Bringázd körül a Balatont!

A Balaton körbebiciklizésének is több változata létezik, tulajdonképpen csak rajtunk múlik, melyikhez érezzük magunkat közelebb. Lehetőségünk van kisebb távot megtenni, vagy belevághatunk akár a teljes hossz megtételébe is, több napot szentelve rá. Szerencsére a Balaton körül nincsenek különösen extrém szakaszok, ezért nem kell Tour de France-bajnoknak lenni ahhoz, hogy két keréken járjuk be a partokat.
A fővárosból utazóknak a legegyszerűbb, ha Siófokon kezdik biciklitúrájukat, ugyanis ez a leggyorsabban megközelíthető kiindulópont Budapestről induló vonattal. Innen aztán több útvonalon is elindulhatunk a tervezett túra irányától és hosszúságától függően.

Aki csak egynapos programot szeretne, vagy a gyerekekkel lazább kirándulásra menne, azoknak is adott a lehetőség. Siófokról keletnek indulva Kenese és Füred érintésével Tihanyon és a réven át Szántód felől ér körbe az a kb. 85 km-es kör, ami néhány óra alatt teljesíthető.


Mindenképp ki kell próbálnia az egész táv teljesítését azoknak, akik szeretik a kihívásokat vagy nagyobb kalandra vágynak. A nagyjából 200 kilométeres útvonal kerékpárúton és a településeken belül közutakon vezet, és akkor is teljesíthető 2-4 nap alatt, ha mindennap hagyunk időt magunknak a pihenésre, strandolásra, energiakészleteink feltöltésére. Ez sem fog problémát jelenteni, hiszen egész idő alatt olyan helyeket érint a bringaút, ahol találunk megfelelő ellátást.

Nagyon fontos, hogy tekerés közben inkább kisebb falatokat együnk, amivel fent tudjuk tartani energiaszintünket, de nem árt, ha legalább napi egyszer kiadós ételt is fogyasztunk, erre a legjobb, ha az esti szálláson szánunk időt.

A Balaton körbetekeréséhez elengedhetetlen a megfelelő felkészülés is. Ne hanyagoljuk el kerékpárunk állapotát, és mielőtt nekivágunk a kalandnak, inkább többször ellenőrizzük, mint egyszer se! Sokkal kellemetlenebb, ha menet közben ér meglepetés, ráadásul jó karbantartással a balesetek is nagy számban megelőzhetők. Ne felejtsük el a túrára szánt táska felszerelését sem! Egy praktikus bringás táskába elég a legfontosabbakat belepakolni, hiszen úgyis magunknak kell cipelni, és a felesleges dolgok csak energiát emésztenek. Semmiképp se hagyjuk otthon a vízálló cipőt és az esőkabátot, hiszen mindenki tudja, mennyire hirtelen kaphat el nyáron egy-egy zivatar.


A Balatonkör Sportegyesület tagjai egyébként minden évben szerveznek Balaton körüli túrákat, amelyekhez bárki csatlakozhat. A kirándulások általában a siófoki víztoronytól indulnak, és az egyesület célja, hogy a komoly sportteljesítményen keresztül felhívják a figyelmet az egészséges életmódra és a természetvédelem népszerűsítése.
2018.07.06
|


Film premierek

Keresés

amerikai thriller, 102 perc, 2018

Johnny English újra lecsap

amerikai-angol-francia akcióvígjáték, 88 perc, 2018

Briliáns válás

belga-francia vígjáték, 95 perc, 2018
Ahol a héten érdemes...
Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2018. szeptember 7. - 2019. január 13.
 
szeptember 20 - 26.
 
Budapest, Átrium, szeptember 25. 19:30
 
Játék
Maja mindenképp szeretne részt venni a vidék legnépszerűbb játékában, a Mézcsatában, ám túlzott lelkesedésével a méhecske magára haragítja a méhbirodalom császárnőjét.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.