jó egy évre előre megbeszéljük, tervezünk-e együtt csinálni valamit, és ehhez igazítják a többi munkájukat. Ez óriási dolog. 
 
Eili Harboe hogyan tudta eljátszani az epilepsziás rohamokat? Létezik erre valami külön technika? 
 
Beírattuk Eilit egy traumaenyhítő gyakorlatra. Ez egy olyan terápia, amiben jógalégzés segítségével tudunk rohamszerű tüneteket produkálni. Jellemzően katonákat szoktak így kezelni poszttraumatikus stresszhelyzet után. Eili az órákon megtanulta, hogy nagyjából húszperces előkészület után látványos rohamot tudjon produkálni. Rendezőként engem is érdekelt, hogy is működik ez, szóval Eili mellett magam is eljártam a gyakorlatokra. Hihetetlenül érdekes tapasztalat volt. 
 
Általában minden kritika a Thelmát alakító Eili Harboe-t dicséri, de szerintem az édesapját alakító Henrik Rafaelsen is óriásit alakít. Elmondanád, hogyan találtál rá? 
 
Henrik egy elég híres színésznek számít Norvégiában, és már régóta szerettem volna vele dolgozni. Az Oslo, augusztus című filmem meghallgatására el is jött, és bár arra a szerepre nem volt az igazi, megjegyeztem magamnak, és tudtam, hogy eljön még az ő ideje. A fiatal lányok hellyel-közzel a saját karakterükhöz közel álló figurát játszottak, de Henrik teljesen átalakult a szerep kedvéért. A színész eltűnt a szerepben. 
 
Mi volt az első kép, ami a Thelmából megjelent a gondolataidban? Mi volt a kiindulópont? 
 
Egy lány beiratkozik az egyetemre, és éppen tanul az egyik tanulószobában sok más diák között, amikor hirtelen rosszul lesz, és egy epilepsziás rohamhoz hasonlóan a földre esve rángatózni kezd, miközben a tanterem ablakához kívülről madarak csapódnak. Azt gondoltam, hogy ez izgalmas kiindulópontja lehetne egy természetfölötti történetnek. 
Tulu
2018.01.15
|
(18 kép)


Film premierek

Milliárdos fiúk klubja

amerikai életrajzi dráma, 108 perc, 2018

McQueen

angol dokumentumfilm, 111 perc, 2018

Aquaman

amerikai-ausztrál fantasy, 143 perc, 2018

Álommeló

amerikai romantikus vígjáték, 103 perc, 2018

Pókember – Irány a Pókverzum

amerikai animációs film, 117 perc, 2018
Játék
Egészen új, egyszerre mikro- és makroszintre viszi a Marvel Moziverzumot A Hangya és a Darázs!
Filmek a TV-ben
H
10
K
11
Sze
12
Cs
13
P
14
18:10
18:15
Csocsó - sztori
argentín-spanyol-indiai-amerikai animációs film, 2013
18:20
Farkas
amerikai sci-fi akciófilm, 2013
18:30
Megint 17
amerikai romantikus vígjáték, 2009
18:30
Thelma
norvég horror, 2017
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.