Új formában érhető el 20 kötelező olvasmány Az Olvasás Éjszakáján a BOOKR Kids Mesetárban

Szeptember 29-én, Az Olvasás Éjszakája alkalmából 20 kötelező olvasmányt tesz szabadon elérhetővé a BOOKR Kids, így ezen a napon többek között olyan könyvek lesznek olvashatók a Mesetárban, mint A Pál utcai fiúk, Petőfi Sándor: A Tisza, Arany János: Családi kör, a kisebbeknek pedig a Kőleves című népmese.
Az ajánlott olvasmányok nemcsak új formátumot, de új designt is kaptak, hiszen a BOOKR Kids nemzetközi szinten is elismert illusztrátorai álmodták újra őket. A könyvek oldalai gazdagon, a szövegkörnyezethez illeszkedően illusztráltak és animáltak, valamint további interakciókat is rejtenek. Minden könyv végén a történethez kapcsolódó, különböző nehézségi szintű szövegértést fejlesztő feladatok találhatóak.
 
Az alkalmazásban elérhető tartalmak díjnyertes színészek által kerültek felolvasásra, mely funkció természetesen tetszés szerint ki-be kapcsolható. 
 
Az alkalmazás letölthető Androidra és iOS-re is. 
 
A szeptember 29-én elérhetővé tett 20 olvasmány a BOOKR Kids hamarosan megjelenő új alkalmazásának, a BOOKR Sulinak a mesekínálatából kíván ízelítőt nyújtani, melynek célja, hogy digitális, ugyanakkor 100%-ban gyerekbiztos formában tegye elérhetővé a gyerekeknek szóló ajánlott és kötelező olvasmányokat alsó tagozattól kezdve egészen az 5. és 6. osztályig. 
2018.09.26
|


Az oroszlánkirály

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

A kis kedvencek titkos élete 2

amerikai-francia-japán animációs film, 86 perc, 2019

Toy Story 4

amerikai animációs film, 100 perc, 2019

Aladdin

amerikai kalandfilm, 128 perc, 2019

Egy kutya négy útja

amerikai családi film, 109 perc, 2019
További gyerekfilmek
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
P
19
04:01
Chuggington - Jelvényt akarok!
I. évad, 21. rész
04:03
Pat, a kutya
2017, 33. rész: Punk rock
04:05
Chuck megoldja
I. évad, 8. rész: Norm szelencéje
04:06
Chuggington - Jelvényt akarok!
I. évad, 22. rész
04:10
Game Shakers
II. évad, 212. rész: Air TnP
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.