Műfaji határok – Interjú Szulák Andreával és Dolhai Attilával

A Játékszín és a Budapesti Operettszínház művészeivel a 7. Színházak Éjszakája alkalmából beszélgettünk
Szulák Andrea jelenleg annyi színházban játszik, hogy felsorolni is nehéz. Dolhai Attila az István, a király rockoperával tér vissza a musicalekhez. Operettről, musicalekről, prózai darabokról és ezek összeegyeztethetőségéről is beszélgettünk velük.
A Játékszín és az Operettszínház is turnézott különböző előadásokkal a nyáron. Visszatérő vendégek voltatok Siófokon és a Fertőrákosi Barlangszínházban is. 
 
Sz.A.: A nyáron háromszor léptem fel Fertőrákoson, először Feke Palival koncerteztem, aztán a Játékszín Kölcsönlakás darabjával, majd az Operettszínház A chicagói hercegnőjével. Voltunk Debrecenben és Siófokon is. Ezen a nyáron megtapasztaltam, mit élhetett át annak idején Déryné, amikor szekérrel járta az országot, és ahol lehetett, fellépett.  
 
D.A.: Korábban is volt nyáron egy-két nagyobb produkciónk, de most tényleg megsokszorozódott a fellépések száma. 
 
Sz.A.: Egyáltalán nem tartom ezt nagy bajnak, mert azt gondolom, hogy az emberek egy része csak nyáron tudja megteremteni magának, hogy színházba menjen. Nem is emlékszem olyan előadásra a nyáron, ahol ne lett volna telt ház. 
 
Mindketten szerepeltek A chicagói hercegnőben, ami Kálmán Imre 1928-as művéből készült, egy látványban, zenében rendkívül sokszínű, újító szellemben készült jazzoperett, ami nemcsak bekerült tavaly a POSZT versenyprogramjába, de díjat is kapott. 
 
D.A.: Nem könnyű megújítani egy olyan műfajt, amiben nem igazán születnek új darabok, de van egy erre irányuló törekvés a színház részéről. Azt hiszem, ezt a darabot korábban nem is nagyon mutatták be Magyarországon. Kálmán Imre akkor írta, amikor már kint élt Amerikában és megérintette a jazz, így került bele ez a zenei sokszínűség. Amikor szóba került, hogy a Budapesti Operettszínház bemutatja a darabot, akkor Béres Attila rendező Lőrinczy Attilával közösen új szövegkönyvet írt hozzá. A zenéje meghatározta a történetet, de az már egy érdekes kérdés volt, hogy a koreográfusok mit tudnak kihozni belőle, és végül ez volt az, amiért díjazták. 
 
Kettőzve vagytok az előadásban. Ti mit gondoltok erről? 
 
D.A.: Szerintem a kettőzésnek vannak előnyei és hátrányai is. Ha az ember végigdolgozik egy próbaidőszakot, akkor nyilván szeretné az összes előadást eljátszani, de azt is el kell fogadnia, hogy ahol nagy a repertoár, ott ez nem mindig megoldható. Abban viszont segíthet, hogy amikor kívülről nézzük a másik szereposztást, sokszor felfedezhetjük a saját hibáinkat és ötleteket is adhatunk egymásnak. 
 
Sz.A.: Nem vagyok lelkes híve a kettőzésnek. Igaz, hogy jelenleg nincsenek olyan feladataim, amik rettenetesen igénybe vennének fizikailag és hangilag, de amikor voltak, akkor sem maradt el előadás azért, mert beteg voltam. Azért sem lelkesedem érte, mert a közönség nem tudja, hogy aznap este kit kap a pénzéért, és ez néha nagyon megnehezíti a közönséggel való kapcsolattartást. Hangsúlyozom, ez csak az én személyes véleményem.  
 
Attila, néhány éve azért hagytad abba a musicaleket, mert sok volt az operettszerepekkel együtt.  
 
D.A.: Négy évvel ezelőtt annyira sokat játszottam a két műfajt, hogy azt éreztem, mind szakmailag, mind énektechnikailag felőrlődöm. Az énektechnikát tekintve meghatározó, hogy az operettet klasszikus hangképzéssel énekeljük, míg a musicalt ösztönösen, azzal a hanggal, amink van. Ezért hoztam azt a döntést, hogy akkor legyen csak az operett, és törekedjünk az opera irányába, és elkezdtem klasszikus éneklést tanulni. Mostanra eljutottam oda a klasszikus hangképzésben, hogy az operetteket könnyedén énekelem, az operához még lenne mit tanulni, de be kellett látnom, hogy nem akarok ötvenévesen elkezdeni operakarriert építeni. Körülbelül egy éve már nézegetem, hogy mibe is szeretnék visszatérni, és amikor szóba jött, hogy az István, a királyt bemutatja a színház, akkor azt mondtam, kizárt dolog, hogy én abban nem vagyok benne. Amikor jeleztem, hogy szeretnék szerepelni benne, akkor Kriszta (Székely Kriszta, rendező – a szerk.) javasolta, hogy legyek Koppány. 
 
A legtöbb ember Istvánra tippelt volna… 
 
D.A.: Szerintem jóval erősebb bennem a lázadó én, mint ahogy az látszik, illetve talán a korábbi szerepeim miatt mindenki a romantikus figurával azonosít. Ez most ad egy csavart annak, hogy visszatérek a musical műfajához. 
 
Andi, könnyebbséget jelent számodra a változatosság, hogy prózai darabokban és musicalekben is játszol, jazzt, sanzont és popdalokat is énekelsz?  
 
Sz.A.: A színpadi jelenlét egy eldöntendő kérdés, vagy nagyon szeretem azt, amit csinálok, és akkor voltaképpen mindegy, hogy énekelek vagy prózát játszom, egyedül lépek fel, zenekarral vagy színházi társulattal. Ha szeretem az adott feladatomat, akkor az könnyebbséget jelent, ha pedig nehezemre esik összeszedni magam, mert „jaj, már megint be kell menni”, akkor teljesen mindegy, hogy mi a feladat, így is, úgy is verejtékes lesz. Mostanában nagyon boldog és elégedett vagyok, mert rendkívül sok változatos szerepet bíztak rám és mindenhol mást. A Madáchban a Szente Vajk rendezte Tanulmány a nőkről előadásban egy általam nagyon szeretett, első látásra nagyon elrajzolt karaktert játszhatok, és olyan mélységet van lehetőségem megmutatni, amiről az ember elsőre azt gondolná, hogy nincs is benne. A másik nagy kedvencem a Vértestvérek című előadás (Turay Ida Színház – a szerk.), aminek nagyon kemény a témája, és amiben egy végtelenül leegyszerűsített környezetben, szinte kellékek, jelmez és majdhogynem smink nélkül játszom, de ugyanígy említhetném az Acélmagnóliákat is a Játékszínben.  
 
A Játékszín Kölcsönlakás című darabjában Miss Cookot alakítod, aki egy korosodó, prűd mesekönyvíró. Nem zavar, ha öregítenek?  
 
Sz.A.: Nem szempont a vállalásaimnál, hogy akár egy öregedni nem képes középkorú hölgyet alakítsak, és ennél a darabnál izgatott a feladat. Egyébként régóta játszom öregasszonyt. Már a Győri Nemzeti Színházban is voltam Golde a Hegedűs a háztetőn-ben a csodálatos Bede Fazekas Csaba partnereként, ami életem egyik legkedvesebb szerepe volt, és azt gondolom, hogy az egy fantasztikus, nagyon értékes előadás volt. De voltam már Schneiderné is… Nekem ez egyáltalán nem esik nehezemre, sőt a legnagyobb vágyam, hogy egyszer egy filmben is olyan szerepet bízzanak rám, ami nem a saját „közhelyes karakteremnek” a vászonra való felvitele, hanem valami egészen más.  
 
Attila, Székely Kriszta tavalyi rendezéséhez, a Kékszakállhoz hasonlóan, az István, a király is felújított előadás lesz? 
 
D.A.: Szerintem Krisztának az volt a célkitűzése ezzel a rockoperával, hogy közelebb hozza a mai fiatal generációhoz, hogy körülbelül nekik is azt jelentse, mint amit apáinknak vagy nekünk jelentett. Talán éppen emiatt próbálta meg kortalanná tenni. Ebben a jelmezek, a világítás és a színpadi látvány nagy szabadságot adott, mert az előadás ugyanúgy játszódhatna a múltban, mint a jelenben vagy a jövőben, még úgy is, hogy ez egy faltól falig rockopera, ami nagyon sok tekintetben megköti a kezünket. 
 
Andi, hogy tudod összehangolni a koncerteket és a színházi fellépéseket? 
 
Sz.A.: Nehezen. Az elmúlt évadban öt színházban játszottam kilenc darabban, és ehhez jöttek a saját koncertfelkéréseim, amiből nagyon sok van mostanában. Valamiért a reneszánszomat élem, de borzasztóan élvezem. Nehéz összehangolni a színházi és a koncertfeladatokat, plusz a magánéletemet, mert az összes feladat közül számomra a legelső – kövezzen meg érte, aki nem ért velem egyet – a gyerekem. 
 
Tudjátok, milyen új bemutatóitok lesznek a következő évadban? 
 
Sz.A.: Két új bemutatóm lesz. A Játékszínben egy amerikai musical, aminek az a címe, hogy Menopauza. Tallós Rita rendezi és négy különböző karakterű színésznő játssza: Hernádi Judit, Pápai Erika, Tóth Enikő és jómagam. Végigénekeljük, táncoljuk és mókázzuk az előadást. A zenei anyagot a nyolcvanas évek retró slágereiből állították össze, és már az nagyon vicces lesz. A téma iróniáját és időnként drámai pillanatait – persze nem túlzottan komolyan véve magunkat – igyekszünk majd színpadra vinni a darabot. Szintén hatalmas örömöt szerzett az Operettszínház igazgatója, aki közölte velem, hogy szeretnék újra bemutatni a Menyasszonytáncot és abban egy fontos szerepet bíznának rám. 
 
D.A.: A színházas dolgokban most nem vagyok nagyon „előrelátó”, nem tudom, mi lesz az István, a király után. Mielőtt otthagytam a musicalt, nagyon sok előadásban vittem a főszerepet, amiért rettentő hálás vagyok, de most mindenképpen szeretnék egy egészséges egyensúlyra törekedni, hogy ne legyen az, hogy pénteken musicalt énekelek, szombaton pedig operettet, ami technikailag is nagy kihívás, és nem csak hangban, fejben is át kell állni. Emellett szeretnék újra zenei anyagot megjelentetni, elsőként egy musicalválogatást, majd egy nagyobb operettválogatást, illetve szeretnék készíteni saját dalokat is, egy olyan zenei anyagot, ami nagyon kevés hangszerrel, adott esetben eggyel szólal meg. És persze koncertezni is, mert azt hiszem, ez hiányzott a leginkább az elmúlt években.
 
 
Molnár Ágnes
2018.09.12
|


Játék
Miután a férje egyik pillanatról a másikra lapátra teszi, Deanna (Melissa McCarthy), a megrögzött háziasszony gondol egyet, és elhatározza, hogy befejezi a főiskolát. És történetesen ugyanabban a suliban köt ki, mint ahová a saját lánya jár, és aki nem túlságosan repes az örömtől emiatt.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.