„A munka és a magánélet keverése már gyerekkorom óta az életem része” - Louis Garrel

Az Est.hu exkluzív interjúja
Louis Garrel a franciák egyik legnagyobb sztárja, aki egy ideje már rendezőként is próbálgatja a szárnyait. Második rendezése, A hűséges férfi kapcsán ülhettem le vele beszélgetni Párizsban.

35 éves.

 

Az Álmodozók című Bertolucci-filmben ismerte meg a világ.

 

Színészcsaládból származik.

Mi volt a kiindulópontod a filmhez? 
 
Az, hogy szerettem volna együtt dolgozni Jean-Claude Carriére-rel (az Új hullám legendás alakja – a szerző). Egy kicsit már az első filmembe is besegített, és amikor először láttam nagyvásznon, rájöttem, hogy minden tanácsa kincset ért. Ha ő írt egy poént, azon biztosan nevettek a nézők. Összesen két karakter volt meg a fejemben, amikor megkerestem őt, innen indulva dolgoztuk ki a teljes forgatókönyvet. A cél az volt, hogy bármekkora tragédia is történik a vásznon, a nézők mindig nevessenek. Ehhez egy játékos szkript kellett, aminek Carriére nagy mestere. Nála minden egyes jelenet nagy meglepetés. Mindig megpróbál a néző fejével gondolkodni, és arra kanyarítani a sztorit, amire a közönség nem számít. Ez már ott van rögtön a nyitójelenetben is, amikor Marianne brutálisan szakít Abellel, de a férfi egyáltalán nem reagálja le a helyzetet. Erre biztosan nem számítanak a nézők. 
 
A nyitójelenet rögtön berántja a nézőt… 
 
Ezt az amerikai filmekből tanultam. Ott mindig nagyon fontos, hogy a néző az első pillanattól együtt lélegezzen a filmmel. A francia filmekben általában eltelik 15-20 perc is, mire berántják a nézőt. 
 
Színészként régóta ismert vagy, de az első nagyjátékfilmedet csak pár éve rendezted. Régi vágyad volt a rendezés? 
 
Már a színészkarrierem elején is erről álmodoztam. Rendezőként ismerheted meg igazán a színészeket, és jöhetsz rá arra, hogy mire képesek. Hiába vagyunk együtt Laetitiával (Laetitia Casta a film női főszereplője – a szerző), eddig csak magánemberként ismertem őt, nem színészként. Ez a film most megváltoztatta ezt.  
 
Nem okozott számára bonyodalmat, hogy egyszerre voltál a színészpartnere és a rendezője? 
 
Sajnos ilyen szempontból amatőr vagyok, szóval, amikor nem engem vesz a kamera, hajlamos vagyok színészi helyzetben is rendezőként tekinteni a partneremre, számára pedig furcsa, hogy ilyenkor nem színészként reagálok, hanem rendezőként próbálom őt instruálni. Ez biztosan zavaró.  
 
És milyen érzés, hogy a való életbeli partnereddel, Laetitiával játszhattál együtt? 
 
Olyan sokszor játszottam már együtt a való életbeli partnereimmel, hogy már fel sem tűnik a dolog. Teljesen természetes számomra. Ötéves koromban már együtt szerepeltem az apámmal és az apám exbarátnőjével, szóval a munka és a magánélet keverése már gyerekkorom óta az életem része. 
 
Úgy tudom, ez a karaktered áll eddig a legközelebb a valódi személyiségedhez… 
 
Ez így van, de mielőtt ilyesmire gondolnál: nincsenek önéletrajzi elemek A hűséges férfiben. A humorérzékem hasonló Abeléhez, ahogy az is, hogy nehezen tudok dönteni, és szeretem, ha a nők döntenek helyettem. Ahogy Abel, úgy én is konfliktuskerülő vagyok. Tudom, hogy azáltal, hogy nem vállalom fel a kisebb konfliktusokat, sokszor nagyobb konfliktusok okozója leszek, de még ezzel együtt is igyekszem kerülni őket. 
 
Ez a második rendezésed, és egyben a második filmed egy szerelmi háromszögről. Miért vonz a téma? 
 
Az első filmem klasszikus szerelmi háromszög-sztori volt, amiben a három szerelmes próbálta kitalálni, hogyan működhetnének hármasban. Ezt a filmet azonban nem mondanám annak. Ez inkább szerelmi négyszög. Az első filmemben mindenki nyíltan kimondta az érzéseit, itt pedig szinte senki nem kommunikál nyíltan. Pont ez adja a film humorát és feszültségét. 
 
A filmbe meglepő módon egy krimis szál is került. Elmondanád, hogy miért? 
 
Az első vetítésen láttam, hogy a nézők nagyon izgatottak lettek, amikor felmerült a lehetőség, hogy Marianne egy gyilkos. Könnyen lehet, hogy a szexualitásával van kapcsolatban: őt is afféle gyilkos femme fatale-nak nézik, mint amilyen Sharon Stone volt az Elemi ösztönben. Hitchcock nagyon jó volt ebben: a nézők azért akarták nézni a filmjét, hogy megfejtsék a női főszereplője titkát. Kicsoda ő valójában? Be akartam emelni én is ezt a szálat, de anélkül, hogy hirtelen thrillert csináljak a filmemből. Jean-Claude ötlete volt, hogy a thrilleres szálat a kissrác vezesse be, mert így játékosabb az egész. A megoldást szándékosan rejtve hagytuk. 
 
A filmben két gyönyörű nő küzd Abel kegyeiért. Nem féltél attól, hogy a nézők rosszféle férfifantáziának fogják majd tartani? 
 
Ha valaki csak ránéz a poszterre, esetleg elolvassa a rövid tartalomleírást, gondolhatja ezt, de ha valaki megnézi a filmet, biztosan másképp látja majd. Abel egy nagyrészt passzív fickó, és a nők azok, akik irányítják őt és a cselekményt is. Egyáltalán nem menő figura. Nem hinném, hogy a férfiak olyanok szeretnének lenni, mint ő. 
 
Mi jön számodra ezután? 
 
Most épp Polanskival forgatom a J’accuse című filmet, amiben egy ártatlanul elítélt férfit alakítok. Egy igaz történet alapján készül, ami nagyon ismert és fontos sztori Franciaországban. Polanski csodálatos, formalista rendező, és egy ilyen rendezőt mindig élmény nézni munka közben.  
 
Azért nem furcsa, hogy pont Polanski forgat filmet egy boszorkányüldözésről? 
 
Én csak annyit tudok, hogy felkínált nekem egy jó szerepet egy ígéretesnek tűnő filmben. Nem tudom, mit kellene mondanom erre a felvetésre: nem vagyok rendőr és nem vagyok bíró sem. Nem ismerem annyira a sztoriját, hogy ítélkezzem fölötte.  
 
A hűséges férfi június 6-án érkezik a magyar mozikba.
 
Tulu
2019.05.20
|


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Filmek a TV-ben
18:10
18:20
A férfi mögött
amerikai film, 2017
18:40
Tripla kilences
amerikai akciófilm, 2016
18:45
A rodeós
amerikai film, 2018
18:50
Farkangyal
amerikai vígjáték, 1991
A héten még látogatható a szürrealista kiállítás az MNG-ben. A szürrealista mozgalom Margitte-tól Dalíig. Válság és újjászületés 1929-ben. #salvadordali #renemagritte #szurrealista #szurreal #kiallitasajanlo #kulturalisajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.