Junkie XL elkészült a Ragadozó városok zenéjével

Javában tartanak a Ragadozó városok utómunkálatai, amelyről a producer, Peter Jackson (A Gyűrűk Ura) azt állítja, olyan látványt kínál majd, amilyen eddig még soha nem került mozivászonra.
A Film Music Reporter beszámolója szerint Junkie XL, azaz Tom Holkenborg elkészült a fim zenéjével. A holland zeneszerző kiválasztása azért is érdekes, mert amikor híre ment, hogy elkészítik a Ragadozó városokat – Jackson 2009 óta tervezte, hogy belevág, de mostanáig nem ért rá –, a rajongók Junkie XL-t javasolták. Ő komponálta ugyanis a legutóbbi Mad Max-film zenéjét, a Ragadozó városok cselekménye pedig szintén a civilizációt romba döntő apokalipszis után játszódik, így hasonló hangulatú aláfestés dukál neki. Aztán amikor tényleg Junkie-t kérték fel a feladatra, az internet népe egy emberként ujjongott, hogy egyszer végre rájuk is hallgatott valaki.
 
A Ragadozó városok Phillip Reeve kultikus regénysorozatának első kötete alapján készült. A mű olyan világba kalauzol, ahol a kataklizma után a túlélők guruló városokba húzódtak, és így folytatták egymás ellen a háborút. Csak egy törvény van: a nagyobb város bekebelezi a kisebbet. Ezt az állapotot szeretnék megváltoztatni a történet fiatal hősei. 
 

 
UIP
2018.08.03
|
(10 kép)


Film premierek

Húzós éjszaka az El Royale-ban

amerikai thriller, 141 perc, 2018

Határeset

dán-svéd fantasy, 101 perc, 2018

Sötét folyosók

amerikai-spanyol fantasy, 96 perc, 2018

Látlak

amerikai thriller, 96 perc, 2018

Az a hülye szív

német vígdráma, 104 perc, 2017

A néma forradalom

német történelmi dráma, 111 perc, 2018

A Meztelen Juliet

amerikai vígdráma, 105 perc, 2018

Könnyű leckék

magyar dokumentumfilm, 78 perc, 2018
Játék
Egy férfit a mániái tesznek férfivá – gondolja Duncan, aki egy angol tengerparti kisvárosban tanár, és minden tud Tucker Crowe-ról, az amerikai rockzenészről, aki 20 évvel ezelőtt koncert közben lesétált a színpadról, és azóta sem látta senki. És aki most – annyi év rejtélyes hallgatás után – közzétesz egy demót.
Filmek a TV-ben
18:10
A cukrász
izraeli romantikus film, 2017 (feliratos)
18:15
Rin Tin Tin
amerikai vígjáték, 2007
18:30
Jonah Hex
amerikai akciófilm, 2010
18:50
A gyilkos médium
amerikai-spanyol thriller, 2012
19:00
Még utoljára
amerikai film, 2018 (feliratos)
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.