Fotográfiai kísérletek a 19. és a 21. században

Budapest, Magyar Fotográfusok Háza (Mai Manó Ház), február 1. - március 17.
A Mai Manó Házban megrendezett Vissza a jövőbe – A 19. század a 21. században című kiállítás a 19. századi alkotók mellett kortárs művészek munkáit vonultatja fel, akiknek technikái vagy témái bizonyos szempontból emlékeztetnek a 1800-as évek első felének fotográfiáira.
A fotográfia helyzete napjainkban a 19. század elejére emlékeztet, amikor semmi sem szabott határt a kísérletezésnek. Az új médium ugyanúgy volt az amatőr műkedvelők, mint a csillagászok, matematikusok, orvosok és vegyészek játékszere, akik az alkimistákhoz hasonlóan munkálkodtak: rögzítették a fényt, érzékelték az időt, feltérképezték a világot és nyomokat hagytak. A fotográfia műfajára manapság újfent jellemző a technikákkal, eljárásokkal és anyagokkal való kísérletezés, illetve a nyitott, rendhagyó hozzáállás. A 19. századi úttörőkkel vont párhuzam technikai és szellemi szinten egyaránt érvényesül.  
 
A kortárs művészek egyre többet kísérleteznek archaikus technikákkal, cianotípiákat és fotogramokat gyártanak, illetve 19. századi témákat értelmeznek újra. Mivel modern anyagokkal dolgoznak, és a korabeli témák kortárs variációit hozzák létre, ezek az innovatív alkotások sokszor igen távol esnek az eredetiektől. Napjaink alkotói olyan technikákkal kísérleteznek, amelyek elképzelhetetlenek voltak a 19. században, mint például a Photoshop és a 3D nyomtatás, melynek eredményeképpen sokszor radikálisan új műalkotásokat hoznak létre, amelyek olykor csak távolról emlékeztetnek a fotográfiára. Ám mindezt nyitott, felfedező szellemben teszik, ami a 19. századi fotográfusok beállítottságát tükrözi, akik saját korukban megszabták, majd ki is tágították a fotográfia határait.  
2019.02.18
|
(11 kép)


Játék
A nagy hatású Stephen King-regény alapján készült film Dr. Louis Creedet (Jason Clarke) követi, aki feleségével, Rachellel (Amy Seimetz) és két kisgyermekükkel Bostonból kiköltözik vidékre, Maine-be.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.