„Élvezte, hogy hülyét csinálhat a rasszista idiótákból” - John David Washington

A Pesti Est exkluzív interjúja
Denzel Washington fia, John David a pályafutását a profi futballban kezdte, de nemrég az apja nyomdokain haladva átnyergelt a színészetre, és nem telt el sok idő, hogy az egyik legnagyobb afroamerikai rendezőlegenda, Spike Lee megkínálja őt az igaz történet alapján készült Csuklyások – BlacKkKlansman főszerepével. Londonban beszélgettünk.

34 éves.

 

A neve John David, nem bírja, ha csak Johnnak vagy Davidnek szólítják.

 

Az apjával producerként dolgozott az Eli könyvén.

Megkaptad már valaha az n betűs szót? 
 
Még tízéves voltam, amikor Észak-Karolinában utánam kiáltotta valaki. Az volt a legfélelmetesebb az egészben, hogy számára mennyire normális volt kimondani ezt a szót. Nem volt dühös rám, nem akart provokálni, egyszerűen csak elmondta, hogy szerinte mi vagyok én.  
 
Mondd, ha tévedek, de gondolom, számodra Spike Lee először volt a család barátja, és csak utána filmrendező. Emlékszel arra a pontra, amikor elkezdett érdekelni a munkássága? 
 
A Mo' Better Blues volt az első Spike Lee-film, amit anyám engedett végignéznem. Nem tudom, mennyire emlékszel, de abban a filmben elég sok szex van. (nevet) Gimnazista voltam, amikor elkezdtem ismerkedni a filmjeivel, és rájöttem, hogy milyen fantasztikus munkákat adott a világnak. 
 
Éreztél némi nyomást, amikor a telefonban Spike Lee felkért a Csuklyások – BlacKkKlansman főszerepére? 
 
Nem igazán, de pusztán azért, mert egyszerűen nem hittem el a dolgot. Őszintén szólva a sztori annyira vadnak tűnt, hogy azt hittem, puszta kitaláció. Csak azután világosodtam meg, hogy elküldték nekem a könyvet. El kellett telnie egy kis időnek, hogy elhiggyem ezt az egészet. 
 
Gyerekként már dolgoztál vele a Malcolm X-ben… 
 
Ott lógtam a forgatáson a szüleimmel, és egyszer csak odajött hozzám, és megkérdezte, benne akarok-e lenni a jelenetben. Még szép! Ideges voltam, hatszor elrontottam a felvételt, de Spike bácsi – én csak így hívtam akkoriban – megnyugtatott, és hetedjére sikerült a dolog.  
 
Találkozhattál a valódi Ron Stallworth-szel? 
 
Ron nagyon komoly ember, de amikor nagy ritkán viccelődni kezd, akkor nem bírod ki röhögés nélkül. Sokat mesélt nekem azokról az időkről, amiben a film játszódik, és az ő tanácsainak hála, ennyire magabiztosan tudtam játszani a karaktert a kamerák előtt. Sokat segített, amikor Ron elmondta, hogy mennyire élvezte, hogy hülyét csinálhat a rasszista idiótákból. 
 
Ha januárban a filmet, mondjuk, Golden Globe-ra jelölnék a legjobb vígjáték kategóriában, egyetértenél a műfaji besorolással? 
 
Szerintem a Csuklyások nagyon vicces film, sok humort pakoltunk bele. Vígjátéknak talán mégsem mondanám. Ez egy Spike Lee-joint, a filmjeire jellemző humor-dráma arányokkal. Spike Lee önmagában külön kategória.  
 
Csodálatosan tudsz váltogatni az akcentusok között… 
 
Rengeteg különféle társaságban voltam életem során. Magániskolába jártam egy zsidó közösségben, szóval teli voltam zsidó barátokkal, ezért állandóan bar micvákra jártam. Nyaranta sokszor jártunk Olaszországban, ahol ízelítőt kaphattam az európai kultúrából. Minden tavasszal és nyáron kötelező kör volt, hogy ellátogassak Észak-Karolinába, ahonnét a családunk származik, és ahol a nagyszüleim éltek. Sok különféle környezet, helyzet és ember volt hatással rám, és arra, ahogyan beszélek. Fura, de azt vettem észre, hogy nagyon gyorsan alkalmazkodom egy új környezethez, és egyáltalán nem direkt csinálom, de ha hosszabb időt töltök valahol, elkezdek olyan akcentussal beszélni, ahogy a helyiek. Nincs külön kifejlesztett „fehér ember hangom”, ahogy Ronnak sem volt. Nem ezzel győzte meg a KKK-t, hanem azzal, hogy meggyőzően beszélt arról, mennyire gyűlöli a kisebbségeket. Jól használta a gyűlöletnyelv szótárát. 
 
A karaktered eléggé úgy fest, mint egy klasszikus blaxploitation film főhőse. Élvezted, hogy a szerep miatt lehetőséged volt elmerülni a hetvenes években? 
 
Alapvetően a hiphop az én zeném, de amikor belekezdtünk a BlacKkKlansmanbe, elkezdtem rengeteg korabeli zenét hallgatni, ez volt a módszerem a ráhangolódásra. Soha életemben nem hallgattam annyi soult, mint ekkortájt. Old school kung fu-filmeket néztem, rongyosra néztem a Super Fly című mozit, és marhára élveztem az egészet. Három hónapig éltem ezen a hetvenes évek kultúrdiétán, és anélkül, hogy észrevettem volna, hatással volt a mozgásomra, a beszédemre, mindenre. A forgatás után kifejezetten nehéz volt visszatalálnom a saját ízlésemhez. Túlságosan dallamtalannak találtam a hiphopot. (nevet) 
 
Már akkoriban is gondolkodtál a színészi karrieren, amikor még a profi futball világában kerested a kenyeret? 
 
Azért kezdtem annak idején focizni, mert annyira függetlenedni akartam a családomtól, amennyire csak lehetséges. Azt gondoltam, hogyha nem színésznek állok, akkor nem fognak mindig az apámhoz hasonlítani. A foci inkább csak egy szerep volt számomra, nem a valódi énem, csakhogy túlságosan elmerültem ebben a szerepben. Methodban nyomtam. (nevet) Meg akartam mutatni mindenkinek, hogy valami teljesen mást csinálok, mint az apám, és ebben is helyt tudok állni, de ez nem olyan üzemanyag, ami túl sokáig hajtja az embert. Amikor rájöttem, hogy miért is csinálom az egészet, akkor tudtam csak megfogalmazni magamnak, hogy ez nem az én utam. Sokkal jobban érzem magam színészkedés közben, mint kint a pályán. A vicces az egészben, hogy lehettem bármennyire sikeres sportolóként, az újságírók akkor is csak Denzel fiaként írtak rólam. Amikor a Nagypályásokat csináltam az HBO számára, nem is akartam interjúkat adni. Az volt a célom, hogy az emberek ne az alapján ítéljenek meg, kinek a fia vagyok. Persze előbb-utóbb úgyis megtudják, de szerettem volna, hogy inkább a munkám alapján alkossanak véleményt. 
 
Emlékszel arra a pillanatra, amikor eldöntötted, hogy abbahagyod a futballt a színészet kedvéért? 
 
Egy meccsen voltam a harmadik játékmenetben, amikor valahogy belém hasított a tudat, hogy 28 éves vagyok, és bár jól játszom, már nem fogok bejutni az NFL-be. A 28 nem egy szexi életkor a pályakezdéshez arrafelé. Éreztem, hogy változtatnom kell, és át kell nyergelnem a színészi pályára. 
 
Tényleg annyira féltél attól, hogy Cannes-ban majd kifütyülik a filmeteket? 
 
Marhára. Sok sztorit hallottam erről, aztán ott van a Törtetőkben az az epizód, amiben Vince Chase-t is kifütyülik ott. Lelkileg felkészültem rá, hogy ez akár velünk is megtörténhet. Számítottam a legrosszabbra, de szerencsére nem így alakult. 
 
Boots Riley (ismert afroamerikai rendező – a szerző) azt írta a filmetek kapcsán, hogy nincs itt az ideje, hogy egy filmben a jó rendőröket éltessük. Mit gondolsz erről? 
 
Egy film megrendezése elképesztően nehéz feladat, még akkor is, ha szörnyű lesz a végeredmény. Ünnepelni szeretnék minden filmrendezőt, aki képes arra, hogy megcsináljon egy nagyjátékfilmet. Nagy tiszteletben tartok minden olyan fekete alkotót, aki képes megvalósítani a saját vízióját, és ezzel más feketéknek is munkát tud adni a filmszakmában. Nem szeretnék ellenségeskedni, mert szükségünk van egymásra. 
 
A vallásod mennyire meghatározó az életedben? 
 
Tetőtől talpig vallásos vagyok. Az a legnehezebb az életemben, hogy minden napját helyesen, a hitemnek megfelelően próbáljam élni. Rengeteget meditálok, és mindig a hitemhez nyúlok vissza mind a magánéletemben, mind a szerepeim során. 
 
Egy mellékszerepben feltűnsz David Lowery The Old Man and the Gun című filmjében, ami Robert Redford mozis hattyúdala lesz. David azt mondta rólad, hogy akkor is ott lógtál a forgatási napokon, amikor nem volt ott semmi dolgod, csak azért, hogy tanulj. Miért? 
 
Az, hogy olyan emberekkel dolgozhatok, mint Spike Lee vagy David, igazi ajándék: ingyenes mesterkurzus nekem. Ha ilyen embereket nézel, gyorsan rájössz, hogy nem csak egyetlen módszer van arra, hogy filmesként ügyesen mutasd meg az igazságot. Hihetetlen volt látni, hogy Redford az utolsó filmjét készítette színészként, mégis ott volt a szemében a gyermeki lelkesedés és izgalom, és ez Spike Lee-re is igaz. Még mindig imádják ezt a melót, és ha dolgozni mennek, az egójukat mindig otthon hagyják.  
 
Te is szeretnél valaha a kamera mögé állni? 
 
Ezért is akarok tanulni az olyanoktól, mint David és Spike. Minél jobb rendezőkkel szeretnék együtt dolgozni, hogy elleshessem a trükkjeiket.  
 
Tulu
2018.09.24
|
(6 kép)


Film premierek

Milliárdos fiúk klubja

amerikai életrajzi dráma, 108 perc, 2018

McQueen

angol dokumentumfilm, 111 perc, 2018

Aquaman

amerikai-ausztrál fantasy, 143 perc, 2018

Álommeló

amerikai romantikus vígjáték, 103 perc, 2018

Pókember – Irány a Pókverzum

amerikai animációs film, 117 perc, 2018
Filmek a TV-ben
H
10
K
11
Sze
12
Cs
13
P
14
Szo
15
19:30
A közellenség
amerikai akciófilm, 1998
19:50
Álmomban már láttalak
amerikai dráma, 2002
20:00
Nyúl Péter
ausztrál-amerikai fantáziafilm, 2018
20:00
'75 nyara
ausztrál filmszatíra, 2018
20:00
Poirot: Az órák
angol krimi, 2009
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.