VárosKép – Székesfehérvár a 20. században

Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum - Országzászló téri épület, február 1. - június 17.
Székesfehérvár történetének több mint száz évét, az 1867-es kiegyezéstől az 1988-ig tartó, eseményekben és fordulatokban igen gazdag időszakot mutatja be a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében látható VárosKép című kiállítás.
A látogatók fotók, képeslapok, térképek, épülettervek és makettek, valamint a korszak meghatározó polgármestereinek relikviái között sétálva ismerhetik meg a város múltját és követhetik nyomon arculatának évszázados változását. A tárlat visszaidézi többek között Székesfehérvár nagy ünnepeit, a Szent Istvánhoz kapcsolódó fontos rendezvények mellett például az 1930-as Szent Imre-évet vagy az ezeréves város ünnepeit 1972-ből. 
 
Külön öröm, hogy a múzeumnak sikerült megvásárolni a kiállításra egy olyan 1300 darabból álló, rendszerezett képeslapgyűjteményt, amely 1945 előtti lapokat tartalmaz, szinte minden, a korban kiadott képeslap megtalálható benne. Ezeket a képeslapokat érintőképernyőn lehet átlapozni. Fontos továbbá, hogy a tárlat rendezői a bőséges anyag feldolgozásánál és elrendezésénél a gyerekekre is gondolva interaktív elemeket, például számítógépes kirakót és egy „időgépet” is beépítettek a sok érdekességet felvonultató kiállításba. Az említett időgéppel például azt lehet megnézni egy háromdimenziós térképen, hogyan néztek ki korábban a város fontosabb területei.  
2018.03.07
|
(3 kép)


"Tűnt idő" - Reitz János kiállítása.
Budapest, Rákoshegyi Közösségi Ház, 2018. december 15. - 2019. január 31.

IV. Óbudai Képzőművészeti Tárlat.
Budapest, Esernyős, 2018. december 19. - 2019. január 27.

Újpesti Téli Tárlat 2018.
Budapest, Polgár Centrum - Újpest Galéria, 2018. december 15. - 2019. január 5.

Fekete Lyuk - A pokol tornáca. Underground Budapest '88 - '94.
Budapest, Kiscelli Múzeum, 2018. december 18. - 2019. június 23.

Játék
Az ŰrDongó a Transformers-franchise megújítására vállalkozik, a film a címszereplő robot eredettörténetét meséli el.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.