Robert De Niro húsz év után válik

Húsz évnyi házasság után Robert De Niro elválik feleségétől, Grace Hightowertől - osztotta meg értesülését a The Hollywood Reporter.
A Dühöngő bika, a Taxisofőr és a hamarosan a mozikba kerülő Joker sztárja 1997-ben házasodott össze Grace Hightower színésznővel, akit egyebek mellett Az újságos fiú és a Precious - A boldogság ára című filmekből ismerhet a közönség. A házaspárnak két gyermeke született, fiuk 20 éves, kislányuk pedig hat. 
 
Már korábban is szakítottak egyszer, De Niro 1999-ben el is indította a válást. Öt évvel később azonban megújították egymásnak tett házassági fogadalmukat. 
 
De Niro első felesége Diahnne Abbott volt. Az 1976-ban megkötött és 12 évig tartó frigyből egy közös gyermekük született, és De Niro adoptálta Abbot kislányát is. A színésznek még két gyermeke van: korábbi barátnőjétől, Toukie Smith divatmodelltől ikerfiai születtek. 
 
A 63 éves Hightowernek az első férje a 75 éves De Niro. 
 
(MTI) 
2018.11.21
|


Film premierek

Elrabolt világ

amerikai sci-fi, 109 perc, 2019

Mi

amerikai horror, 116 perc, 2019

Életem értelmei

belga-francia filmdráma, 98 perc, 2018

Colette

amerikai-angol életrajzi dráma, 111 perc, 2018

Bazi nagy francia lagzik 2.

francia vígjáték, 99 perc, 2019

A világ gyengéd közönye

francia-kazahsztáni filmdráma, 100 perc, 2018
Játék
A svájci formációt az industrial irányzat ősatyjai között emlegethetjük.
Filmek a TV-ben
18:10
Hozzám vagy hozzád?
német vígjáték, 2014
18:25
Godzilla (2014)
amerikai-japán katasztrófafilm, 2014
18:45
Csak veled
amerikai vígjáték, 1994
18:55
Támad a Mars!
amerikai akcióvígjáték, 1996
19:00
Szuperhekusok
olasz akcióvígjáték, 1985
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.