Zöld március – a Föld hónapja

Tények, tippek, érdekességek
Március 6. az energiatakarékosság világnapja, a hónap utolsó szombatján pedig a Föld órája névre keresztelt kezdeményezés miatt sötétül el 60 percre a bolygónk az energiatudatosság jegyében. Na de miről is van szó tulajdonképpen? Leírunk mindent érthetően, sőt, azt is eláruljuk, hogy te mit tehetsz a Földért!

A 10 legmelegebb évet az elmúlt két évtizedben mérték.

 

1990-ben a világon először egy üzemanyag nélküli géppel sikerült körülrepülni az USA-t.

 

Einstein Nobel-díjat kapott a napenergiai kutatásaiért. A mai napkollektorok is az ő elméleteire épülnek.

Mi történik a világunkkal? 
 
Egyre nehezebb dolguk van a rozmároknak, ha fel szeretnék nevelni az utódaikat, aminek többek között az az oka, hogy rendellenesen gyorsan olvadnak el a jégtáblák, ahol megpihenhetnének az állatok. Ezért pedig az emberek hanyagsága és telhetetlensége okozta környezetszennyezés a felelős. A „bűnösök” közül azonban nem lehet kiemelni csupán egyetlen régiót, de például hazánkban is magas a lakossági energiafogyasztás mértéke – a teljes fogyasztásnak nagyjából az egyharmadát teszi ki –, amelynek jelentős része ráadásul a véges forráskészlettel bíró földgázfogyasztásra épül. Persze a bébirozmárok életéért nem csak a magyar energiahasználók felelősek, az egész világgal baj van: az energiaforrások kimerülőben vannak, miközben az emberiség rettenetes károkat okoz a környezetben. Másodpercenként másfél hektár esőerdő semmisül meg, emiatt pedig előnytelenül változik az éghajlat és szépen lassan eltűnik a sarki jégtakaró. Biztos, hogy ezt akarjuk? 
 
Megújuló energiák
 
A változás mondjuk már elindult, kérdés, hogy nem késtünk-e el vele... A környezetre káros, nem megújuló energiaforrásokat, mint a kőolaj vagy a földgáz, ugyanis lassacskán egyre több helyen az alternatív, megújuló – vagyis ki nem fogyó – energiaforrások váltják fel. A világon a legnépszerűbb megújuló energiát jelenleg a szélerőművek és a napelemek szolgáltatják, de egyre gyakrabban használják már a vízenergiát is. Egyes kutatások szerint például egyetlen szélturbina csaknem 1400 háztartást képes ellátni energiával!  
 
Meggyógyulhat még a Föld? 
 
A megújuló energiaforrásokra való áttérés mellett azonban az egyes emberek is tehetnek a környezetükért. A probléma viszont ott kezdődik, hogy az átlagember nem veszi komolyan a globális felmelegedést és a környezetszennyezés egyéb félelmetes következményeit, mert úgy érzi, ő ebben közvetlenül nem érintett. Pedig társadalmi felelősségünk odafigyelni a bolygónkra, hiszen tőle kapjuk az éltető vizet és a táplálékunkat, meg persze még rengeteg más csodát. Szerencsére az ezredforduló óta egyre nagyobb figyelmet fordítunk az energiahatékonyságra, amelynek külön világnapja is van, ami minden évben rengeteg programmal és előadással próbálja cselekvésre ösztönözni a lakosságot. Ugyanis elég néhány trükköt betartanunk a mindennapokban, és máris sokkal kevesebb energiát pazarolunk el – ezt pedig nemcsak a környezetünk, de a pénztárcánk is megérzi majd. 
 
Pesti Est-tipp: 
 
Így takaríthatsz meg energiát: 
 
1. Ne folyóvíznél mosogass és mosakodj! Csak akkor nyisd ki a csapot, amikor valóban szükséged van a belőle folyó vízre! 
 
2. Csak ha tele a mosógép, akkor indítsd el a mosást! 
 
3. A számítógépek és tévék „stand by” üzemmódja, tehát a bekapcsolva hagyott monitor, vagy a készenlétben lévő televízióképernyő extrán fogyasztja az áramot! Kapcsold ki! 
 
4. Ne hagyd a mobiltöltőt üresen a konnektorban, mert telefon nélkül is használja az áramot! 
 
5. Éjjelre semmi szükség extra fűtésre, hiszen úgyis a takaró alatt melegedsz. Ha tudod, csavard lejjebb a radiátort ezekre az órákra! 
 
6. A használt sütőolaj veszélyes hulladéknak minősül. Épp ezért soha ne öntsd a vécébe, ahogy semmilyen más zsiradékot vagy maró vegyszert se, mert ezek nagyon sok vizet tesznek fogyasztásra alkalmatlanná. A sütőolajat leadhatod a MOL központi gyűjtőhelyeinek egyikén, ahol aztán egy hosszú tisztítási folyamat után bioüzemanyagot készítenek belőle. 
 
7. Főzéskor fedd le a lábost, így kevesebb energiával is ugyanúgy megfő benne az ebéd! 
 
8. Minél közelebb van egy-egy fűtőtesthez a hűtő, mélyhűtő, annál több energiát fogyaszt! Figyelj erre! 
 
9. Locsoláshoz vagy a terasz takarításához gyűjts esővizet vödörben! 
Kurcz Orsi
2018.03.01
|


Játék
Az idei Ünnepi Könyvhétre jelentette meg a Kossuth Kiadó Muszatics Péter Bécs, Budapest, Hollywood című könyvét, melyben a szerző a múlt század eleji Hollywoodba kalauzolja az olvasót, ahol a Közép-Európából származó alkotók jelentős hatással voltak az amerikai filmgyártásra.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.