New York kormányzói posztjáért indul a Szex és New York színésznője

Cynthia Nixonnak több évtizedes aktivista tevékenysége után most nagyobb politikai ambíciói vannak – kormányzó szeretne lenni.
Tavaly kaptak szárnyra a pletykák, hogy Cynthia Nixon indulna a kormányzói pozícióért az amerikai államban, de a színésznő akkor még nem erősítette meg a hírt. Most azonban ő maga jelentette be, hogy embereket toboroz a kampányának lebonyolításához. Ellenfele Andrew Cuomo lenne, akinek már a harmadik ciklusa következne. Nixonnak állítása szerint kapcsolatai vannak Hillary Clintonnal, a legutóbbi elnökválasztáson induló demokrata jelölttel, és Bill de Blasióval, New York polgármesterével is. A színésznő azt reméli, hogy a közvélemény észreveszi majd, hogy politikai törekvései túlmutatnak színészi karrierén, és képesek lesznek elvonatkoztatni filmbéli karaktereitől. Azzal érvelt, hogy nem ő lenne az első, aki celebként fut neki a politikai életnek. Nixon vastag jeget törne meg New York államban, ugyanis ha nyerne, ő lenne az első női és az első nyíltan meleg kormányzó is. Mindig fontosnak tartotta az oktatással kapcsolatos ügyeket, 2017-ben például az állami iskolák támogatásának fontosságáról szólalt fel.

(theguardian.com)

2018.03.13
|


Film premierek

Keresés

amerikai thriller, 102 perc, 2018

Johnny English újra lecsap

amerikai-angol-francia akcióvígjáték, 88 perc, 2018

Briliáns válás

belga-francia vígjáték, 95 perc, 2018
Játék
Maja mindenképp szeretne részt venni a vidék legnépszerűbb játékában, a Mézcsatában, ám túlzott lelkesedésével a méhecske magára haragítja a méhbirodalom császárnőjét.
Filmek a TV-ben
H
17
K
18
Sze
19
Cs
20
18:15
Hős6os
amerikai animációs vígjáték, 2014
18:15
18:15
Város a pokol szélén 2.
kanadai katasztrófafilm, 2003
18:30
A hallgatag bunyós
amerikai romantikus filmdráma, 1988
18:30
Képviselő úr
magyar tévéjáték, 1979
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.