„Pozitív dolgokat szeretnék létrehozni” - Interjú Nagy Dániel Viktorral

A Pesti Est exkluzív interjúja
Június 21-én mutatta be Jez Butterworth Mojo című darabját az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban. Az ötvenes évek végén egy Soho-beli klub kisstílű, tablettákon élő bűnözőinek a világában játszódó előadás kapcsán beszélgettünk Nagy Dániel Viktorral, de szóba jött Hrutka Róberttel közös zenei projektje és a lokálpatriotizmus is.
A Mojo a színlapja szerint „fergeteges humorú fekete komédia”. Egy könnyed, nyári darabra számítsunk? 
 
Nem feltétlenül hívnám könnyed, nyári darabnak, bár szórakoztató lesz, az biztos. Szerintem inkább „thriller”, amiben rengeteg helyzetkomikum van. Iszonyú viccesek ezek a kisstílű bűnözők, akik be vannak bogyózva, isznak, és nagyon nagyot akarnak szakítani. A történet lényege, hogy a zenegépek világában feltűnik egy sztár: felfedezik Silver Johnnyt, aki elkezdi érdekelni a klubokat, és először úgy néz ki, hogy hatalmas üzletet tudnak csinálni belőle. Aztán egyszer csak a főnököt félbe vágva találják meg két kukában. Ez a pár bűnöző pedig nem tudja, hogyan kezelje a helyzetet. Fogalmuk sincs róla, hogy kemények legyenek, elbújjanak vagy elmeneküljenek. Mindez meg van fejelve azzal, hogy be vannak tépve. Valamelyikük anyjának a fogyasztótablettáját nyomják, amiből kell vagy száz darab, de utána nagyon tuti – ez azért elég sok helyzetkomikumra ad lehetőséget. 
 
A Mojo Jez Butterworth első, 1995-ben bemutatott darabja, amivel egy csapásra híres lett. Szerinted mi a darab legfőbb érdeme? 
 
Iszonyatosan jól vannak megírva a szerepek, sok és nagyon pörgős a szöveg, ami miatt nagyon melós is megtanulni. Folyamatosan egymás szavába kell vágnunk, és akkor jönnek ki jól a dolgok, ha mindenki pontos. 
 
Babyt, a meggyilkolt klubtulajdonos fiát alakítod. Mit mondanál a szerepről? 
 
Az én szerepem is nagyon jól van megírva, Baby karaktere egy egészen furcsa, sérült személyiség, aki a végén olyan fordulatot hoz a darabba, hogy mindenki csak áll és értetlenkedik, hogyan jutottak el ide. Nem akarom lelőni a poént, de annyit elárulok, hogy sokkoló képet fest majd a nézők számára. Baby egy szétcsúszott, folyton bulizó, semmit komolyan nem vevő, drogos, gazdag gyerek, akinek az apukája mindent a feneke alá tolt, és akinek eddig semmilyen felelősséget nem kellett vállalnia az életben. Amikor előáll az új helyzet, a fiú nem úgy kezeli azt, ahogy egy hétköznapi ember kezelné. Nagyon sok düh és agresszió tör felszínre, mert az apjával való kapcsolata, mondjuk úgy, terhelt. 
 
A próbafolyamatnak melyik részét szereted a legjobban? 
 
Abszolút a finist, mert akkor az ember már nemcsak a szövegnek, hanem nagyjából a koreográfiának is birtokában van, és ekkor kezdenek el bekapcsolni azok a nehezen megfogalmazható csatornák, amivel hangoljuk, színezzük a karaktereinket. Ez a finomhangolás az igazi művészet számomra, mert ekkor engedünk teret a megfoghatatlannak, a misztikumnak. Most is, a Mojónál megvolt a színjátszásnak a szakmunkás része, a szövegtanulás, a színpadi térképészet, ami arról szól, hova mész, mit csinálsz, minek kell megtörténnie egy jelentben, és aztán jött az a része, ami a belsőről szól, az alkotó saját, jelentéssel bíró rezdüléseiről, amiket a végén tesz bele. Ezt a részt én festészetnek hívom és nem a kottában, hanem ebben van a hatalmas szabadság. 
 
Az ötvenes évek végén, a rock&roll megjelenésének idején egy klubban játszódik a darab. Van benne zene is? 
 
Igen, zenei betétek választják el a jeleneteket, amiknek az is a feladata, hogy az ötvenes évek zenei világát behozzák a darabba, és Silver Johnny is bemutatja, hogy mitől is akkora sztár ő. És még én is dudorászok időnként. 
 
Mennyire áll közel hozzád ennek a kornak a zenei világa? 
 
Megmondom őszintén, nem nagyon ismerem, de amit hallgattam most az előadásunk kapcsán, az tetszett. Ugyanígy vagyok a legtöbb korszak zenéjével, mindenben megtalálom azt, ami közel áll hozzám. 
 
Ha már a zenéről beszélünk: egy-két éve zenélsz Hrutka Róberttel, és májusban indult a Felhangolva turnétok, amin saját dalokat játszotok. Hogyan születnek a közös számok? 
 
Otthon megírom a dalszöveget és a zenei alapot ritmusgitáron, aztán Robival közösen dolgozunk tovább. Egy ideig együtt formáljuk, aztán a hangszerelés és a zenei kidolgozás Robi alkotása. 
 
Milyen zenét játszotok? 
 
Mivel Robival hasonló a zenei ízlésünk, általában egyetértünk abban, hogy melyik dalnak milyen hangzása legyen. Amióta együtt dolgozunk, az alternatív pop vonalat képviseljük, ezen belül persze vannak lírai, country vagy folk hangzású dalok is. Alapvetően az akusztikus hangzás jellemző a mostani felállásra, később majd, ahogyan bővülünk, alakítani fogjuk a hangzásvilágot is. Szépen haladunk, a nyáron felveszünk 4 dalt és elérhetővé tesszük őket a neten, illetve tervezünk egy videoklipet is forgatni júliusban. 
 
Miről szólnak a dalok? 
 
Olyan dolgokról, amik engem mozgatnak a világban: szerelemről, csalódásról, a Jóisten kereséséről, a boldog pillanatokról és a hétköznapokról. Nehéz ennél pontosabban körülírni, mert a szöveg és a zene együtt adják ki azt, amiért megszületik egy dal.  
 
Melyik dalhoz készül a videoklip? 
 
A Budapest című dalhoz, ami arról szól, hogy milyen fantasztikus ez a város, és mennyivel fantasztikusabb lehetne, ha még egy pár dolog klappolna. Az a helyzet, hogy akármennyire is nehéz ebben a városban vagy ebben az országban érvényesülni, vagy közösségre lelni, azért ez mégis a mi Budapestünk, ahova a szívünk köt. Az emberben talán sokszor felmerül, hogy jó lenne elmenni és máshol újrakezdeni, de van valami, ami mégis ideköt minket és azt úgy hívják, Budapest. Ez az az életérzés, amiben a lokálpatriotizmus, az identitásunk szemben áll a józanész szavával, az ember abbéli érzésével, hogy képességeihez mérten mennyire is van lehetősége kibontakozni tulajdonképpen. 
 
Arról, amit az előbb mondtál, nagyon sok embernek a Cseh Tamás–Bereményi Géza Budapestje ugrana be. 
 
Abban a korban sok mindent értettek az emberek anélkül is, hogy ki lett volna mondva. Tehát az a fajta elbeszélő forma, vagy az a fajta festészet a szavakkal több mindent engedett sejtetni, hiszen volt egy közös háttértudás. Mivel én már egy másik kor szülöttje vagyok, a dalszövegekben nem érintem ezt a mögöttes, közös tudást és mégis úgy érzem, ebben a dalban, a Budapestben valami közösre, valami nagyon magyarra tapintok rá. Szerettem volna hangot adni annak, hogy mennyivel jobb is lehetne itt. Hogy még mindig hiányzik valami a képletből, annak ellenére, hogy így is nagyon szeretem Budapestet. Én arra törekszem a művészetemben és a hétköznapi életemben egyaránt, hogy pozitív és jó dolgokat hozzak létre, amik hozzáadódnak az emberekhez és nem a negativitást erősítik. 
 
A lokálpatriotizmushoz kapcsolódóan: több mint egy éve megy a 100 szóban a Város című, Szilágyi Csengével közös előadásotok a Mozsár Műhelyben. Ennek az anyaga folyamatosan változik? 
 
Az előadás a magyar emberek legjobb személyes történeteit dolgozza fel Budapestről. Évente körülbelül ezer ilyen történetet olvasok el, amik a 100 szóban Budapest történetíró pályázatra érkeznek. Ezekből aztán kiválogatjuk a legjobb százat a zsűrivel. Ez a pályázat minden évben egyrészről egy kis könyvet eredményez, benne a legjobb száz történettel, másrészről egy utcai performanszot a Tavaszi Fesztiválon, amit Szilágyi Csengével csinálunk a legjobb történetekből. A Mozsár Műhelyben futó, 100 szóban a Város előadásunk azért jött létre, mert már négy éve, hogy a Tavaszi Fesztiválon megjelenünk és énekeljük, meséljük a legjobb történeteket az utca emberének, de valahogy mindig azt éreztem, túl kevés emberhez jut el így, az utcán. Ez az előadás lett az, ami végül egy csokorba fogta és színházi élménnyé varázsolta Budapest legjobb sztorijait. Büszkeség számomra, hogy ezt létrehoztuk, hiszen ez is az a Budapest, amit imádok. Pontosan erről beszélek, amikor azt mondom, hogy szeretnék pozitív dolgokat létrehozni.  
 
A Leszámolás velem című monodráma az idei MOST Feszt közönségzsűri-díját kapta. Fontos előadás ez az életedben? 
 
Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen előadást létre tudtunk hozni Rolanddal (Rába Roland, a darab rendezője – a szerk.). Számomra minden alkalommal igazi kihívás játszani, és nem csak azért mert monodráma, és sok a szöveg, sokkal inkább azért, mert témájában és megvalósításában is egyedülálló az előadás. Nemcsak a másságot érinti, hanem a családon belüli erőszakot, vagy a faluközösségen belüli kiközösítést is. Felveti például az előadás azt is, hogy az erőszaktevő, vagy lecsúszott rétegek felemelésére hivatott szociális háló erősen hiányzik. Tehát nemcsak a közösség, hanem maga a rendszer is hibás, ami hagyja, hogy ez a réteg ott maradjon a periférián, ami aztán generálja a rengeteg butaságot, indulatot és erőszakot. Érdekes, hogy ez a darab itt a fővárosban mennyire működik, ellenben vidékre nem nagyon merik meghívni. Nos, ez is Magyarország sajátossága ma, ezen nincs mit szépíteni. Ettől függetlenül értékes előadás, és minden este katarzis számomra, mert úgy érzem, ma is valami hasznosat csináltam. 
Molnár Ágnes
2018.06.26
|


Fekete Lyuk - A pokol tornáca. Underground Budapest '88 - '94.
Budapest, Kiscelli Múzeum, 2018. december 18. - 2019. június 23.

Kép-Élmény.
Budapest, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, 2018. december 18. - 2019. március 10.

Black Hole. Underground Budapest `88-`94.
Budapest, Kiscelli Múzeum, 2018. december 18. - 2019. június 24.

Only From a Pure Source.
Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2018. december 20. - 2019. április 9.

Játék
A Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsesszlemezek sora fűződik a nevéhez. De az utóbbi években történt valami, kilépett a nyilvánosság elé a saját magának írt dalaival...
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.