Nemzetközi díjat nyert a PIM Arany-kiállításhoz kapcsolódó applikációja

A Petőfi Irodalmi Múzeum a nagyszalontai Csonkatoronyban nemrég nyílt kiállításához kifejlesztett applikációja nemzetközi díjat nyert az AVICOM-tól (AVICOM, ICOM International Committee for Audiovisual, New Technologies and Social Media).
2017-et az egyik legjelentősebb magyar nemzeti költő, Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére a magyar Kormány országos emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében a budapesti Irodalmi Múzeum azt a feladatot kapta, hogy a Nagyszalontán (ma Románia), a költő szülővárosában működő Arany János Emlékmúzeum épületét – az ún. Csonkatornyot – és a benne működő kiállítást is megújítsa. A közel 400 éves torony a város legfontosabb épülete, Arany János több versében is szerepel. A költő halála után 1899-ben itt nyitották meg az azóta is legjelentősebb Arany János-kiállítást, mely a magyar anyanyelvűek számára fontos kultuszhellyé vált. 
 
Nagyszalontán, a Csonkatorony teljes körű felújítása után megnyílt új kiállításon a város története mellett Arany életét, pályáját is megismerhetik a látogatók, megtekinthetik Arany budapesti dolgozószobájának restaurált berendezését, de teret kapott a megemlékezés, a versekkel való találkozás helye is, a legfelső szint pedig kilátó és játéktér lett. 
 
Mivel a kiállításba nem épülhetett be digitális technika, a látogatók saját eszközeikkel egy zárt WiFi-rendszeren keresztül juthatnak hozzá egy applikáció segítségével a kiállítást kiegészítő extra tartalmakhoz. A torony öt szintje öt különböző szempontból közelít Aranyhoz. Ugyanez a tér- és tartalmi szerkezet jelenik meg a díjnyertes alkalmazásban is: minden szinten az ahhoz a témához kapcsolódó extra tartalmakhoz lehet hozzáférni, méghozzá több nyelven, az országonként eltérő igényekhez alkalmazkodva. A nem magyar nyelvű látogatók számára ugyanis más tartalmú anyagot állítottak össze, amely elősegíti a más kultúrából érkezőknek a kiállítás könnyebb befogadását. 
2018.05.31
|


Játék
A Blurt zenekar, a jazz-zenei szcéna egyik legavantgárdabb formációja újra a Hajón!
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.