Mindenki összecsinálta magát félelmében a Halloween előzetesétől

Eddig nem tudhattuk, hogy mit várhatunk a Halloween ősszel érkező folytatásától, de most már tudjuk: nagyon sokat. Az első előzetest a CinemaCon-on mutatták be a nézőknek.
A CinemaCon a világ legnagyobb mozis kiállítása, és évről évre Las Vegasban gyűlnek össze a mozitulajdonosok, hogy megtekintsék, miket vetítenek majd a nézőknek a következő fél-egy évben. Elsőként láthatják az előzeteseket, exkluzív részleteket láthatnak filmekből, sőt néha-néha egy teljes filmet is levetítenek nekik jóval a premier előtt.
 
A rendezvény javában zajlik éppen, és az egyik legnagyobb szenzációt meglepő módon a Halloween című hetvenes években készült slasher-klasszikus folytatása jelentette, melynek előzetesét maga Jamie Lee Curtis prezentálta, aki egyben elnézést kért a kilencvenes években készült epizódokért. A levetített két percről a mozi közönségének tátva maradt a szája, annyira félelmetes volt, így nagyon úgy fest, hogy már tudjuk, mitől fogunk rettegni októberben. 
 
(indiewire.com) 
2018.04.26
|


Film premierek

Milliárdos fiúk klubja

amerikai életrajzi dráma, 108 perc, 2018

McQueen

angol dokumentumfilm, 111 perc, 2018

Aquaman

amerikai-ausztrál fantasy, 143 perc, 2018

Álommeló

amerikai romantikus vígjáték, 103 perc, 2018

Pókember – Irány a Pókverzum

amerikai animációs film, 117 perc, 2018
Játék
Egy kisváros hétköznapjai, egy szerelem születése – ilyen apróságokból, látszólagos semmiségekből áll Thornton Wilder darabja, amit Karinthy Márton vitt színre.
Filmek a TV-ben
18:25
Tapló Télapó
amerikai vígjáték, 2003
18:35
La Mancha lovagja
amerikai-olasz romantikus filmdráma, 1972
18:35
Pókember
amerikai akciófilm, 2002
18:40
A cukrász
izraeli romantikus film, 2017 (feliratos)
18:45
Az utolsó mohikán
amerikai kalandfilm, 1992
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.