„Még arról is majdhogynem megfeledkeztem, hogy kamerák vesznek bennünket” - Margot Robbie és Saoirse Ronan

Előbbit tavaly az Én, Tonyáért, utóbbit a Lady Birdért jelölték Oscarra. Fiatalok, tehetségesek, gyönyörűek és mindketten a csúcson vannak, a Két királynőben pedig Stuart Mária és Erzsébet bőrébe bújva mutathatják meg, hogy a generációjuk legjobbjai.
Beszélhetünk egy kicsit az egyetlen közös jelenetetekről, ami a film végi nagyjelenet is egyben? 
 
Robbie: Úgy alakult, hogy ez volt az én utolsó forgatási napom, Saoirse számára pedig az első, vagyis ennek köszönhetően mindkettőnk számára egy nagyon érzelemdús nap volt. Ettől függetlenül is rengeteg várakozás előzte meg: bár a fantázia szülte, mégis egy kiemelkedően fontos jelenet volt ez a történetünkben, és bennünk is. Saoirse hat éven át készült lélekben erre a filmre és erre a jelenetre, mert már 18 éves korában felkérték a szerepre, és azóta érlelődött benne. Ráadásul az én karakterem is valóságos megszállottjává vált Máriának, és ez volt az a pont, amikor végre találkozhatott vele. Csak úgy potyogtak a könnyeink. 
 
Szóval ezt megelőzve sosem találkoztatok a szerepetekbe bújva? 
 
Robbie: Volt egy rövid próbánk, ennyi az egész. Nem akartuk túlságosan begyakorolni, inkább arra a napra hagytunk mindent, mert éreztük, hogy így fog működni a dolog. Még csak egymás közelében sem voltunk addig a napig, nem láttuk egymást karakterbe öltözve, szóval amikor bekövetkezett a nagy pillanat, az valósággal letaglózott minket. Még arról is majdhogynem megfeledkeztem, hogy kamerák vesznek bennünket. 
 
Mi volt a megfontolás e mögött? 
 
Robbie: Az egész film úgy építkezik, hogy ehhez a jelenethez tartson. Vajon találkoznak? Nem találkoznak? Megpróbálnak, de minden tanácsadójuk azt javasolja, hogy ne tegyék. A valóságban ez a találkozó sosem esett meg, épp ezért nagy pillanat, hogy a filmünkben mégis megtörténik. Josie (Josie Rourke, rendező – a ford.) ahhoz hasonlította a jelenetünket, mint amikor Robert De Niro és Al Pacino találkoznak a Szemtől szemben során. Egész végig egymással bújócskáznak, és végre eljön a pillanat, amikor egymás szemébe nézhetnek. Nálunk ez a bújócska inkább egy politikai sakkjátszma.  
 
Ronan: Akkoriban az emberek nagyrészt leveleken keresztül érintkeztek és jellemzően csak festményeken keresztül láthatták egymást, szóval egy ilyen személyes találkozónak sokkal nagyobb jelentősége volt. Olyan hosszú időn át képzeltem el, hogy Margot milyen lesz majd Erzsébetként, és hogyan játssza majd a karaktert, hogy már önmagában az is izgalmas volt, hogy egy szobában tartózkodhattam vele. Szerintem valami olyasmit érezhettem, mint Mária érzett volna, ha valóban találkozhat Erzsébettel. 
 
Manapság a bulvárlapok azzal vannak teli, hogy Meghan mennyire nem szívleli Katalint… 
 
Ronan: Azt állítják, hogy valamiféle rivalizálás van köztük, ami nyilván marhaság. 
 
Robbie: A nőket nagyon szeretik egymás ellen fordítani. 
 
Valahol nem erről szól a ti filmetek is? A férfiak megpróbálják kijátszani egymás ellen a két nőt… 
 
Ronan: Pontosan. A lordok Mária és Erzsébet körül mindig úgy írták le nekik a másikat, mintha az ellensége lenne, és befolyásolni akarták azt, ahogy a két nő látja egymást.  
 
Saoirse, a szerepre 18 éves korodban kértek fel. Mennyiben lett volna más az alakításod, ha akkor játszhatod el Máriát? 
 
Ronan: Más lett volna a karakter, az biztos. Vele kapcsolatban az a legjobb, hogy olyan gazdag élete volt, hogy minden szakaszáról külön filmet lehetne csinálni. Ötéves korában hagyta ott Skóciát, majd 12 évet töltött a franciáknál, aztán ott van az a szakasz, amiről a mi filmünk szól, de akár a kivégzéséről, és az azt megelőző házi őrizetéről is külön film születhetne.  
 
Fontos volt, hogy franciául tanulj a szerephez? 
 
Ronan: Nagyon. Ráadásul olyan tanárom volt, aki nem engedte, hogy félvállról vegyem a dolgot. Amikor azt gondoltam, hogy már jó vagyok, mindig mondta, hogy még nem eléggé. (nevet) 
 
 
Tulu/UIP-Duna Film
2019.01.15
|
(12 kép)


Film premierek

Látomás

francia-japán filmdráma, 109 perc, 2018

Vízipók-csodapók - Felújított filmváltozat

magyar animációs film, 72 perc, 1983

Mia és a fehér oroszlán

dél-afrikai-francia-német családi film, 98 perc, 2018

Interjú Istennel

amerikai misztikus dráma, 97 perc, 2018

Hotel Mumbai

amerikai-ausztrál történelmi dráma, 125 perc, 2018

Ferenc pápa – Egy hiteles ember

amerikai-svájci dokumentumfilm, 96 perc, 2018

Egy nő fogságban

magyar dokumentumfilm, 89 perc, 2018

A gyászoló asszony átka

amerikai horror, 93 perc, 2019

Csodapark

amerikai-spanyol animációs film, 85 perc, 2019
Játék
A látványos kiállításon a látogatók egy képzeletbeli űrutazásra indulnak, ahol tudásukat és bátorságukat próbára téve egy galaktikus kaland részesei lehetnek.
Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
18:05
Férfias játékok
amerikai akciófilm, 1992
18:10
Igazából szerelem
angol-amerikai romantikus vígjáték, 2003
18:10
Női szívek
német vígjáték, 2014
18:15
Kutyák szigete
amerikai fantáziafilm, 2018
18:25
Pi élete
amerikai kalandfilm, 2012
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.