Így készült a Bosszúállók: Végjáték

Bár még csak április van, nem túlzás kijelenteni, hogy az év filmeseménye mindenképp a Bosszúállók: Végjáték lesz. Bár a filmet lapzártánkig hét lakat alatt őrizték még az újságírók elől is, igyekeztünk összeszedni a fontosabb tudnivalókat.
10. A rendezőpáros, a forgatókönyvírók és Kevin Feige Marvel-vezér összesen négy évet dolgozott a forgatókönyvön. Állításuk szerint már akkor megbeszéléseket folytattak a sztoriról, amikor még csak az Amerika Kapitány: Polgárháborút forgatták Atlantában. 
 
9. „Korán eldöntöttük, hogy nem egyetlen nagyon hosszú filmet forgatunk, amit majd két részre vágunk” – magyarázza a Marvelt vezető Kevin Feige azt, hogy a Végtelen háború és a Végjáték is önálló filmnek minősül, melyek különböző stílusúak és önállóan is élvezhetők. „Az első film egy olyan önálló sztori, melynek Thanos nyer a végén”. 
 
8. A Végtelen háborút a rendezőpáros műfajilag egy hatalmas téttel bíró, sok helyen zajló heist movie-ként írná le. A második rész műfajilag más besorolású lesz, de azt előre nem mondják el, hogy milyen zsánerbe sorolnák. 
 
7. A két filmet egy időben forgatták, és állításuk szerint ezt csak azért tudták megtenni, mert a Marvel produkciós gépezete olyan olajozottan működik, hogy minden a rendelkezésükre állt egy ilyen monumentális forgatáshoz. 
 
6. A Marvel gyártókapacitásának képességeit jól jelzi, hogy ezt a monumentális filmet egyszerre forgatták A Hangya és a Darázzsal, vagyis képesek voltak két jókora kaliberű látványfilmet kezelni egymás mellett. 
 
5. A Végtelen háború elsősorban Thanosról szólt. A folytatásban azonban már nem őt állították fókuszba, ez már sokkal inkább a Bosszúállók filmje. Nem véletlen, hogy pont azok élték túl a csettintést, akik: az írók azt szerették volna, ha a Bosszúállók csapat eredeti tagjai szembesülnek az elmúlt tíz évük tetteinek következményeivel, és azzal, mi történt körülöttük a világban. 
 
4. Brie Larson számára nagyon izgalmas volt, hogy még azelőtt kellett leforgatnia a Végjáték-beli jeleneteit, hogy a saját Marvel Kapitány filmjét elkészítette volna. Ennek is köszönhető, hogy a film előzeteseiben más a frizurája és erősebb a sminkje: a csapatával még keresték a karakter ideális megjelenését, és ennek az egyik állomása volt a Végjáték-beli felbukkanás. 
 
3. A film nagy részét az Atlantai Pinewood stúdióban vették fel, de ezen kívül akadtak más helyszínek is. Ezek közül az egyik legérdekesebb Tokió belvárosa volt, amit Sólyomszem új ronin fizimiskája (ami a képregényekből származik) miatt vetettek be, és egy nagyon drámai és nyers jelenetet forgattak ott. 
 
2. A Sólyomszemmel forgatott utcai harcjelenetet egyetlen snittben akarták felvenni, és ezért Jeremy Renner egy nagyon komplex mozdulatsort tanult be a világ legjobb kaszkadőrjeinek segítségével. A jelenetet végül tízszer vették fel, mire sikerült elérni a tökéletes eredményt, ami nem volt egyszerű, lévén éjszaka és esőben dolgoztak. 
 
1. Kevin Feige a Végjátékot egyfajta lezárásnak szánja, mivel idegesítőnek találja, ha egy történet folyton csak folytatódik, de sosem ér igazán véget. A Végjáték így a Marvel filmuniverzum első évtizedének lezárása, ami után több teret szeretnének adni az új szuperhősöknek.
 
 
2019.04.21
|
(13 kép)


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Ahol a héten érdemes...
Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2019. június 22. - 2020. március 1.
 
október 10 - 16.
 
 
Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.