AsiaCenter Állati Kölyöknap: sztárfellépők az Animal Cannibals és a New Level Empire!

Budapest, AsiaCenter, május 18. 10:00
Ingyenes családi programok, zenés-táncos műsorok, kvízjátékok és koncertek várják Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontjába az érdeklődőket az AsiaCenter Állati Kölyöknapon. Az apropó ezúttal a malac, hiszen a disznó évében vagyunk!
Immár harmadik alkalommal rendezik meg az AsiaCenter Állati Kölyöknapot, ahol egész nap ingyenes programok szórakoztatják a résztvevőket. Fellép az Apacuka zenekar, Ricsi Bohóc, valamint az ismert bűvész, Lui is ott lesz a helyszínen. Az Állat és Ember Állatvédő Egyesület yorkie fajtamentő akciócsoportja mellett az Állatmentő Liga Alapítvány is jelen lesz, amely saját mentőautójával gurul majd be a helyszínre, és enged betekintést a szervezet mindennapjainak működésébe. 
 
A fő téma ezúttal a disznó éve, így malackodásból sem lesz hiány: a Center Színház életnagyságú malacai vicces, táncos-zenés műsorral készülnek, de igazi, élő kismalackák is röfögnek majd a helyszínen, arra várva, hogy bárki megsimogassa őket. Természetesen a szerencsemalac sem marad otthon; a kvízjátékok résztvevőit közel háromszázezer forint összértékű nyeremény várja. 
 
Az AsiaCenter Állati Kölyöknap az Animal Cannibals és a New Level Empire koncertjével zárul. Az este hét óráig tartó jó hangulatért az ismert rádiós műsorvezető, Fittikém lesz a felelős. 
 
Ingyenes! Korosztály: 0+
2019.05.06
|


Aladdin

amerikai kalandfilm, 128 perc, 2019

Pokémon - Pikachu, a detektív

amerikai-japán kalandfilm, 104 perc, 2019

Undipofik

amerikai-kínai animációs film, 87 perc, 2019

Így neveld a sárkányodat 3

amerikai animációs film, 104 perc, 2019

A királynő kutyája

belga animációs film, 92 perc, 2019
További gyerekfilmek
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
20
K
21
Sze
22
09:45
Mormota mesterek
II. évad, 5. rész: Ahogy a féreg fordul
09:45
Új bolondos dallamok
2015, 571. rész: Egymásba esők
09:45
Game Shakers
I. évad, 124. rész: Támadás a TechFeszt-en 1. rész
09:50
OK K.O.! Legyünk hősök!
2016, 101. rész: Légy kavics!
09:50
Új bolondos dallamok
2015, 572. rész: Daffy Valentin-napja
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.