A Gyermekkönyvek Nemzetközi Napja - április 2.

Miért fontos megemlékeznünk a gyerekkönyvekről? Miért van egyáltalán a gyermekkönyveknek nemzetközi tanácsa? Hogyan zajlik ez az esemény és mi célból? És miért pont április másodikán?
A gyermekkönyvnap mibenléte 
 
A híres dán író, Hans Christian Andersen született április 2-án, az ő tiszteletére és emlékére választották ezt a napot az ünneplésre. Érdekes egybeesés: Csukás István is ekkor jött világra, csak másik esztendőben. Az 1967 óta minden évben ünnepelt napon más-más ország szponzorálja a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) által szervezett eseményt. A kiválasztott országnak az a feladata, hogy fogalmazza meg a gyermekkönyvek napjának jelmondatát, válassza ki hazája egyik híres íróját abból a célból, hogy üzenetével szólítsa meg a Föld gyermekeit, illetve egy képzőművészt, aki egy plakát megtervezésével vesz részt a folyamatban. Magyarországot 2001-ben bízták meg a feladattal, az üzenetet Janikovszky Éva írta, a plakátot Rényi Krisztina tervezte. Idén Litvánia a soros. 
 
Mi az IBBY célja? 
 
Az 1953-ban, Zürichben megalakult nonprofit szervezet célkitűzései között szerepel, hogy a világon minél több gyermekhez eljussanak művészi és irodalmi értelemben magas színvonalú könyvek, hogy azok, akik ezeket létrehozzák, megfelelő támogatásban és képzésben vehessenek részt, hogy segítse a gyerekek kikapcsolódáshoz és tanuláshoz való jogát. De emellett az is fontos célja, hogy a könyvek által közelebb hozza egymáshoz a különböző nemzetek tagjait, és hogy segítse a fejlődő országokban a gyermekkönyvek kiadását és terjesztését. Az IBBY az UNESCO és az UNICEF szervezetében a gyermekkönyvek ügyének képviselője. Hatvannál több szekciója működik szerte a világon, tagjai között vannak például írók, egyetemi oktatók, kritikusok, diákok, szülők is.  
 
A mesék nem csupán szórakoztatnak, kikapcsolnak és elröpítenek egy varázslatos világba, hanem segítenek a gyerekeknek a saját érzéseiket felismerni, megélni, rendet találni belső világukban, megerősödni és tájékozódni. A mesék tanítanak, elgondolkodtatnak, vagy akár kérdéseket generálnak. Minden gyermeknek járn(án)ak.  
 
Szálka Sarolta
2019.03.27
|


Jégvarázs 2

amerikai animációs film, 103 perc, 2019

Jetikölyök

amerikai-kínai animációs film, 92 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Terra Willy

francia animációs film, 89 perc, 2019

Mi újság, kuflik?

magyar animációs film, 77 perc, 2019
További gyerekfilmek
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
16:59
Menő Mike
2018, I. évad, 129. rész: Fotóbomba
17:00
My Little Pony: Equestria Girls - Filmvarázs
17:00
Gumball csodálatos világa
2011, III. évad, 512. rész: A hazugság
17:00
The Wannabes
I. évad, 14. rész
17:00
Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal
osztrák-japán rajzfilm-sorozat, 31. rész
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.