Kedvenc helyek

Christina Aguilera: „Nem vagyok slágerhajhász!”

Christina Aguilerát egy cseppet sem zavarja, hogy legutóbbi albuma nem lett olyan közkedvelt, mint amire a közönség számított. Az L.A.Times-nak adott interjújában elmondta, hogy húsz év szakmai múlttal a háta mögött inkább törekszik a minőségre, mintsem arra, hogy dalai a toplisták dobogóin ékeskedjenek.
Még csak két hete hallgatható Xtina Liberation című nagylemeze, de máris rohamos zuhanásnak indult az albumlistákon. A hat éve érlelődő anyag a 6. helyen nyitott a Billboardon a maga 68 000 eladott példányával, azonban a top 10-es helyet nem sikerült megtartania: a második héten egészen a 98. helyre csúszott vissza, ami jelentős mélyrepülésnek számít egy újonnan megjelent album esetében. 
 
A gyémánttorkú énekesnő azonban egy cseppet sem bánja, hogy a hiphop vonalat képviselő album nem lett közönségkedvenc; elmondása szerint már nem azt tartja szem előtt, hogy kereskedelmi szempontból jövedelmezőt alkosson. 
 
„Csodálatos, amikor a dolgok sikeresek. Volt részem ilyenben, például a Genie in a Bottle és a What a Girl Wants slágerekkel, de mégis lehangoló volt, hogy nem tudtam igazán azonosulni a zenével, így hatást sem tudtam rá gyakorolni. Volt benne részem és látom, hogy mennyi előadó beleesett a toplisták csapdájába. Ha majd meghalok, azt szeretném, hogy a zeném kapjon figyelmet, és nem az, hogy mennyire voltam sikeres és jövedelmező, mivel az idő próbáját csak a minőség fogja kiállni” - mesélte a hamarosan turnéra induló Aguilera.  
 

 
(breatheheavy.com) 
2018.07.05
|


Játék
A műfaját posztapokaliptikus turbópopként definiáló Einstand garantálja a forró hangulatot.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.