Alien 40 emlékprogram és vetítés a Pólus Moziban

Budapest, Pólus, május 10. 19:00
40 évvel ezelőtt, 1979 májusában mutatták be Ridley Scott sci-fi-horror klasszikusát, az Alient. Az évforduló tiszteletére május 10-én, 19 órától emlékprogramot tartanak a Pólus Mozi Nagytermében, ahol levetítik A nyolcadik utas: a Halál digitálisan felújított rendezői változatát is.
Az 1979-ben a fiatal brit rendező, Ridley Scott megalkotta a filmtörténet és egyben pályafutása egyik legjelentősebb alkotását. „Az űrben nem hallatszik a sikoly” - szól a sokak által minden idők legfélelmetesebb filmjének titulált Alien-szlogenje, amelynek címszereplőjét és az idegen világot a svájci szürrealista képzőművész H. R Giger, a „biomechanikus” művészet nagymestere álmodta meg. Az Oscar-díjjal jutalmazott látványvilágnak, a rendező által mesterien alkalmazott feszültségkeltésnek, a jól felépített sztorinak köszönhetően a filmet a mai napig nagy népszerűség övezi. 
 
A film kultikus státuszát mutatja az is, hogy amikor öt évvel ezelőtt limitált vetítésszámban újra bemutatták a mozikban az akkor 35. születésnapját ünneplő Alien digitálisan felújított változatát, világszerte és Magyarországon is elárasztották a mozikat a rajongók, hogy nagyvásznon láthassák viszont a Xenomorph kíméletlen pusztítását és a Sigourney Weaver által alakított Ripley hadnagy küzdelmét a túlélésért. 
 

 
Erre most egyetlen alkalommal ismét lehetőség nyílik: a Pólus Mozi „Klasszik Filmklub” nevű programsorozatának következő eseménye az Alien 40 Emléknap lesz május 10-én, 19:00 órától. Az évfordulós program részeként egy felvezető beszélgetést hallhatnak a nézők, amelyen Csákvári Géza filmkritikus és további meghívott szakértők az Alien máig tartó popkulturális hatásairól osztják meg gondolataikat, majd az esemény résztvevői 120m2-es vásznon nézhetik meg A nyolcadik utas: a Halál rendezői változatát, eredeti nyelven, magyar felirattal. Az emléknap kísérőprogramja egy kiállítás lesz a mozi előterében, tiszteletadásként a film vizuális világát megálmodó H.R. Giger előtt, aki 5 évvel ezelőtt, 2014. május 13-án hunyt el. 
2019.05.07
|
(10 kép)


Film premierek

Toy Story 4.

amerikai animációs film, 100 perc, 2019

Casanova - Az utolsó szerelem

francia történelmi dráma, 98 perc, 2019

Gyerekjáték

amerikai horror, 90 perc, 2019

Csekély esély

amerikai vígjáték, 125 perc, 2019
Játék
Hú, mennyi holmit kell egy utazáshoz összepakolni! És akkor még könyveket is – ki tudja, melyik nap mihez lesz kedvetek, és főleg mennyi időtök marad este mesét olvasni a kalandokkal teli nap után!
Filmek a TV-ben
23:50
Kegyetlen vakáció
amerikai kalandfilm, 2013
00:00
Extralarge
olasz akcióvígjáték-sorozat, II. évad, 2. rész, 1993
00:35
Hat nap, hét éjszaka
amerikai romantikus akció-vígjáték, 1998
00:45
Bukós szakasz
amerikai krimivígjáték, 2017
00:50
A cég - A CIA regénye
I. évad, 3. rész, 2007
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.