„Sokszor fordul elő zaklatás az anyagi biztonságban élőknél is” - Schwechtje Mihály

A Pesti Est exkluzív interjúja
A provokatív című Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) az internetes zaklatás egyre aktuálisabb problémáját mutatja be napjaink tinédzsereinek szemszögéből. Schwechtje Mihály filmjéből kiderül, hogy az online térben az első szerelem is a legrosszabbat hozhatja ki az emberekből.

A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)a z első nagyjátékfilmje.

 

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanít filmrendezést és színészvezetést.

 

Az HBO Terápia című sorozatában dolgozott rendezőként.

Melyik ötlet volt hamarabb? Hogy tinédzserekről akarsz filmet csinálni, vagy az, hogy az online zaklatás témáját akarod górcső alá venni? 
 
Tinédzserekről szerettem volna forgatni. Úgy érzem, hogy mivel felúton vannak a felnőtt és a gyerekkor között, ezért ők a legérzékenyebbek az új dolgokra, és ők mutatják meg, hogy mi lesz a következő lépés. Rajtuk keresztül lehet a leginkább elcsípni valamit abból a korból, amiben élünk. 
 
Hogy jött ehhez az online zaklatás? 
 
Elkezdtem interjúkat készíteni a tinédzserekkel, és egyre többször bukkant fel az online zaklatás témája. Magával a problémával már azelőtt is tisztában voltam – hiszen sokat cikkeztek róla –, de amikor beszélgettünk és kiderült, hogy ez mennyire erősen jelen van az életükben, akkor arra gondoltam, hogy meg kellene próbálni erről egy filmet forgatni. Elkezdtem kutatni a témában, beszélgettem diákokkal és pszichológusokkal is, emellett rengetek könyvet is olvastam erről. 
 
Mit merítettél a saját kamaszkorodból a filmhez? 
 
Amikor én tizenéves voltam, akkor még csak a legelső generációs mobiltelefonok jöttek be, és éppen csak kezdtünk hallani az internetről. Tehát a saját kamaszkoromra ezek nem voltak jellemzőek, de egy csomó minden más igen. A poroszos iskolarendszer, ahol sokszor szoronganak a gyerekek a tanároktól, meg egymástól is. A kialakuló hierarchiák, ahol eldől, hogy kinek mi az értéke, ami egy kicsit olyan, mint a húspiac. Valahogyan kialakul, hogy ki az, aki fölérendelődik a másiknak, és ezek nem általános értékek szerinti kategóriák mentén dőlnek el, tehát nem a valódi emberi értékek számítanak. Már akkor is ugyanígy ment, és szerintem örökre így marad. Ebben az életkorban a külsőségek nagyon könnyen meg tudják előzni az egyéb fontos értékeket, és nem vagyok biztos benne, hogy ez megváltoztatható. Egyszerűen azért, mert a kamaszkor arról szól, hogy keressük a helyünket, ami óhatatlanul besorolódással jár. Persze ez később megváltozik, de ahhoz nagyon sok időnek kell eltelnie. 
 
A filmedben a tinédzser szereplőket tizenévesek alakítják. Az fel se merült benned, hogy sok tinifilmhez hasonlóan te is idősebb színészekkel játszasd el a kamaszokat? 
 
Volt erre egy kísérletem, amikor az Inkubátorra (a Filmalap elsőfilmeseket támogató programja – a szerk.) pályáztam ezzel a tervvel. Oda készítettem egy demót, amihez időhiány miatt színművészetiseket kértem fel a szereplésre. Szuperek voltak, de öregeknek tűntek. Itt már kiderült számomra, hogy ez nem fog működni. 
 
Kik ezeket a gyerekek a filmben? Hogyan találtál rájuk? 
 
Nagyon sok helyen keresgéltünk. Van három-négy gimnázium az országban, ahol olyan szintű drámaképzés folyik, hogy onnan a Színművészetire is be szoktak jutni a gyerekek. Ezekbe az iskolákba is elmentünk, megnéztünk színitanodákat és civileket, ajánlások alapján is kerestünk, szóval elég nagy merítésből válogattunk. Több helyről jöttek a színészek, de van egy mag, akik a Vörösmarty Gimnázium tanulói. 
 
A Terápia harmadik évadában az ország legprofibb színészeit rendezted, a filmedben viszont – bár a felnőtteket tapasztalt színészek alakítják – a főszereplők félamatőröknek tekinthetők. Mennyire volt más így a színészvezetési munka? 
 
Az az érdekes, hogy tulajdonképpen a munka ugyanaz. Kevesebbet kell magyarázni egy Schell Juditnak ahhoz, hogy eljussunk a hitelességnek bizonyos szintjére, de a munkamódszer az ugyanaz. Ilyen szempontból szerencsénk is volt, mert a valódi szöveges szerepeket játszó kamaszok közül mindegyiküknek volt valami színészi múltja. Nagyon sokszor van az, hogy egy amatőr szereplő azért működik jól, mert van benne valami nagyon hiteles egyféleség, és pont az kell a filmbe. Az egyféleségből viszont az is fakad, hogy ők nem tudnak később mást eljátszani, ezért nem is lesznek színészek. De nekem nem ilyenekre volt szükségem, mert ebben a filmben érzelmi íveket kell végigjárni. A szereplőválogatásnál is azt néztem, hogy kik azok, akik szerintem hitelesek és természetesek, de közben a játékban képesek színesek lenni. 
 
Hogyan tudtátok a Filmalap támogatása nélkül elkészíteni a filmet? 
 
Két producer, Pusztai Ferenc (KMH) és Petrányi Viktória (Proton Cinema) kerestek meg, azután bevontunk még különböző partnereket, akik vagy munkájukkal, vagy az eszközeikkel támogattak. Emellett nagyon sokan – köztük én is – ingyen dolgoztunk. Két éve zajlott a forgatás, és ezért is tartott ilyen sokáig, hogy a film mozikba kerülhessen, mert ha szívességből dolgoznak nekem az emberek, akkor ki kell várni a soromat. 
 
A tinédzserek közötti online zaklatás és annak következményei kapcsán mindig felmerül, hogy kinek a felelőssége: az osztálytársaké vagy a szülőké. Te erről mit gondolsz? 
 
Rettenetesen bonyolult a kérdés, és szerintem pont ezért kell filmet készíteni róla, hogy tudatosuljon a fejünkben: erre nincs egyértelmű válasz. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)-ban arra törekedtem, hogy ne lehessen ezt visszavezetni hagyományos szociális problémákra. Nem arról van szó, hogy egy alkoholista szülő vagy a szegénységből következő tanulatlanság termeli ki ezt. Ugyanis a valóságban azt lehet látni, hogy nem így van. Sokszor fordul elő zaklatás az anyagi biztonságban élőknél is, hiszen ez eleve egy nagyon technicizált világ, aminek van anyagi háttere is. Azt sem szerettem volna, hogy a film megnézése után úgy jöjjenek ki az emberek moziból, hogy „Persze, mert a szülők nem törődnek velük.” Ehelyett meg akartam mutatni, hogyan beszélünk el egymás mellett. 
 
Mennyire tartod fontosnak, hogy társadalmilag érzékeny témákkal foglalkozz a filmjeidben? 
 
Az a tapasztalatom, hogy a szerzői rendezők – tehát akik maguknak találják ki, hogy miről szeretnének filmet forgatni – két helyről merítenek: a saját tapasztalataikból, és az olyan körülöttük lévő dolgokból, amik valami miatt felidegesítik vagy megfogják őket. Előfordul, hogy látok valamit, és úgy érzem, hogy közöm van hozzá, még akkor is, hogyha nem velem történik. Ami pedig körülöttünk történik az nagyon hamar társadalmi kérdéssé is tud válni. Érdekelnek az ilyen témák, az más kérdés, hogy mennyire van erre fogadókészség azoktól, akiktől a pénzt kapjuk. Minimális azoknak a filmeknek a száma, amelyek mai kérdésekről szólnak, inkább történelmi, szórakoztató vagy elvont filmek vannak. Szerintem azért, mert az a célkitűzés, hogy vissza kell hódítani a közönséget, és valamiért az a – véleményem szerint téves – elképzelés, hogy ezt nem ezzel lehet. 
 
viktoriacz
2018.09.10
|
(9 kép)


Film premierek

Sötét bűnök

amerikai-angol-lengyel krimi, 92 perc, 2016

Pizzarománc

amerikai-kanadai romantikus vígjáték, 102 perc, 2018

Gyújtogatók

dél-koreai thriller, 148 perc, 2018

Egy nap

magyar filmdráma, 99 perc, 2018

Donyeci történetek

ukrán filmdráma, 110 perc, 2018

A tanú

magyar szatíra, 112 perc, 1969

Ami nem öl meg

amerikai-angol-kanadai-német-svéd krimi, 117 perc, 2018

Sóhajok

amerikai-olasz horror, 152 perc, 2018
Játék
A k2 Színház Hűség című színdarabja Robert Merle Mesterségem a halál című regényét dolgozza fel.
Filmek a TV-ben
18:05
Akik csizmában halnak meg
olasz western, 1969
18:15
Ragyogó világ
japán romantikus filmdráma, 2017 (feliratos)
18:15
Utolér a múlt
amerikai filmdráma, 2014
18:30
Kentaur
kirgíz film, 2017 (feliratos)
18:30
Match Point
amerikai-angol-luxemburgi romantikus filmdráma, 2005
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.