Jön a legnagyobb cápa, ami valaha létezett

Megérkezett az első előzetes a The Meg című sci-fi - akció - horrorfilmhez, ami első ránézésre Spielberg 1975-ben bemutatott thrillerére (A cápára) emlékeztethet.


Jon Turteltaub rendezése a tervek szerint augusztusban kerül a mozikba, bár a trailer alapján minden megvan benne, ami Steven Spielberg legendás filmjében is: elképesztő méretű cápa (bár erről azt hitték, hogy több mint 2 millió éve kihalt a fajtája), veszélyben lévő gyerek, kiskutya, több ezer strandoló, és a bátor férfi (Jason Statham), aki az emberiség védelmére kelve, maga mögött hagyva félelmét, a valaha volt legveszélyesebb cápa nyomába ered kis csapatával és egy hajóval. Az előzetesben hallatszódó zene inkább passzolna egy könnyed nyári vígjátékhoz, mint ehhez a műfaj(kavalkád)hoz, de biztos jó indokkal tálalták így a készítők. Mindennek ellenére elég izgalmasnak ígérkezik az első képek alapján, de még augusztusig várni kell, hogy megtudjuk, Stathamnek sikerül-e megölnie a 21 méteres szörnyet egy szigony segítségével.

(nme.com)

2018.04.14
|


Film premierek

Lány

belga-holland filmdráma, 105 perc, 2018

Gyémánthajsza

amerikai krimi, 104 perc, 2018

A sértés

amerikai-belga-ciprusi-francia-libanoni filmdráma, 112 perc, 2017

A belleville-i zsaru

francia vígjáték, 90 perc, 2018

Ruben Brandt, a gyűjtő

magyar animációs film, 96 perc, 2018

Legendás állatok - Grindelwald bűntettei

amerikai-angol fantasy, 134 perc, 2018
Játék
Egy kíméletlen drogháborúban nincsenek szabályok... Miután a mexikói kartellek terjeszkedése egyre nagyobb méreteket ölt az Egyesült Államok területén, Matt Graver (Josh Brolin) különleges ügynök újabb véres küldetésre indul.
Filmek a TV-ben
H
12
K
13
Sze
14
Cs
15
18:10
Cecelia Ahern: Két lépés a menny
német romantikus film, 2013
18:15
Hat nap, hét éjszaka
amerikai romantikus akció-vígjáték, 1998
18:20
X-Men 2.
amerikai sci-fi akciófilm, 2003
18:30
Frida
norvég kalandfilm, 2002
18:45
Malacka a hős
amerikai családi film, 2003
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.