Strand és szemét

Július: műanyagmentes hónap
Utolsó hetéhez érkezik a műanyagmentes hónapunk, ami persze nem azt jelenti, hogy augusztustól már nem kell a műanyag hulladék problémájával foglalkoznunk. Fussunk neki még egyszer: mit tehetünk, hogy strandolás közben se hagyjunk műanyag szemetet magunk után!
Elnézve a bolygó állapotát, sajnos nem alaptétel, hogy az ember nem dobja el csak úgy bárhová a szemetet. Az ember eldobja. Úgyhogy kezdjük az elején, és haladjunk a profi környezettudatos minták felé!
 
Hová tegyem a szemetet? 
 
Alapfok (a gyengébbek kedvéért)
 
A strandon se dobd el, és ne hagyj magad után sehol szemetet! Dobj minden hulladékot szemetesbe! 
 

 
Ez igazán egyszerűnek tűnik! De még erre is azt mondják sokan, hogy a strand belépődíjában benne van a szemétszedés ára, a strand majd eltakarítja a szemetet, azért fizetek, hogy jól érezzem magam, lazulok, otthagyom bárhol a zsíros műanyagtányért a maradék kolbásszal, ráadásul a gyerek is beleöntötte véletlenül a kólát, szóval majd eltakarítják mások, most én vagyok a király.  
Hm. Kérdés, minek a királya? Az tény, hogy benne van a jegy árában a takarítás, de ha egy kicsit továbbgondoljuk, feltehetjük a kérdést, vajon nem lehetne-e jobb dolgokra költeni a szemét összegyűjtésére fordított pénzt. Ráadásul szemetet hagyni magunk után egyáltalán nem menő. Sőt!  
 
Középfok (haladóknak)
  
Feltételezzük, hogy soha nem szemetelsz, lázasan keresed, hogy hová dobd a szemetet.
Ha nincs a közeledben kuka, tartsd magadnál addig a szemetet, amíg nem találsz egyet! Ha megteheted, válaszd a szelektív hulladékgyűjtőket! Ha nincs rá lehetőséged, vidd haza, öblítsd ki, és úgy dobd ki a szelektív kukákba!
 
Cipeljem magammal? Miben tartsam a szemetet? Büdös lesz… Egy csomó kérdés felmerül, ami kényelmetlen gondolkodásra kényszerít. Figyelmeztetünk, ahhoz a fajhoz tartozol, amelyik feltalálta a kereket, a hat egyszerű gépet, és már klónozni is tud. Tényleg gondot okoz, hogy kitaláld, miben vidd el a kukáig a szemetet? 
 

 
Felsőfok (ahogy a profik csinálják)
 
Az igazán környezettudatosan élők fejében meg sem fordul, hogy dobozos sört, üdítőt, zacskós csipszet vegyenek a strandon, ők a legtöbb kaját már otthon elkészítik, és kulacsban viszik az innivalót. Ez, mondjuk, nemcsak jófejség, de olcsóbb is. Ha mégis megkívánnak egy kis hekket vagy lángost (hiszen – bármilyen furcsán hangzik – nem annyira csodabogarak ők, szerethetik a strandkajákat is, sőt a sört is), akkor nem kérnek az egyszer használatos műanyag tányérból, pohárból, evőeszközből, hanem visznek magukkal otthonról, és abba kérik a standoknál az enni- és innivalót. Ha azt mondjuk magunknak, hogy nekem erre nincs energiám, hiszen pont azért nyaralok, hogy ne kelljen végre otthon sertepertélnem, rendben van, lépjünk vissza egy szintet, használjuk a műanyagot, de legalább vigyük kukába!
 
Szerencsére vannak már jó példák, nem magunktól kell mindent kitalálnunk. Nézzünk utána, hogyan tudnánk mi magunk is hozzájárulni ahhoz, hogy kevesebb legyen a műanyag szemét a földön! 
 
Akiknek sikerült...
 

 
A Balatoni Szövetség idén a balatongyöröki fürdőt ítélte a legzöldebb strandnak, a minősítés során többek között azt nézték, hogy meg lehet-e közelíteni a strandot tömegközlekedéssel, van-e megfelelő számú kerékpártároló, biztosított-e a szelektív hulladékgyűjtés. Szempont volt még a megújuló energiaforrások használata, a helyi termékek és a természetbarát naptejek árusítása. Gratulálunk! Ezenkívül még 12 strand kapta meg az ötcsillagos minősítést, meg lehet nézni a szövetség honlapján.
 
 
2018.07.23
|


Játék
Az emlősszakértő Davis (Dwayne Johnson) különleges és szoros kapcsolatot alakított ki George-dzsal, a hihetetlenül intelligens ezüsthátú gorillával, amit egészen kölyökkora óta gondoz.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.